3p

Az ENSZ szerint az iráni konzulátus elleni légicsapás jogellenes volt.

Izrael megsértette a nemzetközi jogot a Szíria fővárosában, Damaszkuszban lévő iráni diplomáciai képviselet ellen végrehajtott támadással, állapította meg ENSZ-szakértők egy csoportja az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) által közzétett jelentés szerint.

Az izraeli légicsapás helyszíne Damaszkuszban, 2024. április 1.
Az izraeli légicsapás helyszíne Damaszkuszban, 2024. április 1.
Fotó: EPA/YOUSSEF DAFAWWI

„Minden országnak tilos önkényesen megfosztani egyéneket az élethez való joguktól külföldi katonai műveletekben, beleértve a terrorelhárítást is” – áll a jelentésben a The Guardian szerint.

„A külföldön végrehajtott gyilkosságok önkényesek, amennyiben  azok nincsenek engedélyezve a nemzetközi jogon belül", teszik hozzá.

Az ENSZ-szakértők szerint nem tűnik úgy, hogy Izrael önvédelemből követte el a támadást, nem mutatott be ugyanis bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy Irán közvetlenül „fegyveres támadást” intéz Izrael ellen vagy nem állami fegyveres csoportokat küld annak végrehajtására.

Megjegyezték azt is, hogy Izrael jogilag semmilyen módon nem igazolta a támadást, és nem értesítette arról az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

Az április elsején végrehajtott izraeli légicsapásban összesen 16-an vesztették életüket. Az áldozatok között vannak az iráni Forradalmi Gárda magasrangú parancsnokai, Irán által támogatott militáns személyek, valamint civilek is. Izrael hivatalosan nem vállalta magára a támadást, de nem is cáfolta, hogy ő követte el azt.

Megtorlásul Irán április 13-án drón- és rakétatámadást intézett Izrael ellen, amelyet azonban a zsidó állam szövetségesei segítségével 99 százalékban kivédett, haláleset nem történt. Az izraeli kormány azóta jelezte, hogy válaszolni fog az iráni támadásra.

Izraelt emberjogi szervezetek már számos esetben kritizálták az elmúlt hónapokban a gázai hadjárata során elkövetett háborús bűnök gyanúja miatt, Dél-Afrika pedig beperelte az országot népirtás vádjával a Nemzetközi Bíróságon. Nemzetközi segélyszervezetek a palesztinok kiéheztetésével is vádolják Izraelt. A zsidó állam vitatja a vádakat.

A Hamász tavaly október 7-i, 1200 áldozatot követelő terrortámadása nyomán indult izraeli hadműveletekben eddig csaknem 34 ezren vesztették életüket a Gázai övezetben az OCHA adatai szerint, és még több ezren lehetnek a romok alatt.

Az áldozatok többsége nő és gyerek. Egy kedden közölt ENSZ-jelentés szerint már több mint 10 ezer nő vesztette életét, köztük 6 ezer anya. Emiatt 19 ezer gyerek maradt árva.

A gázai hadműveletekben, amelyek jelenleg is folyamatban vannak, minden 10 percben meghal vagy megsebesül egy gyerek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
Nemzetközi Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 19:35
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
Nemzetközi Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:00
Már legalább 1450 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek.
Nemzetközi Dél-Korea gigászi AI- és chipfejlesztési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:33
Az ország nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.
Nemzetközi Az izraeliek felrobbantottak egy teljes Hezbollah-alagútrendszert
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:24
Izrael azt közölte, hogy a hadserege Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.
Nemzetközi Kína bekeményített a japánokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hétvégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG