Egyre egyértelműbb, hogy az Egyesült Államok és Izrael eléggé elszámolta magát az Irán elleni háború megindításakor. Egy hónapja kezdődtek az intenzív légicsapások az iszlám köztársaság ellen, de egyelőre nem látszik, hogy sikerülne megtörni az iráni rezsim ellenállását. A Hormuzi-szoroson még mindig csak olyan hajó kelhet át, amelynek az irániak megengedik, és továbbra is rendszeresek a rakétatámadások Izrael ellen, ahogy a régió többi országában is félhetnek az iráni drónoktól és rakétáktól.
Felmerül a kérdés persze, hogy mit számoltak el ennyire Washingtonban és Tel-Avivban? Természetesen nem csak egy dolgot kellett elszámolni ahhoz, hogy egyelőre a folyamatos győzelmi jelentések ellenére igencsak pirulhat Donald Trump és Benjamin Netanjahu arca. Politikai, stratégiai, taktikai, számtalan oka van annak, hogy az iráni rezsimváltás magasztos vállalkozása helyett a háború egyre inkább egy bizonytalan kimenetelű kalandnak tűnik, és nyilván hosszú évekbe telik majd, mire a tanulságokat levonják, esetleg előszedik a felelősöket is, és akkor talán jobban lehet majd érteni, pontosan hol mentek félre ennyire a dolgok.
Szétoszott és mélyre ásott ellenállás
Egy dologról azonban már most biztosan lehet tudni, hogy igencsak benézték. Irán meglepő ellenállóképességében nagy szerepet játszik két dolog. Az iráni vezetés nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy decentralizálja a csapásmérő képességeit és a parancsnoki láncolatait. Utóbbi miatt történhetett meg az, hogy miközben az országot a támadás első óráiban gyakorlatilag lefejezték mind politikai, mind katonai értelemben, az iráni haderő (és elsősorban a reguláris haderőtől független Iráni Forradalmi Gárda, az IRGC) néhány órán belül elindította a katonai válaszcsapásokat.
Ugyan látható volt, hogy van némi bizonytalanság a célpontok és célok tekintetében, és előfordultak olyan helyzetek, hogy miközben egy iráni politikai vezető bocsánatot kért az Öböl menti államoktól a támadásokért, a forradalmi gárda tovább lőtte ugyanezeket az államokat. A haderő nem bénult le, a megölt vagy megsebesült parancsnokok helyét rögtön átvette valaki, a helyi parancsnokok pedig nem vártak a központi utasításokra, hanem cselekedtek.
De ez azért is volt lehetséges, mert Irán nemcsak arról gondoskodott jó előre, hogy legyen, aki kiadja a parancsot, hanem arról is, hogy legyen mivel lőni.
Az irániak nemcsak nukleáris létesítményeiket, hanem a rakéta- és dróngyártó kapacitásaikat és raktáraikat is leköltöztették jól védett, föld alatti bunkerrendszerekbe. Ezekről korábban, illetve a háború kitörése óta is jelentek meg – persze erősen propagandaízű, de ettől még részben biztosan hiteles és érdekes – felvételek, amelyeken tucatjával, százával láthatók a föld alatt betárazott, illetve készülő eszközök a nagy hatótávolságú rakétáktól a Hormuzi-szoros átjárhatatlanságát biztosító tengeri drón-motorcsónakokig. Amíg ezek a létesítmények épek és működnek, addig Iránnak megvannak az eszközei a visszaütésre, még ha a felszínen hatalmas károkat is szenvedtek hadiipari kapacitásaik.
IRGC unveiled a new underground „missile city” in southern Iran.
— Clash Report (@clashreport) February 1, 2025
The facility reportedly houses hundreds of cruise missiles with ranges from 100 km to more than 1,000 km. pic.twitter.com/6lFCxiWFNA
Bunkerrobbantás – elméletben és a valóságban
Igen ám, de hát nincsenek meg az eszközei az amerikai-izraeli erőknek, hogy a levegőből is elpusztítsák ezeket a föld alatti komplexumokat? Tavaly júniusban ugyebár az amerikaiak félelmetes „bunkerrobbantó” bombáikat vetették be az iráni atomlétesítmények ellen, és utána azt közölték, hogy az iráni atomprogram teljesen megsemmisült. (Igaz, a mostani háború egyik indoka újra az, hogy Irán ne tudjon nukleáris fegyvert építeni, úgyhogy nehéz eldönteni, melyik megnyilatkozásnak higgyünk.)
Valójában azonban a szakértők úgy látják, hogy bár természetesen az iráni atomprogram súlyos károkat szenvedett, egyáltalán nem végzeteseket. A mélyen földbe ásott létesítményeket pedig nem sikerült megsemmisíteni, hanem legfeljebb betemetni, a bejárataikat elzárni.
A helyzet ugyanis az, hogy a híres-hírhedt GBU-57-es bunkerrobbantó szuperbomba képességei igencsak limitáltak, ráadásul nem is tökéletesen kiszámolhatók. A fegyvert ugyan kiterjedt, tesztelésnek vetették alá kifejlesztése során, de csak mesterséges körülmények között.
Fotó: Wikimedia/Defense Threat Reduction Agency
Az új-mexikói White Sands tesztközpontban a fegyvert megerősített betonnal és tömörített földdel védett szimulált célpontok ellen próbálták ki. A védőrétegek nyomószilárdsága 5 és 10 ezer psi között volt. (Európában ezt az értéket N per négyzetmilliméterben szokás megadni, ebben számolva nagyjából 35 és 70 közötti számot kapnánk ebben az esetben.)
A kikerült információk alapján a GBU-57-est 60 méter föld vagy 18 méter megerősített beton áttörésére hitelesítették. Persze akár ennél többet is elérhet, csakhogy Iránban sokkal többre lehet szükség.
Természetesen nem ismerjük az összes iráni bunker hasonló értékeit, de a fordói urándúsítóéról éppenséggel elég pontos adatok állnak rendelkezésre. Ez 80-90 méter szikla alatt helyezkedik el. A kőzet nagy része nagy sűrűségű gránit, amelynek nyomószilárdsága 20-30 ezer psi, azaz minimum a két-háromszorosa annak, az anyagnak, mint amin a GBU-57-et tesztelték és teljesítményét értékelték.
És akkor arról még nem beszéltünk, hogy a valódi kőzet és talaj nem olyan egységes, mint egy előkészített, mesterséges terep. A sziklában például repedések, törésvonalak, keményebb és puhább részek lehetnek, ezek mind eltéríthetik a tervezett működéstől a bombát.
De mi a helyzet azzal a módszerrel, amit az izraeliek használtak Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér 2024-es meggyilkolására? A Bejrút külvárosában található bunkerkomplexumot akkor úgy támadták az izraeli harci gépek, hogy több hullámban, egymás után ledobott bombákkal „leástak” a bunkerig, majd akkor vetették be a bunkerrobbantó bombáikat.
Azonban ennek is megvannak a korlátai. Az előkészítő bombák által kirobbantott anyagnak, törmeléknek egy része ugyanis visszahull a gödörbe, és ott felhalmozódva újabb, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan tulajdonságokkal rendelkező réteget képez. A tesztek és szimulációk szerint az első becsapódáshoz képest a második már csak 50-60 százalékos mélységbe tud lehatolni, míg a harmadik a másodikhoz képest 30-40 százalékos teljesítményt érhet el – jól látható, hogy az újabb elért méterek száma gyorsan közelít a nullához.
Az sem jó megoldás, ha más, például termobárikus (tehát a levegő oxigénjét begyújtó, hatalmas lökéshullámot és magas hőmérsékletet létrehozó) bombákkal próbálják a törmeléket eltávolítani, ez ugyanis szintén elégtelen és előre kiszámolhatatlan eredményekhez vezet.
Fotó: Wikimedia/DoD photo
De még ha sikerülne is számos GBU-57-essel és más eszközökkel valahogy mégiscsak megbízhatóan megsemmisíteni egy-egy célpontot, a szuper-bunkerrobbantó bomba nem áll hegyekben az amerikai raktárakban. Egyetlen ilyen fegyver 3-20 millió dollárba kerül változattól és évjárattól függően. Az amerikai légierő 2026 elején százmillió dolláros programot indított, hogy visszatöltsék az előző júniusban elhasznált készleteket. A jelenleg rendelkezésre álló bombák száma szigorúan titkos, de a becslések inkább a két jegyű, mint a három jegyű tartományban járnak, tehát semmiképpen nem lehetne minden mélyen földbe ásott iráni létesítményt ilyennel támadni.
Felbecsült eredmények
És ezek a problémák jól látszanak az Irán elleni csapások eredményein is. Ugyan az első jelentésekben még a fordói létesítmények kapcsán azt írták, hogy súlyos károkat szenvedhettek a fő urándúsító eszközöket tartalmazó csarnokok is, később már a Pentagon is úgy értékelt, hogy elképzelhető, hogy csak az odavezető alagutak omolhattak be. Ebben az esetben viszont ha ezeket újra kiássák, akkor viszonylag gyorsan újraindulhat az urándúsítás is. Igaz persze, hogy ha folyamatosan bombázzák a felszínt, akkor földmunkákat sem könnyű végezni, de a szakértők is elképzelhetőnek tartják, hogy Irán a legutóbbi információkhoz képest újabb alagutakat ásott és még mélyebben is újabb kamrákkal és csarnokokkal bővítette a létesítményt.
Egy másik jó példa a Tabriz melletti Amand rakétabázis, Északnyugat-Iránban. Ezt szintén már júniusban is bombázták az izraeliek, a háború mostani fordulójában pedig számos támadás is érte. Műholdfelvételek is bizonyítják, hogy március első napjaira a felszínen látható részei a létesítménynek komoly károkat szenvedtek, a bejáratok beomlottak, raktárépületek megsemmisültek. Igen ám, de március 24-én legalább két rakétát lőttek ki innen az irániak Izraelre.
És ez lehet a helyzet a többi hasonló helyszínen is. Pénteken a Reuters arról írt, hogy amerikai hírszerzési források szerint csupán Irán rakétakészleteinek egyharmadának megsemmisülését tudják igazolni, egy másik harmad sorsáról pedig keveset tudnak (egy részük pont a fentebb leírt, betemetett, de valószínűleg nem megsemmisült tárolókban és üzemekben lehet). Miközben Izrael már a háború első hetében az iráni rakétakilövők kétharmadának megsemmisítéséről beszélt, Donald Trump pedig rendszeresen arról, hogy „eltörölték a Föld színéről” az iráni haderőt, csütörtökön pedig azt mondta, Iránnak
„nagyon kevés rakétája maradt”.
Hasonló a helyzet az iráni drónkapacitásokkal is: az amerikai hírszerzés szintén csak a készletek és a kapacitások egyharmadának megsemmisülését tudja többé-kevésbé biztosan megerősíteni.
Márpedig mondjuk a Hormuzi-szoros megnyitásához nem az a kérdés, hogy egyharmad vagy kétharmad, hanem az, hogy egyáltalán tud-e lőni még Irán.
„A szorossal ez a probléma: tegyük fel, hogy kiváló munkát végzünk. Elkapjuk a 99 százalékát [a rakétáiknak]. Egy százalék elfogadhatatlan, mert egy százalék az egy rakéta, amely becsapódik egy egymilliárd dolláros hajóba”
– fogalmazott maga Trump is egy csütörtöki kabinetülésen.
Márpedig, mint láttuk, a levegőből egyszerű fizikai, matematikai okok miatt sem lehet minden iráni ttámadókapacitást megszüntetni. Marad a diplomáciai megoldás (amire egyelőre Irán nem mutat hajlandóságot), vagy a szárazföldi egységek bevetése, akik oda tudnak menni egy-egy ilyen komplexumhoz, és belülről elpusztítani. Kérdés, mekkora veszteségek árán. Mindenesetre az elmúlt napokban az Egyesült Államok több ezer katonát vezényelt át a Közel-Keletre…
