Donald Trump első ciklusának egyik emlékezetes – különösen az afrikai kontinensen nagy felháborodást keltő – kijelentése volt, hogy több afrikai államot becsmérlően „pöcegödör országnak” nevezett. Trump 2018-ban használta ezt a kifejezést, és valóban, első elnöksége alatt nagyrészt figyelmen kívül hagyta az óriási kontinenst. Kevés jel utal arra, hogy Trump azóta megváltoztatta volna nézeteit.
Mindazonáltal az Egyesült Államok nem készül kivonulni Afrikából. Éppen ellenkezőleg, az olyan kérdések, mint a Kínával folytatott geopolitikai küzdelem, Trump klímapolitikája, az evangéliumi jobboldali csoportok befolyása az új kormányban, valamint a bevándorlók millióinak kitoloncolására vonatkozó tervek mély hatást gyakorolnak majd Kairótól Johannesburgig.
Következésképpen az afrikai vezetők nemcsak a választások győztesének gratuláltak gyorsan, hanem fel is keresték azokat az amerikai lobbistákat, akik hozzáférést biztosíthatnak a Trump-kormányzathoz.
Fotó: Depositphotos
Vegyes reakciók az újraválasztásra
Ki üdvözölte teljes szívvel Trump győzelmét?
Uganda kormánypártja például örömét fejezte ki, miután a Biden-kormány nyomást gyakorolt rá a a kemény LMBTQ-ellenes törvényei miatt. Abiy Ahmed etióp miniszterelnök is lelkesedést mutatott, annak ellenére, hogy szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Kínával is. Az „Etiópia Mindenekelőtt” politikája szimpátiára találhat az új amerikai kormányban, különösen annak fényében, hogy a túlnyomórészt ortodox keresztény Etiópia gyakran az iszlamizmussal szembeni bástyaként mutatja be magát.
Ezzel szemben William Ruto, Kenya elnöke aggódni látszik Trump visszatérése miatt. Országa nemrégiben a Biden-kormányzat afrikai kedvence lett, amely egy Amerika-barát fellegvár vezetőjeként udvarolt Rutónak (miközben nagyvonalúan elnézte az endemikus korrupciót és a halálos rendőri erőszakot). De Kenya új státusza, mint „jelentős nem NATO-szövetséges” – és Haiti rendőri támogatását biztosító ország – várhatóan meg fogja őrizni befolyását a Pentagonban.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök is vegyes érzelmekkel reagált. Dél-Afrika jogi eljárást kezdeményezett Izrael ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságon, azt állítva, hogy Izrael népirtást követ el a Gázai övezetben – ezt Biden megdöbbentőnek találta.
Trump alatt Dél-Afrika negatív értelemben vett „fókuszországgá” válhat, és különböző büntetőintézkedésekkel nézhet szembe. Dél-Afrika új washingtoni nagykövete azonban bízik Elon Musk gyakorlatiasságában és összességében egy „tranzakcionális” kapcsolatban reménykedik.
Az „Amerika Mindenekelőtt” doktrína
Trump első elnökségének „Amerika Mindenekelőtt” álláspontja az Afrikával való gazdasági kapcsolatoknak is korlátokat szabott. Az „Afrikai Növekedésről és Lehetőségekről szóló Törvényt” (AGOA) – amely Barack Obama korábbi elnök elnöksége idején indított program volt az afrikai export fellendítésére – Trump kormánya közömbösen fogadta.
Trump kevés érdeklődést mutatott az afrikai országokkal kötendő új kereskedelmi megállapodások iránt, jelezve, hogy az USA és Afrika közötti gazdasági kapcsolatok bővítése nem tartozik a prioritások közé. Ez az álláspont mindkét oldalon korlátozta a növekedési lehetőségeket.
A hazai érdekek előtérbe helyezésével Trump ténylegesen teret engedett más globális hatalmaknak, különösen Kínának, hogy elmélyítsék elkötelezettségüket. Azáltal, hogy az USA nem használta ki a kulcsfontosságú befektetőként rejlő lehetőségeit, elszalasztotta a lehetőséget, hogy megerősítse gazdasági jelenlétét az egész kontinensen.
Trump megközelítése azt jelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét Afrikában az amerikai érdekek védelmét szolgálta anélkül, hogy foglalkozott volna az afrikai társadalmak előtt álló alapvető kihívásokkal. Afrika-politikája a katonai erőre támaszkodott a befolyás fenntartása érdekében, ahelyett, hogy elősegítette volna az afrikai fejlődés fenntartható útját.
Ha ez utóbbit tette volna, az hozzájárult volna az instabilitás és a szélsőségesség gyökerénél történő csökkentéséhez, ami az USA biztonságának javára vált volna. Emellett olyan gazdasági lehetőségeket teremtett volna, amelyek hosszú távon erősítették volna az USA és Afrika közötti kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat.
Új hidegháború
A közelmúltban Afrika jelentős figyelmet kapott Kína és Oroszország részéről.
Bár a Trump-kormányzat aggodalommal tekintett Kína növekvő befolyására, nem kínált erőteljes alternatív megközelítést. Az afrikai infrastruktúrába történő befektetések és pénzügyi partnerségek révén Kína jelentős jelenlétet alakított ki, míg Oroszország katonai ügyletek révén növeli befolyását.
Nyugat-Afrika ma a világ legaktívabb dzsihadista mozgalmainak, valamint a puccsisták áradatának helyszíne, akik az orosz biztonsági szervezettel, a Wagner-csoporttal kötöttek üzleteket, amely mostanra az Afrikai Hadtestbe olvadt.
A legújabb lépésként egy hete Oroszország 200 katonát küldött az olajban gazdag Egyenlítői-Guineába, hogy védelmet biztosítson az ország velejéig korrupt elnökének.
Ha Trump Nyugat-Afrikát a Moszkvához fűződő kapcsolatok prizmáján keresztül látja, és a Putyin elnökkel az ukrajnai háború miatt tervez alkut, akkor ez egy jelentős adut visz be a régió politikájába.
Kína térnyerése
Az utóbbi évtized fontos fejleménye, hogy fokozatosan Kína vált az afrikai kontinens legnagyobb fegyverszállítójává, megelőzve Oroszországot. Ez azért egy elég sokszereplős és kiélezett verseny, hiszen már 19 százalékos aránnyal az első helyen lehet végezni (a stockholmi SIPRI adata).
A Wall Street Journal februári híre szerint Peking megegyezett a gaboni kormánnyal, hogy az Atlanti-óceán partján fekvő országban kínai hadikikötőt létesítenek. Korábban volt ilyen hír a szomszédos Egyenlítői Guineából is, de annak ma mintha nem lenne semmi jele. Mindenesetre az amerikai kormányzat állítólag jelenleg is erős nyomást gyakorol mindkét országra, hogy ne engedjék be országukba, s így az Atlanti-óceánra ilyen formában a kínaiakat.
Együttműködés a „fókuszországokkal”
A Project 2025 – a populista jobboldali Heritage Foundation 900 oldalas dokumentuma, amelyet gyakran idéznek egy második Trump-kormányzat leendő programjaként – azt tanácsolja az új kormánynak, hogy ne szórja szét a pénzt válogatás nélkül Afrikában, hanem válassza ki a „fókuszországokat”.
Ez azt sugallja, hogy a multilaterális intézmények és az ENSZ-programok kevéssé vagy egyáltalán nem kapnak finanszírozást. Ehelyett azokra az országokra összpontosítanának, amelyekkel várhatóan „kölcsönösen előnyös kapcsolat” alakul ki, és amelyek „az amerikai szerepvállalás teljes palettáját” kapnák, beleértve a kétoldalú gazdasági segélyt, az amerikai piachoz való könnyebb hozzáférést és a katonai támogatást.
Összességében Trump új elnökségének legpusztítóbb hatása várhatóan az afrikai éghajlatvédelmi erőfeszítésekre lesz. A kontinens aránytalanul nagy mértékben szenved az éghajlatváltozás miatt, annak ellenére, hogy minimális mértékben járul hozzá a globális kibocsátásokhoz.
Bár Trump nem tudja megállítani megújuló energiaforrások felé mutató globális tendenciát, valószínűleg csökkenteni fogja a Globális Dél országainak nyújtott, már így is elégtelen pénzügyi támogatásokat, amelyeknek a terméskiesések, aszályok, árvizek és az energiarendszerük átállítása ellen kell segítséget nyújtaniuk.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
