3p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Los Angeles-i információk szerint Széles Tamás főkonzulnak nyolc év után csomagolnia kell. 2018-ban miatta távozott az Egyesült Magyar Ház alelnöke, s azt mondják, a kinti magyar közösséget is ő osztotta ketté. Most úgy tűnik, nyolc év után visszahívták a pozíciójából. Megkérdeztük az érintetteket.

A 2 és félezer követővel rendelkező Magyarok Los Angelesben nevű Facebook-csoport oldalán május 19-én kemény hangú poszt jelent meg:

„Csomagol és távozik Széles Tamás Los Angeles-i fõkonzul, akinek sikerült szétvernie a magyar közösségeket Kaliforniában!”

Sokan nem értették, hogy 2016-ban a nyugati parti metropoliszban és környékén élő mintegy 70 ezer fős magyar közösség központjába, Los Angelesbe miért épp Széles Tamást nevezték ki főkonzulnak. Ugyanis hiába forgatott az amerikai emigránsokról dokumentumfilmeket, diplomáciai tapasztalata nem volt. De a szóbeszéd szerint a Debrecen Televízió egykori ügyvezető igazgatójaként kiváló személyes kapcsolatban állt Kósa Lajossal, így végül ő került a posztra. Másoknak az szúrt szemet, hogy a helyi magyarok előtti első nyilvános szerepléséről készült videón az látszódik, hogy az angol nyelvvel is meggyűlt a baja – ami azóta a kint töltött évek alatt nyilván változott.

A Los Angeles-i Egyesült Magyar Háznak mindig is nagy szerepe volt a kinti magyarság életében. Ezért amikor kinevezték Széles Tamást, 2017-ben még itt tartotta a főkonzuli bemutatkozását. Ám a jó kapcsolatnak egy év múlva végeszakadt.

Ugyanis Sárvári Álmos, aki akkor még a Magyar Ház alelnöke volt, a 2018. áprilisi magyar országgyűlési választások után közzétett egy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterre vonatkozó kormánykritikus kommentárt a Facebook-on.

Ezért a főkonzul azt követelte az Egyesült Magyar Ház elnökétől, Pereházy Miklóstól, hogy azonnal menessze alelnökét. Ennek történetével akkor az Index is foglalkozott.

A Hollywood-i Magyar Református Egyház termében a 17-es Könyves Kálmán cserkészcsapat ünnepségén beszél áprilisban Széles Tamás főkonzul
A Hollywood-i Magyar Református Egyház termében a 17-es Könyves Kálmán cserkészcsapat ünnepségén beszél áprilisban Széles Tamás főkonzul
Fotó: Facebook/Los Angeles-i főkonzulátus

Arról viszont már nem értesült a nyilvánosság, hogy itt nem értek véget az események. Az 54 éve boldog házasságban élő Pereházy Miklós ezt követően névtelen levelet kapott, melyben többek között azzal gyanúsították meg, hogy azért ragaszkodik kormánykritikus alelnökéhez, mert vonzódik hozzá.

„Tudom, ki íratta a levelet” – jegyezte meg a ház elnöke lapunknak, mikor arról érdeklődtünk nála, igaz-e a hír, hogy a főkonzulnak mennie kell.

Ha szeretné tudni, mi minden történt még ezenkívül az elmúlt években Los Angelesben - karaktergyilkossági kísérleten és lejárató kampányon túl -, odáig, hogy most úgy tűnik, június végén jön haza Széles Tamás főkonzul, akkor kattintson a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor.hu-n megjelent csütörtök reggel megjelent cikkre. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyarországra és Kínába viszik, amit tőlük elvettek: kiakadtak a német munkások
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 16:59
A Bosch németországi gyárbezárásai és a termelés Magyarországra helyezése miatt egyre nagyobb a felháborodás. A tiltakozók szerint nemcsak munkahelyek szűnnek meg, hanem veszélybe kerül az európai szolidaritás és a gazdasági felelősségvállalás eszméje is.
Nemzetközi „Ha nincs kenyér, nincs Gáza” – az éhínség árnyékában méregdrága a liszt
Kollár Dóra | 2025. május 24. 14:18
Közel 600 napja tart az izraeli offenzíva Gázában, a civil lakosság helyzete pedig katasztrofálissá vált.
Nemzetközi Új pénzügyi válságtól tartanak Trump kriptós hálózata miatt
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 10:18
Donald Trump újabb határt lépett át az amerikai politikában: virginiai golfklubjában exkluzív vacsorára hívta meg saját mémcoinjának legnagyobb vásárlóit. Az eseményre csak az juthatott be, aki elegendő $Trump tokent vásárolt – a legjobbak személyes találkozót is kaptak az elnöktől. A kritikusok szerint ezzel a kriptovaluta nemcsak a politikai lojalitás mércéjévé, hanem befolyásszerzési eszközzé is vált.
Nemzetközi Meglett az első konkrét eredménye a múlt heti orosz-ukrán tárgyalásnak
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 19:46
Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és a hadifoglyok ügyeivel foglalkozó ukrán koordinációs törzs pénteken közleményben.
Nemzetközi Orbán Viktor egy olyan ország vezetőjével tárgyalt, amelyen az energiaellátásunk múlik
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 19:14
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkalátogatás keretében találkozott Alekszandar Vucsics szerb elnökkel Belgrádban – közölte a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Nemzetközi ENSZ-főtitkár: a legkegyetlenebb szakaszát szenvedik el a gázaiak a háborúnak
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 18:02
António Guterres szerint a Gázai övezet ostrom alatt álló északi részébe továbbra sem jutott be segély.
Nemzetközi Tiltott technológia jutott el Oroszországba egy uniós cégen keresztül
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 15:01
Egy német technológiai óriás szlovén leányvállalata több millió euró értékben szállított megfigyelésre is alkalmas eszközöket Oroszországba, hónapokkal azután, hogy az EU újabb szankciókkal tiltotta meg a hasonló exportokat. A Kontron pénzügyi kapcsolata azóta szankcionált orosz partnerével is kérdéseket vet fel. Úgy tűnik, vannak még kiskapuk.
Nemzetközi Trump kést tesz Európa nyakára: 50 százalékos vám jöhet
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 14:44
Trump szerint az EU kihasználja az Egyesült Államokat.
Nemzetközi Közeleg a tűzszünet? Moszkva hamarosan átad valamit Kijevnek
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 14:16
Szergej Lavrov szerint Oroszországban már előrehaladott stádiumba került a leendő ukrán békeszerződésről szóló memorandum kidolgozása.
Nemzetközi Zuhan a lakásépítések száma Németországban
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 13:31
Meredeken csökkent a Németországban épült lakások száma tavaly az előző évhez képest a Destatis pénteken közölt adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG