A műanyagszennyezés elleni küzdelem évről-évre egyre nagyobb globális erőfeszítést igényel: az egyik legégetőbb környezetvédelmi és egészségügyi kérdés, amit mielőbb meg kellene oldanunk, ha nem szeretnénk, hogy szó szerint elborítson bennünket a szemét. A jelenlegi last minute megoldások közé tartoznak azok a tűzoltásszerű szervezett akciók, amelyek jellemzően egy adott terület vagy vízpart plasztikhulladék-mentesítésére irányulnak. Ezekre általában már csak akkor kerül sor, amikor az emberek lakókörnyezete élhetetlenné válik. Gondoljunk csak azokra a fotókra, amelyek rendre bejárják a világot, és amelyek a folyópartokat övező vagy a vízfelületet elborító palackhegyekről, műanyagszemét-kupacokról, vagy a tengerparton bokáig érő zacskó-, kupak- és egyéb, eldobott plasztik tárgyakról készültek.
Miközben környezetvédők, klímakutatók, tudósok és egészségügyi szakemberek már évtizedekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben a műanyagszennyezés a jelenlegi mértékben folytatódik, az pusztító hatással lehet a folyók ökoszisztémáira – a vizek élővilágára, az állatokra és az emberekre is –, a nagy rádöbbenés mintha még váratna magára. Éppen ebben rejlik a mikroműanyag-szennyezéssel kapcsolatos egyik nagy veszély: az, hogy pontosan senki nem tudja, mennyi műanyag került eddig a természetes vizekbe, és ez hol halmozódott fel.
Fotó: Depositphotos
Egyes becslések szerint évente körülbelül 0,06-2,75 millió tonna műanyag kerülhet a folyókból az óceánokba, ami napi 10-250 teheranyitónyi mennyiségnek felel meg. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának becslése azonban ennél jóval borúlátóbb: évi 19-23 millió tonnára teszi a vízi ökoszisztémákba kerülő műanyaghulladék mennyiségét. Az biztos, hogy jókora tömegről van szó: 2022-ben egy speciális hulladékgyűjtő rendszer, az Ocean Clenaup segítségével közel 1,2 millió darab műanyag palackot, 845 ezer kupakot és 623 ezer plasztik uzsonnás zacskót halásztak le az óceán felszínéről.
A mikroműanyag, mint potenciális természeti, környezeti és egészségügyi veszélyforrás, a kétezres évek elején került igazán fókuszba, noha a parányi részecskéket már az 1970-es években tanulmányozták a kutatók. Ezek az 5 milliméternél apróbb, szabad szemmel sokszor nem is látható darabok a műanyagok bomlásával, azok szerkezetének szétesésével kerülnek a környezetbe: a levegőbe, talajba, vízbe, ezzel együtt pedig a táplálékul is szolgáló növényekbe; az állatok és emberek szervezetébe.
Lassan már mindenben van műanyag
Mivel a plasztik életünk szerves részévé vált, nehéz védekezni a minket érő mikroműanyag-szennyezés ellen. Éppen ezért tudatos odafigyelésre és kollektív környezettudatosságra lenne szükség. Erre hívták fel a figyelmet a Cardiffi Egyetem hidrodinamikai tudományokkal foglalkozó szakemberei, akik érdekes kísérletbe fogtak, hogy érzékeltessék, mekkora problémát jelenthetnek a valóságban a vizekbe kerülő mikroműanyagok. Eredményeikről a Conversation oldalán számoltak be.
A kutatók laboratóriumi körülmények között, egy hosszú, fedett üvegmedencében mesterséges vízfolyamot hoztak létre – ők csak mesterséges folyónak nevezik –, amibe több mint 8 ezer műanyagszemetet dobtak. Azt vizsgálták, hogyan viselkedhetnek a különböző méretű és alakú plasztikdarabok a vízben, áramlás közben. Egyebek mellett olyan, mindennapi kérdésekre keresték a választ, minthogy mi lesz a szél vagy eső által folyóba sodort kávéspohárral. Leülepszik-e a folyómederben vagy szétmállik apróbb darabokra, esetleg addig sodródik, míg eljut a tengerbe vagy óceánba?
A laboratóriumban létrehozott, mesterséges folyó szabályozható vízáramlással bírt, ami lehetővé tette a szakemberek számára, hogy élethűen leképezzék a természetben zajló folyamatokat: jelen esetben a műanyagok és műanyagrészecskék mozgását. A kísérlet részeként több mint 11 ezer különböző, gömb alakú mikroműanyag mozgását, pontosabban pattogását rögzítették változó körülmények között. Kiderült, hogy ezek a részecskék természetes üledékhez, vagyis a homokszemcsékhez és a kavicsokhoz hasonlóan viselkednek. Ami bizonyos szempontból előrelépést jelent, mert ez a "felfedezés" lehetővé teszi, hogy nagyjából előre jelezzék, milyen irányba haladnak a mikroműanyagok. A műanyagszemét tulajdonságainak ismerete pedig a kutatók szerint nagyban megkönnyítheti a védekezést és a folyók megtisztítását.
Azt is megvizsgálták, hogyan úsznak és süllyednek a különféle műanyag tárgyak, például a poharak, a csomagoláshoz használt fóliák és az arcmaszkok. Ezek alakjuktól, méretüktől és sűrűségüktől függően haladtak a vízben. Kiderült ugyanakkor, hogy a lebegő és süllyedő darabok egyaránt megtapadhatnak a víz felszínén, úgy mint pókhálóban a legyek. Ami nagyobb mennyiségben a felszínt borító műanyaghulladék feltorlódását okozhatja. A kutatók elmondták: a kísérleteik során kapott adatok segíthetnek abban, hogy korábbi tapasztalataikat felhasználva megpróbálják megbecsülni a vizekbe kerülő műanyag összmennyiségét. Ez viszont csak az első lépések egyike.
Aggasztó adatok, elgondolkodtató jövő
Amint arról a National Geographic korábbi, témával foglalkozó cikkében írt: az elmúlt évtizedekben exponenciálisan megugrott a legyártott műanyag mennyisége. Míg az 1950-ben “mindössze” 2,3 millió tonnát termeltek, addig 2015-ben már 448 millió tonnát. Ez a mennyiség előrejelzések szerint 2050-re megduplázódhat, ami aggasztó képet fest a műanyagszennyezés mértékének alakulásáról. A műanyagokban található, azok élettartamát meghosszabbítani hivatott adalékanyagok egy részének bomlása ráadásul becslések szerint akár négyszáz évig is eltarthat.
Elon Musk szélsőjobboldalinak látszó politikai szerepvállalása hozzájárult ahhoz, hogy az első negyedévben brutálisan bezuhantak cége szállításai. 
