4p

A magyar fővárosban gyűlnek össze ma az európai országok vezetői az Európai Politikai Közösség ülésén. A vendégek közt van az ukrán elnök is. Az ülés egyik fő témája az újabb Trump-korszak – a magyar miniszterelnök állítólag a régi-új elnököt is „vendégül láthatja” az eseményen.

Ma tartják Budapesten az úgynevezett Európai Politikai Közösség (EPK) ülését –  ez egy 2022-ben, az Ukrajna elleni orosz agresszió után alakult fórum, amely évente kétszer ülésezik, és amelyen uniós és nem uniós országok vezetői, valamint uniós vezetők vesznek részt.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten a Kossuth Rádióban úgy harangozta be az eseményt, mint egy „nyugativilág-csúcstalálkozó”-t, amelyen több mint 40 európai ország vezetőjét fogadják. „Ez Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye”, mondta.

Ma délelőtt pedig Facebook oldalán azt írta: „Érkeznek a vendégek a Puskásba. Egész Európa a pályán!”

Orbán Viktor már várja a vendégeket
Orbán Viktor már várja a vendégeket
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az még kérdéses, hogy hány ország marad távol az eseménytől. A hazájában pusztító árvizek miatt biztosan nem lesz ott Pedro Sánchez spanyol kormányfő, és a Euronews értesülései szerint valószínűleg Szlovénia, Írország és Izland sem vesz részt az eseményen.

Ott lesz viszont Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki még nem járt Magyarországon az ukrajnai háború kitörése óta. (Zelenszkij időközben már megérkezett.) Az EU-t Charles Michel, az Európai Tanács elnöke képviseli. Oroszország és Fehéroroszország nincs a meghívottak között.

Az EPK-nak gyakorlati hatalma nincs, célja az eszmecsere Európa jövőjéről, valamint az európai – tehát nem csak uniós – országok közötti politikai dialógus és kooperáció segítése az egész kontinenst érintő kérdésekkel kapcsolatban.

Ez lesz az EPK ötödik ülése, amit azért Budapesten tartanak, mert 2024 második felében Magyarország látja el az EU soros elnökségét.

A hivatalos napirend szerint a mai ülésen terítékre kerülnek majd az Európa előtt álló biztonsági kihívások (az ukrajnai háború és a közel-keleti eszkaláció), az irreguláris migráció, a gazdaság, valamint „az energia, a közlekedés, az informatika és a globális kereskedelem tekintetében” megvitatják a konnektivitás témakörét is.

A Euronews szerint az egyik fő téma valójában az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok „bizonytalan jövője” lesz Donald Trump újabb elnöksége idején – a republikánus politikus kedden váratlanul simán nyerte meg az amerikai elnökválasztást.

Megvitathatják például, hogy milyen károk érhetik az európai gazdaságot a Trump által kilátásba helyezett védővámok miatt, valamint azt is, hogy miként hat megválasztása a NATO-ra és az ukrajnai háborúra – a republikánus politikus korábban utalt arra, hogy átdolgozhatja vagy akár le is állíthatja az Ukrajnába irányuló amerikai fegyverszállításokat, és „24 óra alatt” véget akar vetni a háborúnak.

Az eseményt követően Orbán Viktor külön vacsorán fogadja majd az uniós tagországok kormány- és államfőit, amelyen az EU-USA kapcsolatok jövője mellett a grúziai helyzet is napirendre fog kerülni.

„Hivatalos helyeken” – írja a Euronews – attól tartanak, hogy Orbán Viktor meglepetéssel is „kedveskedik” majd a a vendégeknek, azaz a vacsoránál videókapcsolaton keresztül bekapcsolja majd Donald Trumpot is.

Ennek néhány tagország vezetői – például Giorgia Meloni olasz miniszterelnök – alighanem örülnének, más vezetők részéről viszont „ellenreakciót” válthat ki a fellépése. A magyar miniszterelnököt szerda éjjeli közlése szerint már felhívta telefonon Trump.  

Pénteken pedig informális csúcsot fognak tartani az uniós állam- és kormányfők, amelyen az európai versenyképesség javítása lesz a fő téma.     

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG