Mit mond a nemzetközi jog Donald Trump venezuelai blokádjáról?

Hétfőn, miután az Egyesült Államok lefoglalt egy Kínába tartó olajszállító tartályhajót a venezuelai partok közelében, a kínai külügyminisztérium kijelentette, hogy az Egyesült Államok által egy másik ország hajójának lefoglalása a nemzetközi jog súlyos megsértése. Venezuelának joga van kapcsolatokat ápolni más országokkal – mondta Lin Jian, a kínai külügyminisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Kína ellenez minden „egyoldalú és illegális” szankciót.

Érdemes a Venezuelát övező amerikai blokád kérdését a nemzetközi jog alapján jobban szemügyre vennünk: először a blokád kihirdetését és az amerikai katonai erő bevetésének kilátásba helyezését, majd ennek az erőnek a használatát.

Az ENSZ Alapokmánya – amely Magyarországon is hatályos az 1956. évi I. törvény alapján – 2. cikkének (4) bekezdése kimondja: „A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniok kell.”

Erőszakkal való fenyegetés

Nem minden olyan erődemonstráció sérti az ENSZ-tilalmat, amelyet egy másik állam fenyegetésnek érzékel. Például az 1986-os paramilitáris tevékenységekről szóló ügyében a Nemzetközi Bíróság (ICJ) elutasította Nicaragua azon felvetését, hogy a határa közelében zajló közös amerikai-hondurasi gyakorlat az erőszak alkalmazásával való fenyegetést jelent – érvel a Just Security amerikai jogi portál.

A helyzetet bonyolítja, hogy az a pontos küszöbérték, amelynél az erődemonstráció átlépi a vonalat és jogellenes fenyegetésnek minősül, némileg kétértelmű. Mindazonáltal viszonylagos egyetértés van abban, hogy a szóban forgó cselekménynek jogellenes erőszak alkalmazásával való fenyegetést kell magában foglalnia, és hogy a fenyegetésnek kényszerítő jellegűnek, a célállam felé közöltnek és hihetőnek kell lennie. Ezen kritériumok teljesülése gyakran nagymértékben kontextusfüggő, különösen explicit fenyegetés hiányában.

Azonban magától értetődő, hogy a tervezett amerikai katonai műveletek „erő alkalmazásának” minősülnek. Továbbá nehéz a „szárazföldi műveletekre” és a venezuelai elnök, Nicolás Maduro illegalitására, valamint lejáró napjaira vonatkozó nyilvános washingtoni kijelentéseket nem fenyegetésként értelmezni.

Jogszerű-e az amerikai fenyegetés?

Az az amerikai érv vagy tény, hogy Maduro elcsalta a 2024-es választásokat, a jelen esetben nem ügydöntő, hiszen a nemzetközi jog értelmében az a hatóság, amely tényleges ellenőrzést gyakorol egy állam területe és lakossága felett (de facto a kormánya), nemzetközi jogi védelmet élvez, amely előírja az állam szuverenitásának tiszteletben tartását, tiltja a belügyeibe való beavatkozást, és – mint jelen esetben – tiltja az ellene irányuló erőszakkal való fenyegetést, foglalja össze a nemzetközi jogi oldal.

Ha a fenyegetés az ENSZ Alapokmányának 51. cikke és a szokásjog értelmében egyéni vagy kollektív önvédelem keretében elkövetett, „fegyveres támadás” elleni védekezés céljából történő erőszak alkalmazására irányul, vagy az ENSZ Alapokmányának VII. fejezetével összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának erőszak alkalmazására vonatkozó felhatalmazása alapján történő cselekvésre, akkor a fenyegetés jogszerű.

Éppen erre hivatkozik az amerikai kormány, és az Egyesült Államokba Venezuelából vagy Venezuela támogatásával érkező illegális kábítószer-kereskedelemre, illetve annak kiterjedtségére hivatkozik.

Az állítás alátámasztására a Trump-kormány a kábítószer-kereskedelem halálos következményeinek hatását az Egyesült Államokban „fegyveres támadásnak” minősítette, ami az ENSZ Alapokmányának 51. cikke és a nemzetközi szokásjog értelmében az önvédelem céljából történő erőszak alkalmazásának előfeltétele.

Az Egyesült Államok ENSZ-hez delegált missziója nyilatkozatában kijelentette, hogy ez a kábítószer-kereskedelem „elért egy kritikus pontot, ahol önvédelemre és mások védelmére erőt kell alkalmaznunk.”

Azonban a kábítószer-termelés, -szállítás és -értékesítés, valamint az ezen következmények közötti ok-okozati lánc elég korlátozott ahhoz, hogy kizárja azt, hogy a kábítószer-kereskedelem létét az Egyesült Államok elleni erőszak alkalmazásának minősítsék. (És a kábítószerek használata nem feltétlenül okoz halált vagy súlyos sérülést.)

Ezekből kitűnik, hogy Donald Trump elnök fenyegetése, miszerint tengeri blokádot vezet be a Venezuela tengeri területére belépő vagy onnan kilépő meghatározott hajókra, egyértelműen megsérti az ENSZ Alapokmányának 2. cikkének (4) bekezdésében és a nemzetközi szokásjogban foglalt, az erőszakkal való fenyegetés tilalmát – érvel a Just Security.

Ezen felül az állítólagosan kábítószert szállító hajók elleni amerikai műveleteket a nemzetközi emberi jogi törvények, nem pedig a fegyveres konfliktusokra vonatkozó jogszabályok szabályozzák.

Háború-e a kikényszerített blokád?

A második kérdés, hogy az Egyesült Államok általi blokád bevezetése fegyveres konfliktust vált-e ki az Egyesült Államok és Venezuela között jogi értelemben.

A blokád kihirdetése önmagában – hajók lefoglalása nélkül – csak akkor számít fegyveres konfliktus indításának, ha megfelel a tengeri hadi blokád jogi kritériumainak. Noha az Egyesült Államok megfelelő nagyságú katonai erőt vezényelt a területre, nem küldött előzetes és részletes értesítést, valamint nem terjesztette ki a blokádot minden hajóra, hanem csak a „szankcionált olajszállító tartályhajókra”, tehát csak egy meghatározott hajótípusra és azon belül is egy szűk körre. Mindezek alapján nem állnak fenn a tengeri hadviselés blokádjára vonatkozó jogi feltételek.

Ennek ellenére, ha az amerikai katonai erők átveszik az irányítást a venezuelai zászló alatt hajózó hajókon vagy más módon erőszakkal beavatkoznának az áthaladásukba, akkor az Egyesült Államok nemzetközi fegyveres konfliktust kezdeményez, ami aktiválja a fegyveres konfliktusok jogának alkalmazhatóságát az Egyesült Államok és Venezuela közötti ellenségeskedésekben.

A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Büntetőbíróság a Tadić-határozatában fogalmazta meg a nemzetközi fegyveres konfliktus fennállásának általánosan elfogadott kritériumát. Megállapította, hogy nemzetközi fegyveres konfliktus áll fenn akkor, „amikor államok egymás között fegyveres erőt alkalmaznak”. Ezt az álláspontot az Egyesült Államok is elfogadta.

Egy venezuelai zászló alatt hajózó hajó feletti, katonai eszközökkel történő, nem konszenzuson alapuló irányítás átvétele, tekintettel az amerikai kormányzati tisztviselők Venezuelával szembeni fenyegetéseire, egyértelműen megfelel ennek a kritériumnak, mivel magában foglalja az egyik állam katonai erejének alkalmazását a másik állam ellen.

A lefoglalt hajó kizárólag amerikai (nem ENSZ) szankciók alatti státusza a nemzetközi jog szerint nem releváns.

Tehát, ha a bejelentett blokádot végrehajtják, az jogellenes erőszaknak minősül, nem pusztán fenyegetésnek. Tehát agressziós cselekménynek, továbbá az Egyesült Államok Venezuela elleni fegyveres támadásának is minősülne, ami aktiválná Venezuela jogát az önvédelemre az ENSZ Alapokmányának 51. cikke és a nemzetközi szokásjog értelmében.