Az Egyesült Államok és Kína között kiéleződő kereskedelmi háború túllépett a kétoldalú gazdasági vitán, és globális geopolitikai konfrontációvá fejlődött. Az emelkedő vámok gazdasági következményei várhatóan széleskörű következményekkel járnak, beleértve a globális ellátási láncok átstrukturálását és a stratégiai kapcsolatok átrendeződését mind a régióban, mind a világban.

Bár Trump indította a kereskedelmi háborút Kína gazdasági felemelkedésének megfékezésére, az eddigi eredmények e célok megfordulását jelzik – Kína pozíciójának megerősítését a globális kereskedelemben, és az Egyesült Államok befolyásának és reputációjának erodálását a kulcsfontosságú regionális szövetségesek között.

A bizalmi szakadék

Talán a legnegatívabb elem nem is gazdasági, hanem pszichológiai. Azáltal, hogy Trump kormányzata a politikákat bejelenti, majd megváltoztatja, majd újra bejelenti, a bizalmi szakadék egyre nő.

A bizalom pedig, ha egyszer elveszett, évekbe telik, amíg újra felépül. Márpedig itt az USA és Kína – a hidegháború utáni rend két fő pillére – távolodik el egymástól, negatív következményekkel a fogyasztókra és a világgazdaságra nézve.

Rosszul előkészített játszma

Az Egyesült Államok rosszul játszik Kínával szemben – érvel Adam S. Posen, a Peterson Institute für International Economics befolyásos közgazdásza a Foreign Affairs-ben megjelent esszéjében. Jelenleg – írja Posen – az Egyesült Államoknak nagyobb szüksége van Kína exportjára, mint Kínának az amerikai piacra. Kínának sok megtakarítása van, és könnyen alkalmazkodhat ehhez a kereskedelmi háborúhoz, ráadásul sok termékét átirányíthatja belföldi fogyasztásra, érvel Posen. 

„Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok gazdasága teljes mértékben a létfontosságú áruk (gyógyszerkészletek, olcsó elektronikai chipek, kritikus ásványi anyagok) kínai forrásaitól függ, igazi vakmerőség, ha a kereskedelem leállítása előtt nem biztosítanak alternatív beszállítókat vagy megfelelő hazai termelést. Azzal, hogy fordítva csinálja, a kormányzat pontosan olyan károkat okoz, amilyeneket meg akar előzni”.

A méret számít

Kurt Campbell és Rush Doshi ugyancsak a prominens Foreign Affairs-ben rámutat, hogy a méret mind katonai, mind gazdasági szempontból számít. Kínának körülbelül négyszer több lakosa van, mint az Egyesült Államoknak. Ezért a világuralomért folytatott küzdelem feltételei nem azonosak. „Kína az időre és a tömegre fogad, az Egyesült Államoknak és partnereinek kohézióra és kollektív befolyásra kell törekednie” – jegyzi meg a szerzőpáros.

A Trump-kormány azonban éppen ezt teszi lehetetlenné. Nemcsak büntetővámokat vet ki azokra a szigetekre, ahol csak pingvinek élnek, hanem megsérti az Egyesült Államok hagyományos szövetségeseit is.

Pekingben ezt a tevékenységet valószínűleg szórakozottan és nyugodtan szemlélik, mert Campbell és Doshi szerint „Kína termelőkapacitásai háromszor nagyobbak, mint az Egyesült Államoké – és ez bizony döntő előny a katonai és technológiai versenyben”. Campbell és Doshi szerint ez viszont azt jelenti, hogy „Washington jobban függ a szövetségesektől és partnerektől, mint valaha”.

Az amerikai fővárosban azonban az arrogancián kívül mást nem látni, nemhogy egy jól átgondolt stratégiát. „Egyszerűen nevetséges, ahogy a Fehér Ház megpróbálja mindezt szépíteni” – panaszkodik a Wall Street Journal. „A valóságban Trump naponta improvizál.”

Stratégiai következmények Kelet-Ázsiában

A jelenlegi vihar hozzájárul Kelet-Ázsia csendes, de jelentős átrendeződéséhez. Az Egyesült Államok fő szövetségesei, például Dél-Korea és Japán egyre inkább Kína felé araszolnak annak gazdasági mérete és földrajzi közelsége miatt. 2023-ban a Kína és Dél-Korea közötti kereskedelem értéke elérte a 310 milliárd dollárt, a Kína és Japán közöttié pedig meghaladta a 330 milliárd dollárt. Ezzel szemben mindkét ország mindössze 230 milliárd dollár körüli kereskedést folytatott az Egyesült Államokkal. Ez a tendencia aláhúzza a gazdasági pragmatizmus által az ideológiával szembeni eltolódást.

A folyamatban lévő kereskedelmi háború elkezdte aláásni az Egyesült Államok vezette szövetségek hitelességét a régióban. Dél-Korea részvétele a Kína által vezetett kezdeményezésekben, például a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerségben (RCEP), a Peking felé való növekvő hajlamot jelzi.

Ha Washington folytatja a protekcionista politikát anélkül, hogy életképes gazdasági alternatívákat kínálna, a regionális szövetségesek elkezdhetik fedezni a téteiket. Ez az Egyesült Államok által vezetett védelmi kezdeményezésekben, közös hadgyakorlatokon és diplomáciai fórumokon való részvétel csökkenését eredményezheti, ami mélyreható átalakulást jelentene a régió geopolitikai tájképében.

És Kína nem csak a saját szomszédságára tekint. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök pénteken Pekingben találkozott Hszi elnökkel. Kína egy mélyebb európai-kínai kereskedelmi partnerség javaslatát hozta elő, hogy válaszoljon Trump vámjaira.

A hidegháborús korszak amerikai vezetési architektúrája egyre kevésbé alkalmas a kölcsönös gazdasági függőség által meghatározott világra. Kína ezt a konfrontációt nem csupán kereskedelmi vitának tekinti, hanem nemzeti elszántságának stratégiai próbájaként is. Peking távol áll attól, hogy meghátráljon, hanem megduplázódik – bízik abban, hogy erősebben és globálisan elkötelezettebben tud kikerülni a konfliktusból.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)