4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A koronavírusos elnök Delaware állambeli otthonából jelentette be, hogy mégsem indul az újraválasztásért. Mi lesz most?

Mi sem mutatja jobban, hogy a dolgok gyorsan változnak, minthogy a Biden közösségi oldalán közzétett levél előtt kevesebb mint egy nappal még Donald Trumpot gúnyolta, és arról ígérgetett, hogy márpedig megnyeri a választást. Aztán visszalépett.

Az óra ketyeg

Biden visszalépésével azonnal kiderült, hogy a Demokrata Párt reményei a második legismertebb, jelenleg aktív politikusába helyeződnek át, hiszen az elnök megnevezte, hogy valóban alelnökét, Kamala Harrist szeretné utódjaként látni.

Harris Joe Biden 2020-as megválasztása előtt kifejezetten népszerűnek számított, azonban az alelnökség kihívásai jelentősen megcsorbították ezt. Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, bár azt nem lehet vitatni, hogy az alelnök valóban kipróbálta magát nemzeti szinten a politikában, bicskája csúnyán beletört olyan kérdésekbe, mint a bevándorlás és a választási reform. Az is árulkodó, hogy neve egészen addig gyakorlatilag fel sem merült reális alternatívaként az elnökjelöltségre, ameddig Joe Biden alkalmatlansága az újraválasztásra nyilvánvalóvá nem vált.

A cikkünk írásakor a FiveThirtyEight közvéleménykutató-aggregátor oldalon elérhető legfrissebb, Harrist is érintő kutatás július 17-i, ebben az alelnököt a Public Policy Polling 41 százalékra mérte Donald Trump 46 százalékával szemben. A demokraták feladata a következő szűk három hónapban ennek a különbségnek a csökkentése lesz – ami egy már létező kampány, stáb, politikai állásfoglalás és közkedvelt jelölt nélkül embertelen feladatnak ígérkezik.

Kamala Harris és Joe Biden a képen éppen igen jó hangulatban volt, a következő hónapokban azonban kegyetlen versenyfutás vár rájuk
Kamala Harris és Joe Biden a képen éppen igen jó hangulatban volt, a következő hónapokban azonban kegyetlen versenyfutás vár rájuk
Fotó: X/Joe Biden

Mi lesz Bidennel?

Ami gyakorlatilag biztos, hogy 2025. január 20-ig az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét Joe Bidennek fogják hívni, ugyanis hiába követelik republikánus oldalról, hogy Biden már most mondjon le, mivel nem indul újból, ez biztosan nem fog megtörténni. Mindez rendkívül egyszerűen megindokolható: bár Biden nem indul az újraválasztásért, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne feladata a kampányban.

Hetek óta suttognak arról, hogy az elnök nemcsak az őt nyíltan kritizálók támogatására nem számíthat, hanem a Demokrata Párt igazán nagynevű, népszerű alakjainak bizalmát is elveszítette, sőt, egykori elnökével, Barack Obamával is állítólagosan megromlott a viszony, miután a hírek szerint a volt elnök arra biztatta, hogy ne induljon újból. Az Independent cikke szerint hasonló a helyzet Nancy Pelosi volt demokrata házelnök, valamint Chuck Schumer, a demokrata szenátusi többség vezetője esetében is, az ő támogatásuk megingása pedig különösen azért érinthette rendkívül érzékenyen Bident, mert régi szövetségeseiről van szó, akikkel korábban nemcsak alelnökként, hanem Delaware szenátoraként is évtizedekig dolgozott együtt.

A dühöngő elnök jelenleg koronavírusosan ül otthon és sebeit nyalogatja, hiszen nem nagyon volt még példa arra a történelemben, hogy egy regnáló elnököt lényegében arra kényszerítettek, hogy ne induljon az újraválasztásért, azt pedig, hogy mennyire saját döntéséből lépett vissza, minden bizonnyal csak a Demokrata Párt legbelsőbb köreiben tudják. Felépülése után azonban komoly feladat vár rá, ugyanis amellett, hogy még elnökként fel kell készülnie Trump esetleges győzelmére, és meg kell próbálnia bebiztosítani olyan ügyek tartós támogatását, amelyek a republikánus elnök alatt veszélybe kerülnének: legyen szó akár az abortuszjog megvédéséről, akár az LMBTQ-közösség tartós támogatásáról, akár az orosz-ukrán háborúról.

Bidennek mindezek mellett kampányolnia is kell, ugyanis visszalépésével hivatalosan is az amerikai választási kampány finisébe léptünk, ahol a következő három hónapban az elnöknek és a Demokrata Pártnak egyöntetűen fel kell sorakoznia egy alapvetően népszerűtlen új jelölt mögött, akinek személyét ráadásul az augusztus közepén esedékes demokrata konvencióig véglegesíteni kell – erősen bízva abban, hogy lehet egymásután kétszer azzal választást nyerni, hogy valakit nem Donald Trumpnak hívnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
Nemzetközi Zelenszkij: az Egyesült Államok újraindítja fegyverszállítmányait
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:02
Folytatódik a fegyverszállítás Ukrajna részére, újabb szankciók jöhetnek Oroszország ellen – jelentette be Zelenszkij.
Nemzetközi Emberi mulasztás miatt zuhant le az Air India londoni járata
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:16
Az előzetes jelentések szerint lekapcsolták a hajtómű üzemanyag-kapcsolóit az Air India 260 halálos áldozatot követelő katasztrófája előtt.
Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG