2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem foglalkozta a zsidó állam panaszaival, úgyhogy potyogni kezdtek megint a bombák.

A Hezbollah hadállásait és fegyverszállítási útvonalait támadta vasárnap éjjel Libanonban az izraeli hadsereg (IDF) saját közlése szerint. Magyarázatul hozzátette, hogy a síita milíciával kötött tűzszünetet felügyelő nemzetközi szerv nem foglalkozott Izrael panaszával, miszerint a másik fél megsérti a tűzszüneti megállapodást.

Rakétaindító állásokat és fegyverszállítási útvonalakat lőttek a libanoni-szíriai határon. Előtte Izrael jelezte a tűzszünetet felügyelő szervnek, hogy tud ilyenekről, de a felelősök nem foglalkoztak a panasszal – mondta az IDF szóvivője.

„Az IDF továbbra is elhárít minden olyan veszélyt, amely Izraelt fenyegeti, és a tűzszüneti megállapodásnak megfelelően megakadályozza, hogy a Hezbollah újjáépítse erőit”

- hangsúlyozta a hadsereg.

A bejelentés előtt több libanoni médium arról számolt be, hogy az IDF a Bejrútot Damaszkusszal összekötő út közelében lévő Janta város környékét és több dél-libanoni célpontot támadott.

Izrael és a Hezbollah között november 27-én lépett életbe az Egyesült Államok és Franciaország közvetítésével létrejött tűzszünet, miszerint Izrael 60 nap alatt fokozatosan kivonja csapatait Libanonból, és a közös határ mentén az ellenőrzést a libanoni hadsereg veszi át. A Hezbollah pedig visszavonul a Litani folyótól északra, és nem építheti újjá katonai infrastruktúráját.

A megállapodás végrehajtásának ellenőrzésére bizottságot hoztak létre, amelyben mások között az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország képviselői kapnak helyet.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Politico: nagy fordulat készül Brüsszelben, jön a szigorítás
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:19
Az afrikai országoknak vissza kell fogniuk a migrációt, ha továbbra is szeretnének uniós fejlesztési támogatást kapni – ezt fogja javasolni az Európai Bizottság a jövő héten bemutatandó hétéves költségvetési terv részeként a Politico értesülései szerint.
Nemzetközi Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:49
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
Nemzetközi Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:37
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
Nemzetközi Izraeli katonát támadott meg a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 15:58
Megpróbálták kirángatni egy járműből.
Nemzetközi Váratlan helyről támadták meg Csehországot
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:28
Hackerek csaptak le.
Nemzetközi Trump megtette, amire régóta várnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 13:36
Mennek a fegyverek Ukrajnába.
Nemzetközi Itt az eredmény: eldőlt Ursula von der Leyen sorsa
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:21
Egyértelmű eredmény született.
Nemzetközi Újabb összecsapás Ukrajna és Magyarország között, súlyos vádak miatt rendelték be az ukrán nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:51
A külügyminisztérium államtitkára mellett Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.
Nemzetközi Trump még egy dicsérettel is vérig tud sérteni – kínos baki a Fehér Házban
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:31
Megdicsérte az elnök a vele ebédelő vezető – csakhogy van egy kis gond.
Nemzetközi Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
Káncz Csaba | 2025. július 10. 10:18
Eszkalálódik a politikai feszültség Peking és az EU vezetői között. Peking ezért le akarja mondani az uniós vezetőkkel július végére tervezett kétnapos kínai csúcstalálkozó második felét. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG