3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gyorsítaná a nukleáris fegyverkezést az észak-koreai diktátor, egyelőre nem várható enyhülés az Egyesült Államok és Észak-Korea viszonyában.

Kim Dzsongün észak-koreai vezető a hétvégén kijelentette, hogy országára nézve veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonsági partnerségének fokozása Dél-Koreával és Japánnal, ezért ígéretet tett Phenjan atomfegyver-programjának a gyorsítására – derül ki a KCNA észak-koreai állami hírügynökség közléséből.

Kim Dzsongün a KCNA szerint új terveket említett

„minden elrettentő erő, így az atomfegyverzet”

gyors fejlesztésére, és egyértelművé tette, hogy a nukleáris erők fejlesztése politikájának megingathatatlan része.

A Koreai Néphadsereg megalapításának évfordulója alkalmából tartott szombati beszédében Kim Dzsongün arról beszélt, hogy az amerikai-japán-dél-koreai biztonsági együttműködés megingatja a katonai egyensúlyt a Koreai-félszigeten, és „súlyos kihívást jelent államunk biztonsága szempontjából”.

A nyilatkozattal Kim Dzsongün azt is jelezte, hogy rövid időn belül nem várható a diplomáciai erőfeszítések újrafelvétele Washingtonnal. Donald Trump amerikai elnök pénteken azt mondta, hogy második elnöksége idején jó kapcsolatokat kíván fenntartani az észak-koreai vezetővel. Úgy fogalmazott, hogy

„nagyon nagy érték mindenkinek, hogy jól kijövök vele”.

Donald Trump egyben Észak-Koreát tekintve célként jelölte meg a teljes nukleáris leszerelést.

Trump 2018 és 2019 között háromszor találkozott Kim Dzsongünnel, hogy megvitassák Észak-Korea nukleáris programjának lezárását. Az egyeztetések végül is zátonyra futottak, egyebek között azért, mert az amerikai elnök elutasította Kim Dzsongünnek azt az ajánlatát, hogy felszámolja fő nukleáris komplexumát, cserébe a szankciók széles körű enyhítéséért.

Kim Dzsongün és Donald Trump 2019-es találkozója - most nehezebb lesz szót érteniük egymással?
Kim Dzsongün és Donald Trump 2019-es találkozója - most nehezebb lesz szót érteniük egymással?
Fotó: Wikipédia/Fehér Ház/Shealah Craighead

Csve Szangmok, Dél-Korea ideiglenes elnöke hétfőn a dél-koreai kormányzati ügynökségek – beleértve a hadsereget és a rendőrséget – közös és összehangolt fellépését sürgette „az Északról érkező fenyegetések ellen”.

„Ilyen súlyos biztonsági körülmények között csapatként kell fellépni, hogy biztosítsuk népünk mindennapi életének biztonságát Észak-Korea különböző provokációival szemben”

- szögezte le Csve a központi védelmi tanács éves ülésén, a többi között a phenjani rakétakilövéseket, az Északról érkező szeméttel teli léggömböket és az Oroszország Ukrajna elleni háborújához mozgósított észak-koreai katonákat emelve ki példaként.

Aláhúzta emellett a nemzetbiztonság és a gazdaság közötti szoros kapcsolatokat, leszögezve: „a gazdasági növekedés alapja az erős biztonság”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG