2p

Az Európai Parlament (EP) elnöki posztját eddig betöltő Roberta Metsola kapta a voksok elsöprő többségét, az utolsó pillanatban bedobott ellenjelölttel, Irene Monteróval szemben.

Kiküldött tudósítónk jelenti:

Megkezdődött az új Európai Parlament ülése. Mint azt már jeleztük, a keddtől csütörtökig tartó etapban elsőként az elnököt választották meg a következő két és fél évre. Hónapokon át, egészen az utolsó pillanatokig a posztot 2022 januárja óta betöltő, máltai Roberta Metsola volt az egyetlen jelölt, ám a hétfő esti 7 órás jelentkezési határidő előtt nem sokkal ellenfele akadt: Irene Montero spanyol EP-képviselő, akit a Baloldal képviselőcsoport kommendált.

A szavazáson aztán mégis Metsola győzött, miután a leadott 699 szavazatból érvényes 623 voks elsöprő többségét, 562-őt kapta, míg Montero mindössze 61-et. Így a következő két és fél évben, azaz 2027 januárjáig is Metsola lesz az Európai Parlament elnöke.

Érdekességek

Az Európai Parlament tizedik ciklusában 720 képviselői helyet létesítettek, 15-tel többet, mint az előző ciklus végén. Az EP-képviselők 54 százaléka újonnan megválasztott képviselő (2019-ben az újak aránya 61 százalék volt), a nők aránya pedig 39 százalék (2019-ben 40 százalék volt).

Nyolc képviselőcsoport állt fel, eggyel több, mint az előző ciklusban. 33 képviselő továbbra is független.

Az EP legidősebb tagja a 77 éves, olasz Orlando Leoluca, aki a Zöldek képviseletében szerzett mandátumot, míg a legfiatalabb a szintén a Zöldek által delegált, 23 éves osztrák Schilling Lena.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG