6p

Az orosz állami média sötét képet festett az amerikai politikáról, kaotikus helyzetet és demokráciahanyatlást jósolva a választások előtt. Az eredmények viszont nem illeszkedtek ebbe a narratívába: Trump győzelme és a világos választási kimenetel ellentmondott az orosz propaganda állításainak.

Donald Trumpot választották az amerikaiak a következő elnökükké, ráadásul nem is volt kifejezetten szoros a verseny közte és demokrata kihívója, Kamala Harris között – bár a korábbi közvélemény-kutatások erre engedtek következtetni. Vlagyimir Putyin orosz elnök a maga módján, de már gratulált is Trumpnak. Egy Szocsiban megtartott fórumon egyebek mellett azt mondta:

„Az, amit (Trump) arról mondott, hogy szeretné helyreállítani a kapcsolatokat Oroszországgal, és hozzájárulni az ukrán válság megoldásához, úgy tűnik számomra, hogy legalábbis figyelmet érdemel.”

Mintha Oroszország sem teljesen erre a forgatókönyvre számított volna: a teljesen világos választási eredmény nem illik a széteső, kaotikus Amerikáról az orosz médiában sulykolt képbe. A Meduza mutatta be, hogy az orosz állami média milyen manipulatív technikákkal festett sötét képet az amerikai politikáról, a közelgő káoszt szembeállítva Oroszország „stabil” rendszerével. 

Az amerikai elnökválasztás előtt az orosz állami média az ismeretlen kimenetelt az amerikai demokrácia hanyatlásának és egy közelgő „második polgárháború” előjelének festette le, hiszen az előre nem látható választási eredmény jól illeszkedik az orosz propaganda narratívájába, ahol az eredmények előre meghatározottak és manipulálhatók. Az NTV orosz állami televíziócsatorna bírálta az amerikai Választási Kollégiumot — a rendszert, amelyben az elektori szavazatok döntenek az elnökről, nem pedig a közvetlen szavazatok —, azt állítva, hogy az amerikaiak „a közvetlen választások orosz modelljéről” álmodnak. Az RT (Russia Today, orosz állami nemzetközi hírcsatorna) egyik tudósítója szerint az amerikaiaknak egyáltalán nincs bizalmuk a választási rendszerükben. 

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a G20 csúcstalálkozóján 2019-ben
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a G20 csúcstalálkozóján 2019-ben
Fotó: MTI / EPA

A választások előtt az orosz média dramatizálta az amerikai félelmeket, például azt, hogy „ablakokat deszkáznak be és fegyvereket halmoznak fel” — számolt be erről a Channel One orosz állami televízió tudósítója. Az való igaz, hogy Washington fokozott készültségben várta a szavazást és annak utóéletét, a Capitolium és a Fehér Ház közelében bedeszkázták néhány üzlet kirakatát és számoltak a zavargások lehetőségével is, bár a helyi rendőrség azt közölte, hogy semmilyen érdemi fenyegetést nem kaptak. Az előkészületeket nem kell sokat magyarázni, ha a Trump-szimpatizánsok Capitolium elleni támadására gondolunk:

Az RT figyelmeztetett a zavargások lehetőségére, és kijelentette, hogy ha a demokraták „meghamisítják a tényeket”, a republikánus államok „ellen fognak állni”. A hírcsatorna még azt is felvetette, hogy a demokraták esetleg mozgósíthatják a BLM-et (ez a Black Lives Matter, magyarul Számítanak a Fekete Életek nevű amerikai mozgalom rövidítése) és az Antifát (szélsőbaloldali aktivista csoport) utcai erőszak kirobbantására. Természetesen ezen felvetéseket nem támasztották alá semmivel.

A Meduza szerint az orosz állami televízió Donald Trumpot támogatta, miközben bírálta Kamala Harrist. Főként azért, mert a demokrata jelölt egyértelműen jelezte, hogy az ukrajnai háború ügyében továbbra sem tárgyalna Moszkvával Kijev bevonása nélkül – követve Joe Biden politikáját. Donald Trump ezzel szemben hangsúlyozta Putyinnal való jó kapcsolatát, és barátjának nevezte az orosz vezetőt.

Érdemes ennek fényében, hogy hogyan reagáltak a választás eredményére orosz vezetők és megmondóemberek:

„Kamalának vége... Vihogjon csak tovább ragályosan. A Különleges Katonai Művelet céljai változatlanok maradnak és teljesülni fognak” – összegezte gondolatait Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese és Vlagyimir Putyin elődje az elnöki székben.

Leonid Szluckij, a kvázi-ellenzéki, valójában Putyin-szövetséges Oroszországi Liberális Demokrata Párt vezetője így fogalmazott: „Trump nagyformátumú üzletember volt és maradt a nagyformátumú politikában. Hogy várhatók-e változások az USA szerepében az ukrajnai konfliktusban, amelyet a demokratikus adminisztráció 2014 óta szít? A kampányretorika alapján (ha még hihetünk neki) a republikánus csapat nem tervezi, hogy még több adófizetői pénzt öljön a proxyháborúba Oroszország ellen. Talán van esély egy konstruktívabb megközelítésre.”

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője sem törekedett semleges álláspontra:

„Kamala Harrisnek igaza volt, amikor idézte a 30. zsoltárt: »Bár az este könnyeket hoz, reggelre öröm fakad.« Halleluja, teszem hozzá magamnak. Azok nyernek, akik saját hazájuk szeretetéből élnek, nem mások gyűlöletéből.”

Alekszandr Dugin eurázsiai filozófus és szélsőjobboldali orosz ideológus is egyértelműen fogalmazott: „Tehát győztünk. Ez döntő. A világ soha többé nem lesz olyan, mint régen. A globalisták elvesztették végső csatájukat. A jövő végre nyitva áll. Nagyon boldog vagyok.”

„Nem számít, ki győz”

A „Z-bloggerek”, vagyis azok az oroszországi bloggerek és közösségimédia-szereplők, akik támogatják a Kreml háborús propagandáját – különösen az ukrajnai konfliktussal összefüggésben – különféleképpen reagáltak Trump győzelmére. Úgy tűnik, ők nem látják olyan egyértelműnek a helyzetet, mint az idézett megmondóemberek.

A 609 027 feliratkozóval rendelkező Two Majors Telegram-csatorna szerint: „Az amerikai választásokon mindig olyan győz, aki amerikai útlevéllel rendelkezik, és biztosan nem akarja, hogy az országunk jól járjon. [Trump vagy Harris] — mindegy.” A 609 027 feliratkozóval rendelkező Military Informant csatorna így kommentált:

„Nincs ok nyíltan ünnepelni Trump elnökké válását. A „konfliktus vége” Trump fejében nagyon másképp nézhet ki, mint ahogyan az átlagember vagy az orosz hatóságok elképzelik. [...] Épp ellenkezőleg, Trump akár agresszív lépéseket is tehet, például fokozhatja Ukrajna támogatását, hogy saját módszerével nyomást gyakoroljon és véget vessen a konfliktusnak.”

A 602 168 feliratkozóval rendelkező Alekszandr Kots szerint: „Trump győzelme biztosan nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat. Okos és kiszámíthatatlan. És ez veszélyes kombináció.” Roman Saponkov – akit több mint 100 ezren követnek – így vélekedett: „Nincs értelme ünnepelni az új elnököt. Nem számít, ki győz. Jelenleg Amerika azon az úton jár, hogy mindent elpusztítson maga körül, hogy csak egy fénylő város maradjon a hegyen, amely mindent felszív a romokból — befektetéseket, megtakarításokat és tehetségeket.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elkeserítő hírek jöttek az ukrajnai tűzszünetről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:35
Mit ér az a tűzszünet, amit több ezer alkalommal sértenek meg?
Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
Nemzetközi Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 07:31
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök, aki visszatér az Egyesült Államokba, miután saját szavai szerint „végső és a lehető legjobb ajánlatot” tette Iránnak.
Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG