Az elmúlt években Spanyolország súlyos lakhatási válsággal szembesült, amely különösen a fiatalokat, az alacsony jövedelmű családokat, és a nagyvárosi lakosokat érintette. A bérleti díjak drasztikus emelkedése, az ingatlanpiaci spekuláció, a turistákat célzó rövid távú kiadások terjedése, és az alacsony lakásépítési ráta együttesen odavezettek, hogy egyre többen nem tudtak megfelelő, megfizethető otthonhoz jutni – ezek olyan kérdések, amelyek a hazai olvasók számára sem ismeretlenek.

A válságot súlyosbította az is, hogy a spanyol bérlakáspiac döntően a magánszektor kezében van, az állami lakásállomány aránya pedig rendkívül alacsony – alig 2 százalék, szemben például Ausztria vagy Hollandia 20-30 százalékos rátájával. Ez azt jelenti, hogy az állam csak kevés eszközzel tudja közvetlenül befolyásolni a piacot, és segíteni a leginkább rászorulókat. A fiatalok körében különösen aggasztó a helyzet: a 30 év alatti spanyolok többsége nem engedheti meg magának a külön lakhatást, sokan még a szüleikkel élnek. Emellett több százezer lakás áll üresen országszerte.

Mindezekre, és a korábbi tüntetésekre válaszul indította el a baloldali kormány idén januárban a 12 pontos lakhatási reformprogramját, amelynek célja:

• növelni az államibérlakás-állományt,
• visszaszorítani a spekulációt,
• ösztönözni a megfizethető lakáskiadást, és
• segíteni a kiszolgáltatott társadalmi csoportokat (például fiatalokat, nyugdíjasokat, egyedülálló szülőket).

A spanyol kormány új lakhatási intézkedései 

A program hosszú távra tervez: nem csupán rövid távú mentőcsomagról van szó, hanem egy újfajta lakáspolitika megalapozásáról, ahol az állam aktív szereplőként lép fel a lakhatás biztosítása érdekében.

A kormány újonan létrehozta a Közlakás Vállalatot, amely több ezer megfizethető bérlakást épít és üzemeltet majd. A 2008-as válság után létrehozott „rossz bank”, a Sareb felvásárolta a bedőlt hitelek mögötti ingatlanokat, és most ezeket fokozatosan átadja a Közlakás Vállalatnak. Egy új törvény biztosítja, hogy az állami pénzből épült lakások örökre közösségi tulajdonban maradjanak.

„Bármit is építenek vagy újítanak fel spanyol pénzből, az mindig a spanyoloké lesz, a gyermekeik és az unokáik számára, ahelyett, hogy a karvalytőke és nagy spekulánsok kezébe kerülne” – jelentette ki Pedro Sanchez miniszterelnök.

Továbbá 2026-ban új lakásprogramot indítanak, célzott támogatást nyújtva a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportoknak. Ez az üres lakások felújítására, kiadására is ösztönöz, míg az engedélyezési eljárások egyszerűsödnek az építkezések gyorsítása érdekében. A fenntartható és olcsó lakásépítési megoldások technológiai kifejlesztését külön támogatják, az úgynevezett Perte programon keresztül.

A bérbeadók kockázatainak enyhítésére bérleti garanciaprogram indul, amitől a kínálat növelését várják.A rövid távú lakáskiadásra új adószabályokat és önkormányzati szigorításokat vezetnek be, hogy fékezzék az úgynevezett Airbnb-jelenséget.

A turistáknak kiadott ingatlanokat áfa-kötelezettség terheli majd, legalább a lakhatási feszültséggel küzdő területeken, azért, hogy így a szállodákkal egyenlőbb feltételekkel kelljen versenyezniük. A szabályozott ingatlanbefektetési társaságok, a Sociomik adókedvezményeit az általuk kínált bérlakások megfizethetőségéhez kötik.

A nem EU-s külföldiek ingatlanvásárlását 100 százalékos illetékkel drágítják meg, ezzel megduplázva az árukat. Az a cél, hogy csökkentsék a spekulatív felvásárlásokat, és javítsák a helyiek lakhatási esélyeit.

„Csak 2023-ban a nem EU-s állampolgárok körülbelül 27 ezer házat és lakást vásároltak Spanyolországban” – mondta a miniszterelnök, Pedro Sanchez. „És nem azért tették, hogy bennük lakjanak, nem azért, hogy a családjuknak legyen hol lakniuk. Spekuláció céljából tették.”

És a magyar kormány?

Magyarországon ezzel szemben az elmúlt években nem született hasonló, átfogó kormányzati lakhatási reform. A hazai lakáspolitika középpontjában továbbra is a tulajdonszerzés támogatása áll, elsősorban a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), a babaváró hitel és az 5 százalékos lakásáfa révén.

Ezek az intézkedések azonban főként a középosztályt, illetve a családalapítás előtt álló, vidéken lakó fiatalokat célozzák, míg az albérletre szoruló városi fiatalok, egyedülállók, vagy alacsony jövedelmű háztartások támogatás nélkül maradnak.

Miközben Spanyolországban az állam aktív szereplőként próbálja alakítani a lakáspiacot, Magyarországon a kormány inkább passzívan szemléli a folyamatokat, és a lakáspiaci keresletet próbálja ösztönözni, főként hitelezési eszközökkel.

A két ország között így világos különbség rajzolódik ki: míg Spanyolország egy új, szociális szemléletű lakáspolitika alapjait rakja le, Magyarországon továbbra is a magántulajdon és a piaci logika dominál, minimális állami jelenléttel.

Spanyolországban még ez is kevés?

Bár a spanyol kormány, amelyet a szocialista párt, a PSOE vezet, elkötelezett amellett, hogy végrehajtsa az új Lakhatási Törvényt, ez rövidtávon nem kínál gyógyírt.

„A lakhatás a társadalmi egyenlőtlenség 70 százalékát magyarázza ebben az országban” – mondta Víctor Camino, a spanyol Szocialista Párt (PSOE) törvényhozója az Euronewsnak. „Tízezrek fordítják akár a fizetésük 70 százalékát bérleti díjra vagy vásárlásra.” Camino aláhúzta: „Nem engedhetjük meg, hogy egy olyan társadalom alakuljon ki, amelyben a gazdag, több ingatlannal rendelkező és a szegény bérlők között hatalmas szakadék tátong.” A megoldás politikai akaratra és koordinált cselekvésre van szükség – tette hozzá.

Quique Villalobos, a Madridi Lakónegyedek Szövetségének várostervezési és lakhatási szóvivője elmondta, hogy a fővárosban „mindössze egy év alatt az ingatlanárak 20 százalékkal emelkedtek, a bérleti díjak pedig 15,4 százalékkal.”

A kulcs a köztulajdonú lakások számának növelése. Villalobos, azt javasolja, hogy Madridban az ilyen építkezések érjék el az átadott lakások 9 százalékát, szemben a jelenlegi 1 százalékkal. „A GDP 2-3 százalékát kellene ebbe fektetnünk” – tanácsolta, hozzátéve, hogy az üres lakásokat adóztatni kellene, és a végrehajtás nélküli kilakoltatásokat is be kéne tiltani.

A kormányzati intézkedések azonban az elmúlt két évben nem bizonyultak elegendőnek a tüntetések megállításához. A szakértők szerint a helyzet valószínűleg nem fog egyhamar javulni – foglalja össze az AP.