A műanyagszennyezés elleni küzdelem évről-évre egyre nagyobb globális erőfeszítést igényel: az egyik legégetőbb környezetvédelmi és egészségügyi kérdés, amit mielőbb meg kellene oldanunk, ha nem szeretnénk, hogy szó szerint elborítson bennünket a szemét. A jelenlegi last minute megoldások közé tartoznak azok a tűzoltásszerű szervezett akciók, amelyek jellemzően egy adott terület vagy vízpart plasztikhulladék-mentesítésére irányulnak. Ezekre általában már csak akkor kerül sor, amikor az emberek lakókörnyezete élhetetlenné válik. Gondoljunk csak azokra a fotókra, amelyek rendre bejárják a világot, és amelyek a folyópartokat övező vagy a vízfelületet elborító palackhegyekről, műanyagszemét-kupacokról, vagy a tengerparton bokáig érő zacskó-, kupak- és egyéb, eldobott plasztik tárgyakról készültek.
Miközben környezetvédők, klímakutatók, tudósok és egészségügyi szakemberek már évtizedekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben a műanyagszennyezés a jelenlegi mértékben folytatódik, az pusztító hatással lehet a folyók ökoszisztémáira – a vizek élővilágára, az állatokra és az emberekre is –, a nagy rádöbbenés mintha még váratna magára. Éppen ebben rejlik a mikroműanyag-szennyezéssel kapcsolatos egyik nagy veszély: az, hogy pontosan senki nem tudja, mennyi műanyag került eddig a természetes vizekbe, és ez hol halmozódott fel.
Fotó: Depositphotos
Egyes becslések szerint évente körülbelül 0,06-2,75 millió tonna műanyag kerülhet a folyókból az óceánokba, ami napi 10-250 teheranyitónyi mennyiségnek felel meg. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának becslése azonban ennél jóval borúlátóbb: évi 19-23 millió tonnára teszi a vízi ökoszisztémákba kerülő műanyaghulladék mennyiségét. Az biztos, hogy jókora tömegről van szó: 2022-ben egy speciális hulladékgyűjtő rendszer, az Ocean Clenaup segítségével közel 1,2 millió darab műanyag palackot, 845 ezer kupakot és 623 ezer plasztik uzsonnás zacskót halásztak le az óceán felszínéről.
A mikroműanyag, mint potenciális természeti, környezeti és egészségügyi veszélyforrás, a kétezres évek elején került igazán fókuszba, noha a parányi részecskéket már az 1970-es években tanulmányozták a kutatók. Ezek az 5 milliméternél apróbb, szabad szemmel sokszor nem is látható darabok a műanyagok bomlásával, azok szerkezetének szétesésével kerülnek a környezetbe: a levegőbe, talajba, vízbe, ezzel együtt pedig a táplálékul is szolgáló növényekbe; az állatok és emberek szervezetébe.
Lassan már mindenben van műanyag
Mivel a plasztik életünk szerves részévé vált, nehéz védekezni a minket érő mikroműanyag-szennyezés ellen. Éppen ezért tudatos odafigyelésre és kollektív környezettudatosságra lenne szükség. Erre hívták fel a figyelmet a Cardiffi Egyetem hidrodinamikai tudományokkal foglalkozó szakemberei, akik érdekes kísérletbe fogtak, hogy érzékeltessék, mekkora problémát jelenthetnek a valóságban a vizekbe kerülő mikroműanyagok. Eredményeikről a Conversation oldalán számoltak be.
A kutatók laboratóriumi körülmények között, egy hosszú, fedett üvegmedencében mesterséges vízfolyamot hoztak létre – ők csak mesterséges folyónak nevezik –, amibe több mint 8 ezer műanyagszemetet dobtak. Azt vizsgálták, hogyan viselkedhetnek a különböző méretű és alakú plasztikdarabok a vízben, áramlás közben. Egyebek mellett olyan, mindennapi kérdésekre keresték a választ, minthogy mi lesz a szél vagy eső által folyóba sodort kávéspohárral. Leülepszik-e a folyómederben vagy szétmállik apróbb darabokra, esetleg addig sodródik, míg eljut a tengerbe vagy óceánba?
A laboratóriumban létrehozott, mesterséges folyó szabályozható vízáramlással bírt, ami lehetővé tette a szakemberek számára, hogy élethűen leképezzék a természetben zajló folyamatokat: jelen esetben a műanyagok és műanyagrészecskék mozgását. A kísérlet részeként több mint 11 ezer különböző, gömb alakú mikroműanyag mozgását, pontosabban pattogását rögzítették változó körülmények között. Kiderült, hogy ezek a részecskék természetes üledékhez, vagyis a homokszemcsékhez és a kavicsokhoz hasonlóan viselkednek. Ami bizonyos szempontból előrelépést jelent, mert ez a "felfedezés" lehetővé teszi, hogy nagyjából előre jelezzék, milyen irányba haladnak a mikroműanyagok. A műanyagszemét tulajdonságainak ismerete pedig a kutatók szerint nagyban megkönnyítheti a védekezést és a folyók megtisztítását.
Azt is megvizsgálták, hogyan úsznak és süllyednek a különféle műanyag tárgyak, például a poharak, a csomagoláshoz használt fóliák és az arcmaszkok. Ezek alakjuktól, méretüktől és sűrűségüktől függően haladtak a vízben. Kiderült ugyanakkor, hogy a lebegő és süllyedő darabok egyaránt megtapadhatnak a víz felszínén, úgy mint pókhálóban a legyek. Ami nagyobb mennyiségben a felszínt borító műanyaghulladék feltorlódását okozhatja. A kutatók elmondták: a kísérleteik során kapott adatok segíthetnek abban, hogy korábbi tapasztalataikat felhasználva megpróbálják megbecsülni a vizekbe kerülő műanyag összmennyiségét. Ez viszont csak az első lépések egyike.
Aggasztó adatok, elgondolkodtató jövő
Amint arról a National Geographic korábbi, témával foglalkozó cikkében írt: az elmúlt évtizedekben exponenciálisan megugrott a legyártott műanyag mennyisége. Míg az 1950-ben “mindössze” 2,3 millió tonnát termeltek, addig 2015-ben már 448 millió tonnát. Ez a mennyiség előrejelzések szerint 2050-re megduplázódhat, ami aggasztó képet fest a műanyagszennyezés mértékének alakulásáról. A műanyagokban található, azok élettartamát meghosszabbítani hivatott adalékanyagok egy részének bomlása ráadásul becslések szerint akár négyszáz évig is eltarthat.
Volt pénz lóvéra. 
