4p

Majd ha elkészül. Ugyanakkor emiatt aligha fog kitörni a harmadik világháború.

Rácz András Oroszország-szakértő Facebook-oldalán részletesen elemezte az Oresnyik névre hallgató új orosz ballisztikus rakétát, amelyet csütörtökön vetett be az orosz hadsereg egy, az ukrajnai Dnyipro városában található katonai-ipari komplexum ellen. (Emellett egyéb rakétákkal is támadta a várost.)

A szakértő szerint a rakéta valószínűleg nem tartalmazott éles robbanófejet: a cél felett hat kisebb darabra vált szét, ezek pedig további kisebb darabokra, ezek azonban nem valódi robbanófejek voltak. Emiatt a becsapódások után nem lehetett a földön robbanásokat látni.

Az oroszok által kilőtt rakéta – tette hozzá –  valószínűleg egy módosított, az RS-26 Rubezs, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétából kifejlesztett fegyver volt, a Rubezsnek egy olyan változata, ami hagyományos töltettel is felszerelhető. Viszont még nincs kész, ezért is vetették be Dnyipro ellen – jobb híján – gyakorló töltetekkel.

Lángoló ház Dnyipróban 2024. november 21-én, miután az orosz hadsereg több, különböző típusú rakétával támadta a várost
Lángoló ház Dnyipróban 2024. november 21-én, miután az orosz hadsereg több, különböző típusú rakétával támadta a várost
Fotó: MTI/EPA/Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat

A fegyver feltételezhető maximális hatótávolsága legalább 2000-2500 kilométer, de konfigurációtól függően akár 5000 kilométer is lehet. Erről egyelőre nincs teljesen megbízható információ.

Rácz András szerint az Oresnyik lényegesen veszélyesebb lesz, mint bármelyik, eddig Ukrajna ellen alkalmazott orosz rakéta vagy robotrepülőgép. Az Iszkander rendszereknél sokkal nagyobb a hatótávolsága, a Kalibr robotrepülőgépeknél pedig sokszorosan gyorsabb, így elfogni is jóval nehezebb, ha egyáltalán lehetséges.

A több robbanófejes kialakítás miatt pedig kiterjedtebb és főleg precízebb pusztításra lehet képes, mint egy kazettás töltetű rakéta.

Ha az Oresnyik sorozatgyártásba kerül, akkor azzal Oroszország képes lesz Ukrajna egész területét támadni, miközben igen nehéz lesz a védekezés ellene, vélekedett a szakértő.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a fegyver egyelőre kísérleti fázisban van, a Dnyipro elleni bevetés a hordozóeszköz tesztjeként is felfogható.

Azt nem lehet megmondani nyílt forrásból, hogy mikorra indul be a sorozatgyártás (ez akár évekbe is beletelhet), és mennyi készülhet majd belőle.

Középtávon a szűk keresztmetszet a fegyver ára lesz, pontosabban a szükséges elektronika, precíziós gyártási kapacitás. Mivel a rendszer alapja az RS-26 Rubezs, ami a legmodernebb és legdrágább orosz ballisztikus rakéták egyike, az Oresnyik sem lesz sem olcsó, sem egyszerűen gyártható, tette hozzá.

Ha beindul majd a sorozatgyártás, akkor viszont egyre több, a dnyipróihoz hasonló támadás várható.

A csütörtöki eseményekben talán az egyetlen jó hír – írta Rácz András –, hogy Oroszország a fegyver tesztje során abszolút racionális módon járt el. Körülbelül fél órával a rakéta indítása előtt figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy mi készül, nehogy Washington valamiféle válaszcsapást indítson.

Washington pedig az ilyenkor szokásos módon figyelmeztette Londont és Párizst.

“Az Oresnyik bevetése kétségtelenül eszkaláció Ukrajnával szemben, ezzel együtt a moszkvai döntéshozók nem bolondultak meg, hanem pontosan értik a kockázatokat – és, hasonlóan a Nyugathoz, apró, fokozatos lépésekben eszkalálnak csak,” véli a szakértő.

Szerinte az új fegyver bevetése nem a harmadik világháború előszele .

“Nem jó hír, nyilván, mert ha sorozatgyártásba kerül, és Oroszország hajlandó lesz nagyobb számban alkalmazni, akkor komoly gondokat tud majd okozni Ukrajna-szerte... de nincs arról szó, hogy Moszkva világméretű konfliktust akar kirobbantani. Valójában az, ahogyan az Oresnyiket bevetették, épp az ellenkezőjét mutatja: az orosz döntéshozók jól láthatóan el akarnak kerülni bármiféle, közvetlen fegyveres konfliktust a Nyugattal”, vélekedett a szakértő.

Vlagyimir Putyin orosz elnök televíziós beszédében azt mondta, hogy a dnyiprói támadás válasz volt az amerikai és brit fegyverek használatára (a héten Ukrajna nagy hatótávolságú amerikai, valamint brit rakétát vetett be Oroszország területén).

Az orosz elnök hozzátette: „Felkészültünk minden fejleményre. Ha valaki még mindig kételkedik ebben, akkor rosszul teszi. Mindig válaszolni fogunk.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG