Pénzügyi szektor
Pénzügyi szektor
Javított az Erste: jelentősen csökkentek a veszteségek
Privátbankár.hu | 2013. március 4. 12:56
A hitelek felpörgetésével javítaná az eredményeket az Erste. Több mint 6 milliárd forintos veszteséggel zárták a tavalyi évet, ami jelentős javulás 2011-hez képest. Akkor csaknem 160 milliárdos volt a veszteségük.
Pénzügyi szektor
Megindult a devizahitelesek pere az Axa Bankkal szemben
Privátbankár.hu | 2013. március 4. 11:35
Budapesten kezdődött meg a svájcifrank-alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, amelyben 68-an kérik kimondani jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés miatt kölcsönszerződéseik semmisségét.
Pénzügyi szektor
Korlátozták az európai bankárok jutalmát, a londoni City őrjöng
Privátbankár.hu | 2013. március 2. 16:47
Megállapodás született a héten, amely szerint a jövőben az európai bankárok legfeljebb egy éves fizetésüket kaphatják meg sikerdíjként. A hír hallatán a londoni City brókerei ordítani kezdtek.
Pénzügyi szektor
Hétfőn működésképtelen lehet a Monetáris Tanács (frissítve)
Zsiborás Gergő | 2013. március 1. 13:21
Szükség esetén bármikor összehívható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a törvény szerint, a válságban volt is rá példa, hogy rendkívüli ülésen döntöttek kamatemelésről a tagok a forint védelme érdekében. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke ma a távirati irodának azt nyilatkozta, hogy Balog Ádám, az NGM helyettes államtitkára lesz az MNB harmadik alelnöke, hivatalát hétfőn veszi át. Csakhogy így ugyanannyi belsős tag lesz, mint külsős - a Parlamentnek hétfőn gyorsan meg kellene szavaznia egy külsős tagot is, hogy működőképes legyen a tanács továbbra is.
Pénzügyi szektor
Fizetünk, csak fizetünk, az adósságunk mégsem csökken
Privátbankár.hu | 2013. március 1. 08:34
A lakossági betétállomány január végén csúcson volt, 37 milliárd adósságot törlesztettünk - de a gyenge forint miatt ez meg sem látszódik az adósságon.
Pénzügyi szektor
Egységeben az erő: letarolhatják-e a piacot a takarékok?
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 14:48
Az ország legnagyobb pénzintézete jöhetne létre, ha egyesülnének a takarékszövetkezetek. 1400 fiókjával már így is az első. Igaz, egységes arculatot és fiókhálózatot kellene kialakítaniuk.
Pénzügyi szektor
Újra bemerészkedünk a szalonba: céges autók támasztják fel a lízingpiacot
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 13:54
Az autók és a gépek finanszírozása növelte a lízingpiacot, de kimagaslóan nőtt az ingatlanfinanszírozások száma is. Ugyanakkor az új szerződések száma tizedével esett vissza.
Pénzügyi szektor
Kártyapiac 2013: Eltűnőben a plasztik?!
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 13:32
Halad, sőt, dübörög a technológia... A fizetés egyre jobban kezd elszakadni a kártyától - már nem csak a készpénzes, hanem a hagyományos bankkártyás fizetés is lassan a múlté, a jövő az érintésmentes technológiáé, illetve a mobilfizetésé. Az innováció úgy látszik, e téren is megállíthatatlan. (x)
Pénzügyi szektor
Figyelem! Már csak délután 3-ig válthatók be az egy- és kétforintosok
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 13:14
Délután 15 óráig válthatók be a Nemzeti Bank házipénztárában a forgalomból kivont egy- és kétforintosok. Értesülések szerint kisebb sor alakult ki a pénztárnál.
Pénzügyi szektor
Mindenkit ki lehet csinálni - Simor gondolt a lemondásra is
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 12:21
Ha csak Simor Andráson és alelnökein múlt volna, akkor is csökkent volna a jegybanki alapkamat, de nem ennyivel; a leköszönő jegybankelnök az origo.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott: a külsős tagok nem az MNB szakértői gárdájának alappályája mentén voksoltak a kamatdöntő üléseken, hanem alternatív forgatókönyvek alapján.
Pénzügyi szektor
Mi köze az állam bankjának a Közgéphez?
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 11:28
Van köze a Közgéphez az MFB-nek, de az elnök-vezérigazgató szerint ez a banknak jó üzlet. Nem tagadja, felhívták már a figyelmét "baráti vállalkozásokra" is.
Pénzügyi szektor
Kuroda a japán parlament előtt
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 08:49
A japán kormány a parlament elé terjesztette csütörtökön jegybankelnök-jelöltjének, Kuroda Haruhikónak, az Ázsiai Fejlesztési Bank agresszív monetáris lazítást támogató vezetőjének a kinevezését.
Pénzügyi szektor
Lehetetlen küldetés? Megpróbálják megoldani a devizahitelesek problémáit
Privátbankár.hu | 2013. február 27. 14:23
A devizahitelesek problémájára keresik a megoldást. A kormány, a bankszövetség és a devizahitelesek képviselői egyeztettek a lehetőségekről. Jövő héten folytatják a tárgyalást.
Pénzügyi szektor
Újít a Citibank: lejárt az idegesítő telefonos ügyfélszolgálatok kora?
Privátbankár.hu | 2013. február 27. 13:41
Személyre szabott telefonos ügyfélszolgálatot hozott létre a Citibank, amivel hívásonként egy percet spórol ügyfeleinek, és még kilométer hosszú azonosító kódokat sem kell megadni.
Pénzügyi szektor
A biztosítóknak is jelenteniük kell - amerikai vagyonokat keresnek
Privátbankár.hu | 2013. február 26. 16:30
Amerika fut a pénze után. Eltitkolt vagyonok nyomában az Egyesült Államok. A magyarországi pénzintézeteknek is jelenteniük kell, ha ügyfelük amerikai állampolgár.
Pénzügyi szektor
Ez a jövő bankkártyája: pillanatokon belül bevezethetik nálunk is - fotókkal
Privátbankár.hu | 2013. február 26. 12:05
Az elektronikus pénztárca szolgáltatás egyesíti az NFC-n keresztüli vagy QR-kódos bolti fizetést, a távoli mobilfizetést, valamint az internetes fizetést.
Pénzügyi szektor
Próbálkoznak a küszködő devizahitelesek, de sokan elbuknak
Privátbankár.hu | 2013. február 26. 08:16
Több mint negyedével növekedett tavaly a bankoknál az átstrukturált hitelek állománya, az átstrukturálás azonban sok ügyfélnél csak elodázza a problémát - írja a Világgazdaság.
Pénzügyi szektor
Költségvetési Bizottság: az MNB szabálytalanságokat követett el
Privátbankár.hu | 2013. február 25. 16:32
A parlament költségvetési bizottsága a kormánypárti képviselők támogató szavazataival olyan bizottsági határozatot fogadott el, amely szerint a Nemzeti Bank szabálytalanságokat követett el működése során.
Pénzügyi szektor
Nem nagyon tud többet tenni a devizahitelesekért a kormány
Privátbankár.hu | 2013. február 25. 15:52
Végtörlesztés, árfolyamgát, Nemzeti Eszközkezelő, forintosítás, ócsai lakópark - többet már nem nagyon tehet a kormány a devizahitelesekért, állítja Pleschinger Gyula államtitkár. Jövőre viszont jöhet a magáncsőd.
Pénzügyi szektor
Változtak a bankszámlacsomagok - hol tartsuk a pénzünket?
Privátbankár.hu | 2013. február 25. 11:05
A lakossági bankszámlacsomagok díjszabásában végbement változások azt eredményezhetik, hogy az ügyfeleknek egyre inkább megéri egy banknál intézni pénzügyeiket. A csomagkedvezmények és a tranzakciós adó miatt koncentrálódik a bankszámla használat.
Pénzügyi szektor
Allah áldásával: így kerülik meg a hagyományos bankokat a muszlimok
Eidenpenz József | 2013. február 24. 11:50
Az iszlám vallás kamatszedésre vonatkozó tilalma azt is eredményezi, hogy sok olyan pénzügyi termék tilos, amelyeket az öt éve tartó válság kirobbanásáért felelőssé tesznek. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az iszlám befektetések elvei sok nyugati befektető számára is vonzónak tűnnek. Az iszlám bankolás Európában leginkább a briteknél terjedt el.
Pénzügyi szektor
Súlyos veszteség a magyar bankoknál - egyre nehezebben törlesztünk
Privátbankár.hu | 2013. február 22. 13:44
2012 decemberében a vállalatok és a háztartások hitelállománya is gyorsabban csökkent, miközben a lakosság körében nőtt a késedelembe eső adósok száma. A bankszektor 2012-ben is súlyos veszteséget termelt, a szövetkezeti hitelintézetek azonban nyereségesek voltak - közölte a PSZÁF.
Pénzügyi szektor
Az MNB megdöbbent és nem érti miért nyomoznak ellene
Privátbankár.hu | 2013. február 21. 12:20
A Nemzeti Bank visszautasítja az Állami Számvevőszéknek a jegybank törvényes működését megkérdőjelező megállapításait, és értetlenül áll az előtt, hogy miközben az ÁSZ elnöke korábban nem látott okot a büntetőfeljelentésre, később a jegybank a sajtóból arról értesült, hogy a számvevőszék mégis nyomozást kezdeményezett az ügyben.
Pénzügyi szektor
Magyar bankot minősített át éjjel a Moody's
Privátbankár.hu | 2013. február 20. 06:47
Megerősítette a Magyar Fejlesztési Bank főbb besorolásait a Moody's, a pénzintézet önálló adósminőségi megítélését jelző mutatókat ugyanakkor egy fokozattal rontotta.
Pénzügyi szektor
Pénzügyi biztos: akár egy hét alatt megoldás születhet
Privátbankár.hu | 2013. február 19. 08:44
A pénzügyi jogok biztosa már hétfőn szeretné elkezdeni a tárgyalásokat a devizahitelesek gondjainak megoldásáról; úgy véli, hogy javaslata nem igényel külső forrást, és akár egy hét alatt megoldás születhet.
Pénzügyi szektor
Így szeretjük a bankokat
Privátbankár.hu | 2013. február 19. 07:38
A lakosság szimpátiája tekintetében nem áll rosszul a hitelintézeti szektor, a megkérdezettek a bankoknak és a takarékszövetkezeteknek egyaránt hatosnál erősebb osztályzatot adtak egy tízfokozatú, az "egyáltalán nem szimpatikustól a nagyon szimpatikusig" terjedő skálán - olvasható a TakarékBank közleményében.
Pénzügyi szektor
Draghi: az EKB csak a bankok finanszírozásával ösztönözheti a hitelezést
Privátbankár.hu | 2013. február 18. 18:17
Az Európai Központi Bank csak a bankok finanszírozásával ösztönözheti a hitelezést, nem orvosolhatja a tőkehiányt és a bankok általános kockázatkerülését - mondta Mario Draghi, az EKB elnöke hétfőn, rendszeres európai parlamenti meghallgatáson Brüsszelben.
Pénzügyi szektor
Tavaly több mint 20 milliárd volt a K&H tiszta profitja
Privátbankár.hu | 2013. február 18. 13:52
A K&H Bankcsoport tavaly 20,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A profit 2011-ben még csak 600 millió forint volt - közölte Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója.
Pénzügyi szektor
Mégis szereti a kormány a bankokat
Privátbankár.hu | 2013. február 18. 06:32
Lapértesülés szerint újra leül tárgyalni a Nemzetgazdasági Minisztérium a bankokkal és hitelezésük bővítéséért komoly kedvezményeket ajánlanak majd nekik.
Pénzügyi szektor
Erősen kritizálják XVI. Benedek pápa utolsó intézkedését
Privátbankár.hu | 2013. február 15. 15:03
Ernest von Freyberg német bankárt nevezte ki XVI. Benedek pápa a vatikáni bank (IOR) élére - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.
Pénzügyi szektor
Nehéz a magyar bankok élete - ezt a hitelminősítők is látják
Privátbankár.hu | 2013. február 15. 10:39
Leminősítette az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és az FHB egyes tevékenységeit a Moody's Investors Service. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja szerint a lépéseket a bankok gyengülő működési környezete indokolja.
Pénzügyi szektor
A devizahitelesek segítéséről tárgyalna a pénzügyi jogok biztosa
Privátbankár.hu | 2013. február 14. 14:43
Háromoldalú szakmai munkacsoport sürgős összehívását és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kezdeményezi Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa.
Pénzügyi szektor
PSZÁF-vizsgálat: hiányosságok vannak, szándékos csalás nem volt
Privátbankár.hu | 2013. február 13. 14:05
Szabályozási, kockázatkezelési és ellenőrzési hiányosságokat tárt fel a budapesti bankközi kamatláb jegyzését áttekintő felügyeleti vizsgálat. A PSZÁF írásban fogalmazta meg a megfelelő módszertanra, kontrollpontokra, illetve az irányítási és ellenőrzési rendszerek kialakítására vonatkozó elvárásait az érintett bankoknak.
Pénzügyi szektor
2 nap maradt: rekordalacsony kamattal igényelhető a diákhitel
Privátbankár.hu | 2013. február 13. 11:44
Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban Diákhitelben szeretne részesülni. A szabad felhasználású Diákhitel kamata a diákhitelezés eddigi történetében a legalacsonyabb, 7,75%, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 kamata változatlanul kedvező 2%.
Pénzügyi szektor
Simor: bújtatott lazításra és bankadóra nincs szükség
Zsiborás Gergő | 2013. február 12. 11:19
Simor András szerint a Számvevőszék által "sugallt" jegybanki lépések felesleges köröket, az MNB céljait nem támogató monetáris lazítást és burkolt bankadót eredményeznének. A devizatartalékot lehet csökkenteni, de az jelenleg egy "biztosítás", így természetes, hogy ára van. A jegybank szerint a Számvevőszék túllépett és a hatáskörén és téves következtetéseket vont le.
Pénzügyi szektor
Mi lesz a bankszámlával, ha tulajdonosa meghal?
Privátbankár.hu | 2013. február 11. 15:00
Halálesetkor rendszerint nem az elsők között jut eszünkbe, hogy vajon mi lesz a sorsa az elhunyt bankszámláinak, betét- és értékpapírszámláinak. De elérkezik az idő, amikor utána kell járni annak, kit illet a számlákon lévő pénz, mi a teendő velük. Az örökség részét képezik a bankszámla megtakarítások, a bankbetétek, vagy az értékpapírszámlák is vagy mégsem?
Pénzügyi szektor
Egy év alatt 80 milliárd euróval nőtt a rossz hitelek állománya
Privátbankár.hu | 2013. február 11. 13:40
Tovább nőtt a nem teljesítő hitelek állománya az euróövezeti bankoknál - derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből.
Pénzügyi szektor
Nem vadásszuk a kamatokat, kevésbé vonzó a banki betét
Privátbankár.hu | 2013. február 11. 07:23
A tranzakciós illeték és a csökkenő kamatok miatt visszaesőben van a kamatvadászat, a tendencia, hogy az ügyfelek folyamatosan hordozzák bankról-bankra a megtakarításaikat a nagyobb kamat reményében - írta a Világgazdaság.
Pénzügyi szektor
Nem gond a törlesztés? Csak az érintettek negyede lépett be az árfolyamgátba
Privátbankár.hu | 2013. február 8. 14:23
Tavaly év végéig a jogosultak 26 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe; a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2012. december 31-ig 102 201 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Pénzügyi szektor
A bankbotrány utóélete: szigorú szabályok lesznek a referenciakamatoknál
Privátbankár.hu | 2013. február 8. 11:40
A hatalmas botrányt kiváltó manipulációk megismétlődésének megelőzése érdekében a Bizottság szabályozná a kulcsfontosságú referencia-kamatok megállapítását és felügyeletét.
Pénzügyi szektor
Kaposváron és Baján is új TakarékPont nyílik
Privátbankár.hu | 2013. február 8. 10:50
A TakarékPont Hálózat a Szigetvári Takarék két újabb kirendeltségével bővül - Kaposváron és Baján nyíltak az új egységek.
Pénzügyi szektor
Akik szerint a bankom nem ellenségem, hanem a partnerem
Eidenpenz József | 2013. február 7. 15:20
Van olyan, hogy etikus bank? Sokak szerint igen, a kulcs a hitelezési célokban, alapelvekben van, de a betéti, megtakarítási oldalt is szűrik. Egész szervezetet is alapítottak, és Svájcban már a bankszektor egy százalékát adják. Nálunk is megtette az első lépéseket ez irányba a Pátria Takarékszövetkezet, amely most a FEBEA nemzetközi szövetség tagvárományosa lett.
Pénzügyi szektor
Tovább dübörög a brit pénznyomda
Privátbankár.hu | 2013. február 7. 13:19
Változatlan maradt a brit alapkamat és a pénznyomda mértéke is, egy nappal a brazilok legyőzése után.
Pénzügyi szektor
Kamatláb manipulálásért hihetetlen bírság a brit óriásbanknak
Privátbankár.hu | 2013. február 6. 15:14
Csaknem 390 millió font, vagyis 140 milliárd forintnyi bírságot fizet a Libor-botrányban játszott szerepe miatt a brit és az amerikai hatóságoknak a Royal Bank of Scotland.
Pénzügyi szektor
Spanyolfal lesz a német bankokban
Privátbankár.hu | 2013. február 6. 14:23
A kockázatos befektetési tevékenység és a hagyományos lakossági üzletág szétválasztására kötelezné a nagyobb bankokat és biztosítókat a német kormány, hogy megelőzzön egy újabb pénzügyi válságot.
Pénzügyi szektor
Óriásit bukott a svájci bankóriás
Privátbankár.hu | 2013. február 5. 10:50
Hatalmas, 1,9 milliárd svájci frankos veszteséget könyvelt el az UBS svájci bankóriás a negyedik negyedévben, elsősorban egyszeri profitcsökkentő tételek miatt.
Pénzügyi szektor
Akár öt év börtön is jöhet a német bankároknak
Privátbankár.hu | 2013. február 4. 11:34
Németország a pénzügyi válság tanulságait levonva szigorítaná a banki és biztosítási felsővezetők büntetőjogi felelősségét: pénzügyi stabilitást veszélyeztető kötelességmulasztásnál akár öt év börtönt is ki lehetne szabni.
Pénzügyi szektor
Az ingyenesség ára: ezt kérik a bankok az ingyenes számlákért
Füstös Móni | 2013. február 4. 06:00
Semmi sincs ingyen - szól a mondás, és tényleg így van! Az ingyenesnek nevezett bankszámlák sem teljesen díjmentesek. Az ingyenes számla alatt alapvetően azt értjük, hogy nem kell fizetni a számlavezetésért - sok bank azonban még plusz szolgáltatásokat is nyújt ingyen ügyfeleinek, de mit kérnek érte? Utánajártunk.
Friss
Személyes pénzügyek
Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.
16 órája
Vállalat
Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Nagy volt az érdeklődés, tavasszal indul a munka.
16 órája
Piac&Profit cikkei
-
Szélsőséges időjárás pusztít: meredeken nőnek a lakáskárok
05:28
-
Kettészakadhat a budapesti panelpiac
17:11
-
Tízezrek váltak lakástulajdonossá fél év alatt
16:47
-
10 millió kiszállított rendelés után új korszak kezdődik a Kifli.hu-nál
13:33
-
Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad
12:49
Turizmus Online cikkei
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
-
Inspiráció, élmény és üzletképes megoldások a HoReCa jövőjéért
07:04
A vidék hírei
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
2026. február 28. 10:47
-
Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
2026. február 28. 12:36
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2026. március 1. 06:49
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
-
Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
2026. február 28. 16:22

