Ázsiában sokan felkapták a fejüket a befolyásos Nikkei Asia című lap értesülésére, miszerint a japán kormány várhatóan meghívja Vang Ji kínai külügyminisztert Japánba a jövő hónapban, hogy előkészítse az utat Hszi Csin-ping kínai elnök állami látogatása előtt.
Légy a levesben
A japán politikai osztályt megdöbbentette Joe Biden amerikai elnök január 3-i döntése, hogy „nemzetbiztonsági” okokból blokkolja a Nippon Steel 14,9 milliárd dolláros ajánlatát a U.S. Steelre.
Az elutasítás nyilvánvalóan aláássa az Egyesült Államoknak az ázsiai szövetségesekkel való kapcsolatok fellendítésére irányuló erőfeszítéseit, miközben Dél-Korea politikai válsága potenciálisan megnehezíti a Washington, Szöul és Tokió közötti újjáéledő kapcsolatokat.
A háromoldalú szövetség az egyik legfontosabb eleme a szövetséges országok azon erőfeszítéseinek, amelyekkel Kína katonai megerősödésével szemben próbálnak fellépni.
Az üzleti lobbik mind Japánban, mind az Egyesült Államokban keményen szorgalmazták az egyesülést, és érveiket azzal támasztották alá, hogy figyelmeztettek a fúziónak a létfontosságú amerikai-japán kapcsolatokra gyakorolt hatására. Az egyesülés azonban mind Biden, mind Trump ellenállásába ütközött, aki egy hét múlva lép hivatalba, és akinek Japán szorgalmasan udvarolt az újraválasztása előtt.
A Trump-Kim barátság árnya
Tokió számára még nagyobb aggodalomra ad okot, hogy Trump folytathatja „baráti kapcsolatát” Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral, és ennek következtében veszélyezteti Japán biztonságát. A japán diplomáciát és nagypolitikát teljesen váratlanul érte és zavarba hozta Trump 2018-as egyoldalú játszmája az észak-koreai rezsimmel.
Fotó: Wikipédia/Fehér Ház/Shealah Craighead
Trump nyitása a phenjani rezsim felé erősen emlékeztette a japán politikai osztályt a szintén republikánus Richard Nixon elnök meglepő lépésére Kína irányába. Nixon 1971-ben titkos tárgyalásokra küldte nemzetbiztonsági tanácsadóját, Henry Kissingert Pekingbe, előkészítendő Nixon találkozóját Mao Ce-tung kínai pártfőtitkárral 1972 februárjában.
Tokiót kihagyták
Nixon akkor nem tájékoztatta Tokiót előzetesen a pekingi útjáról, éppen úgy, ahogy 2018-ban Trump sem a japán kormányt, mielőtt bejelentette tervezett találkozóját Kimmel.
A szingapúri Trump-Kim találkozó aztán végképp világossá tette, hogy Trumpot nem különösebben hatják meg regionális szövetségeseinek aggodalmai és érdekei. Az amerikai elnök akkor úgy jelentette be az amerikai – dél-koreai közös hadgyakorlatok felfüggesztését, hogy erről nem konzultált sem Szöullal, sem Tokióval.
Kína és a Trump 2.0
Trump első elnöki ciklusa alatt kereskedelmi háborút indított Kína ellen, és most magasabb – 60 százalékos, vagy még magasabb – vámokat ígér a kínai árukra, miközben Kína gazdasága nehéz helyzetben van.
Sokkal kevésbé kitárgyalt téma azonban Trump politikájának más országok közötti kapcsolatokra gyakorolt lehetséges hatása. Trump első hivatali ideje alatt az amerikai kereskedelmi és biztonsági garanciák hiányában a regionális riválisok, Kína és Japán enyhülésbe, a kapcsolatok felengedésének időszakába léptek. Trump második hivatali idejének közeledtével vajon ismét felengednek-e a kapcsolatok
A kínai-japán kapcsolat a forró gazdaság, hideg politika mintapéldája. Ez a kifejezés, amely a 2000-es évek elején született a két ország közötti különleges kapcsolat leírására, a mai napig érvényes.
A következő évtizedben Kína és Japán megállapodott abban, hogy a becslések szerint 26 ezermilliárd dollár értékű regionális infrastrukturális projektekben működnek együtt. 2023-ben pedig a Kína és Japán közötti kereskedelem meghaladta a 335 milliárd dollárt. Japán ma Kína második legnagyobb kereskedelmi partnere – csak az USA előzi meg –, Kína pedig Japán legnagyobb kereskedelmi partnere.
A politikai ellenségeskedés azonban folyamatos feszültség forrása. Japán második világháborús inváziója Kínába – amely során több, mint 20 millió kínai halt meg – maradandó sérüléseket hagyott maga után. A Japán-ellenesség a mai kínai nacionalizmus egyik fő jellemzője, amely rendszeresen éberségre szólít fel az általa eredendően militarista japán kultúrával szemben.
Eközben Japán aggódik a felemelkedő Kína miatt. Japán a második világháború óta pacifista nemzet, a háború utáni alkotmányának 9. cikke tiltja a háborút mint a nemzetközi viták rendezésének eszközét. A japán politika jobbszárnya azonban már régóta olyan alkotmányos reformokat követel, amelyek lehetővé tennék Japán újrafegyverkezését Kína felemelkedése ellen.
A 9. cikk vitája aggodalomra ad okot Kína számára, amely a reformokra vonatkozó felhívásokat egy újonnan militarizálódó Japán lehetséges jelének, és ezáltal egy megújult fenyegetésnek tekinti. Így, bár Kína és Japán hajlandó széleskörű együttműködésre gazdasági kérdésekben, a rendezetlen történelmi kérdések megnehezítik a két nemzet politikai együttműködését.
Enyhülő kapcsolatok
A Trump-féle kereskedelmi háború kezdete után 2019 első kilenc hónapjában 53 milliárd dollárral csökkent az Egyesült Államokba irányuló kínai exportból származó bevétel. Az USA-val folytatott kereskedelem további csökkenését előrevetítve Kína Japán felé fordult, amely a világ harmadik legnagyobb gazdasága és Kína bevett gazdasági partnere. Ez a két ország közötti kereskedelem 7,3 százalékos növekedéséhez vezetett.
Japán viszont a második világháború után aláírt védelmi paktum révén az Egyesült Államokra támaszkodik biztonságának garantálásában. Trump első ciklusa alatt megkérdőjelezte, hogy a kétoldalú megállapodás nem hátrányos-e Washington számára. Így, mivel a 9. cikkely reformja a belpolitikai ellenállás miatt valószínűtlen, az USA pedig megbízhatatlannak tűnt, a japán kormány a Kínával való további gazdasági elköteleződéssel igyekezett biztosítani magát.
Ez magában foglalta a két ország közötti magas szintű gazdasági fórumok újbóli létrehozását, amelyeket a 2010-es évek elején felfüggesztettek a Japán-ellenes kínai tüntetések és a Japánban megnövekedett Kína-ellenes érzelmek miatt. A japán kormány beleegyezett abba is, hogy a japán vállalkozások részt vegyenek az Új Selyemút kezdeményezésben, Kína kiemelt gazdasági infrastruktúra- és fejlesztési programjában.
A Kína és Japán közötti gazdasági kapcsolat olyannyira alapvető fontosságúvá vált mindkét ország alapvető érdekei szempontjából, hogy hajlandóak voltak átmenetileg figyelmen kívül hagyni politikai ellenségeskedésüket. Japán akkori miniszterelnöke, Abe Sinzó 2018-ban még Kínába is ellátogatott, ami hosszú évek után az első ilyen látogatás volt.
Az enyhülés 2020-ban ért véget, amikor az USA és Kína előzetes kereskedelmi megállapodást írt alá, amely csökkentette Kína Japántól való gazdasági függőségét. Kevesebb, mint egy évvel később pedig kiújult a feszültség Kína és Japán között a Szenkaku-szigetek miatt, amely egy Japán által igazgatott és Kína által követelt szigetlánc a Kelet-kínai-tengeren (ahol Diaojü-szigetek néven ismertek).
Lesz-e újabb enyhülés?
Arra joggal lehet számítani, hogy Kína és Japán Trump újraválasztása után ismét az USA alternatíváit keresi majd a gazdasági stabilitás és a biztonság érdekében. Trump már ígéretet tett arra, hogy magas vámokat vet ki a Kínából származó árukra, és olyan Kína-héjákat tervez kinevezni a kabinetjében kulcsfontosságú biztonsági és külpolitikai szerepekre, mint Michael Waltz és Marco Rubio.
A Japánnal való szövetséggel kapcsolatos terveiről kevésbé beszélt, de Trump kritikusan nyilatkozott a NATO-országokról, amiért nem felelnek meg az elvárásainak. Ezért valószínűnek tűnik, hogy ismét rossz szemmel fogja nézni Japán alkotmányos pacifizmusát. Miközben azonban Trump elnöksége ismét közelebb hozhatja egymáshoz Pekinget és Tokiót, Japán politikai vezetésében kulcsfontosságú változás történt.
Kínát és Japánt Trump első ciklusa alatt Hszi Csin-ping, illetve Abe Sinzó vezette. Mindketten hosszú távú vezetői voltak országuknak, és a kölcsönös ellenszenv ellenére a 2010-es évek végére bizonyos fokú ismeretség alakult ki Hszi, Abe és kormányaik között. Ez az ismeretség szolgált alapul a fokozott gazdasági együttműködés kialakításához, amely az első enyhülés során átmenetileg felülírta a politikai aggályokat.
De míg Hszi továbbra is Kína elnöke marad, addig Abe 2020-ban lemondott posztjáról, és 2022-ben meggyilkolták. Abe lemondása óta Japánnak három miniszterelnöke volt, mindegyiknek saját kabinetje, tanácsadói és véleménye volt Kínáról. Ez sekélyessé tette a kínai és a japán kormány közötti ismeretséget.
Ennek ellenére Trump kiszámíthatatlan, szövetségeseken is átgázoló külpolitikája valószínűleg újrateremti majd azokat a feltételeket, amelyek miatt Kína és Japán kapcsolatai látványosan enyhültek az első ciklusa alatt – tehát egy második, hasonló folyamat mindenképpen lehetséges.
De legalább a gázár is csökkent a TTF-jegyzésben. 
