Trumpi utakon – a német kancellár is milliárdosokat visz a kormányába

Donald Trump a második kormányába nem kevesebb, mint 13 milliárdos cégvezetőt hívott meg. Mindez elképesztő torzulásokat okozott már eddig is az amerikai állam működésében.

Itt gondolhatunk mindjárt a 2 milliárd dolláros becsült vagyonnal rendelkező oktatási miniszterre, Linda E. McMahonra, aki pár hét alatt elérte, hogy bezárják az amerikai oktatási minisztériumot. De mindez semmi Elon Muskhoz képest, aki olyan szintű káoszt idézett elő az amerikai alapintézményeknél, hogy Trump a napokban csendesen a háttérbe parancsolta.

Te is fiam, CDU?!

Az, hogy a CDU/CSU tele van vállalkozókkal, nem újdonság. Friedrich Merz új kabinetjében azonban három, az üzleti világból érkező, milliárdos topmenedzser fog fontos minisztériumokat átvenni. Márpedig ha vezérigazgatókból politikusok lesznek, az nemcsak a demokráciának és az új szövetségi kormány hitelességének árt. A lakosság érdekeit is kevésbé veszik majd figyelembe: „a gazdagok által – a gazdagokért” folytatott politika veszélye fenyeget.

Az 51 éves Katherina Reiche, az Innogy leányvállalatának, a Westenergie-nek a vezetője lesz a gazdasági minisztérium vezetője. Már 2015-ben vihart váltott ki a tevékenysége, amikor a CDU parlamenti képviselője 17 év Bundestagban eltöltött idő után ügyvezető igazgatóként a Városi Vállalkozások Szövetségéhez (VKU) – egy lobbiszervezethez, amelyhez számos németországi önkormányzati közműszolgáltató tartozik – ugrott át. Mindennek tetejébe azt alig pár napja jelentették be, hogy egy svéd energetikai vállalat felügyelőbizottságának új tagja lesz.

A második vezető Karsten Wildberger, aki 2021 óta a Mediamarkt-Saturn csoport vezérigazgatója és az E.ON igazgatótanácsának korábbi tagja. Az 56 éves szakember digitális miniszter lesz. Wildberger Reiche-hez hasonlóan nem is ül a Bundestagban – ő is közvetlenül a magánszektorból érkezik a minisztériumba. Ennek ellenére Merz hétfői bejelentése után azonnal kérte lemondását jelenlegi posztjáról. Mint arról az n-tv beszámolt, Merz bennfentesek szerint állítólag több vezetőt is megkérdezett, hogy vállalnák-e a feladatot.

A harmadik dúsgazdag minisztériumi vezető pedig szintén az üzleti világból érkezik, és szintén nem került be a Bundestagba, de Merz régi és közeli ismerőse. Wolfram Weimer publicista és a Cicero alapítója lesz a kulturális államtitkár. Most le akar mondani kiadói csoportja, a Weimer Media vezetéséről, és egyedül feleségére bízza a vállalkozás irányítását. 

Weimer 2022-ben kinyilvánította Oroszország győzelmét az ukrajnai háborúban. Tanulmányi hiányosságai, amelyekre például a FAZ is rámutatott, finoman szólva sem teszik őt ideális választássá. 

De mi a probléma, ha a magánszférából érkező vállalkozóknak kell minisztériumokat vezetniük?

A menedzserek nem politikusok

Nos, a magánszektorban szerzett vezetői tapasztalat nem különösebben hasznos egy minisztérium vezetéséhez, mivel a politika és az üzleti élet saját logikát követ. Ahogy Marianna Mazzucato közgazdász professzor nemrég kifejtette, a vállalatok és a kormányok más-más célokat szolgálnak, amelyek ennek megfelelően más-más követelményeket támasztanak a személyzettel szemben. Ha egy vállalatot vezetünk, akkor a profitot kell növelnünk – ha egy kormányt vezetünk, akkor a lakosságot kell ellátnunk bizonyos javakkal és a társadalom egésze számára problémákat kell megoldanunk.

A professzor érzékletes érvel amellett, hogy ez a két logika nem illik össze. A politika ugyanis a különböző érdekek összefogásáról és a különböző lakossági csoportok figyelembevételéről, azaz a közjó biztosításáról szól. Ez nem (csak) abból következik, hogy a pénzügyek végül is működnek-e, hanem mindenekelőtt abból, hogy a lakosság problémáit kezelik-e. Az olyan problémák kezelése, mint az éghajlatváltozás vagy a lakáshiány, olyan értékkel bír, amely nem mérhető a profitban.

A személyes kapcsolatok az üzleti világban azonban önmagukban is problémásak, mert mindig megvan bennük a lehetőség, hogy kihasználják őket. Ez a korrupció táptalaja. 

A Lobbycontrol rámutat arra, hogy a miniszterek – hacsak nem ülnek a Bundestagban – nem kötelesek nyilvánosságra hozni részvénytulajdonlásukat. Nem lenne szokatlan, hogy az olyan vezérigazgatók, mint Katherina Reiche vagy Karsten Wildberger nagyobb részesedéssel rendelkeznének a vállalatban. Átlátható lenne, ha a kijelölt miniszterek önként nyilvánosságra hoznák, hogy rendelkeznek-e részvénnyel.

Az is kérdéses, hogy mennyire objektíven tud valaki politikát csinálni, ha ugyanazon a területen vesz át egy minisztériumot, ahol korábban egy vállalatnál dolgozott. A törvénynek ezért szigorúbban kellene szabályoznia, hogy például hogyan ítélik oda a szerződéseket, vagy hogy ki milyen területen vesz részt, és nem merülhet-e fel összeférhetetlenség.

A képviselet hiánya 

A Bundestag egésze évtizedek óta inkább a magasabb jövedelműek érdekeit képviseli. Lea Elsässer, a társadalomgazdaságtan kutatója egy tanulmányában a német Bundestagban az 1980-as évek óta folytatott politikát vizsgálta, és megállapította, hogy a döntések egyre inkább a magasabb jövedelmű csoportoknak kedveznek és  „az egész időszakban nem volt egyetlen olyan jelentős reform sem, amelyet csak az alsó, de nem a felső társadalmi rétegek akartak volna”.

Ha a politikusok csak bizonyos népcsoportok érdekeit látják és foglalkoznak velük, az nem csak formailag jelent problémát, hiszen a Bundestagnak mindenki érdekeit kellene képviselnie. Az ebből fakadó, még nagyobb probléma az, hogy az emberek – ahogy Elsässer is megállapítja tanulmányában – elfordulnak a politikától, vagy szélsőséges pártok felé fordulnak.

Az Ipsos Intézet tanulmánya Németországra vonatkozóan kiszámította az úgynevezett „rendszer elromlott” indexet, amely 2024-ben 48 százalékon áll (2016-ban 44 százalék). Az index azt fejezi ki, hogy az emberek hány százaléka gondolja úgy, hogy a politikai rendszer nem a javukat szolgálja. A felmérésben olyan állításokkal értettek egyet, mint például, hogy a gazdaság csak a gazdag és befolyásos emberekre van kihegyezve, hogy a hagyományos pártok nem törődnek a hozzájuk hasonló emberekkel, vagy nem értik meg őket, és hogy ezért erős vezetőre van szükség.

A tavalyi Lipcsei Tekintélyelvűségi Tanulmányban a válaszadók szintén leggyakrabban azt állították, hogy a demokrácia a politikából való kiábrándulás (17,6 százalék) vagy a részvétel és a képviselet hiánya (7,8 százalék) miatt működik kevésbé jól. 

Ebben a helyzetben menedzserek minisztériumi vezetői kinevezése veszélyes, mert gyakorlatilag aláássa a demokratikus elveket. Nem foglalkoznak azokkal a problémákkal, amelyekkel a közepes vagy alacsony jövedelmű embereknek nap mint nap meg kell küzdeniük.

Valóban, miközben az új minisztereket különböző üzleti szervezetek dicsérik szakértelmükért, ez nem jelenti azt, hogy jó politikusok lennének, akik a közjó felé orientálódnak.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)