2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

És ezt a bent ragadt uniós pénzek bánhatják.

Mind az Európai Bizottság, mind az Európai Tanács, mind az Európai Parlament (EP) reakciói (többek között a magyar uniós elnökség informális miniszteri találkozóinak bojkottálása, Orbán Viktor EP-beszédének elmaradása, az EP-képviselők indítványa a magyar szavazati jog megvonására) azt mutatják, hogy az uniós intézmények nagyon megorroltak a magyar kormányra Orbán Viktor velük nem egyeztetett moszkvai „békemissziója” miatt – ha még volt is némi jóindulat Magyarország iránt, az mostanra nullára csökkent, mondta Wéber Balázs, lapcsoportunk munkatársa az ATV Start című műsorában.

Hozzátette: emiatt is egyre kevesebb az esély arra, hogy a még befagyasztott uniós pénzeket (mintegy 20 milliárd euró) le tudjuk hívni. Orbán Viktor alighanem tisztában volt azzal, hogy milyen reakciókat vált ki a moszkvai útja az EU-ban. Tehát számol az uniós pénzek elvesztésével, és inkább Oroszország és Kína felé fordul. Ezzel a Nyugat helyett Kelet irányába pozicionálja az országot, véli munkatársunk.

Ami a Donald Trump elleni szombati merényletkísérletet illeti, abból végül jól jött ki a volt amerikai elnök, hiszen a történtek még jobban összekovácsolják a táborát. Ráadásul Elon Musk amerikai üzletember is beállt mögé: havi 45 millió dollárral támogatja kampányát. Ez tovább növeli Trump esélyeit Joe Biden amerikai elnökkel szemben, aki 81 évesen egyre kevésbé képes állni a versenyt. Nem lenne meglepő, ha a demokratapártiak lecserélnék egy másik jelöltre, a  probléma „csupán” az, hogy nincs kire, véli kollégánk.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG