3p
Eddig kitartottak számlavezető bankjuk mellett, a tranzakciós illeték volt az utolsó csepp a pohárban, egy felmérés szerint.

A kisvállalkozások alig tizede cserélte le számlavezető bankját az utóbbi években, vagy nyitott új pénzforgalmi számlát – derül ki a kis- és középvállalkozások bankok közötti mobilitását vizsgáló felmérésből. A Gazdasági Versenyhivatal felkérésére készült kutatás szerint a megkérdezettek 78 százaléka ugyanannál a banknál vezette fő számláját, ahol a vállalkozás indulásakor nyitotta. Amikor pedig arról kérdezték: leváltaná-e a jövőben bankját, illetve nyitna-e más banknál új folyószámlát, a válaszadók csaknem 90 százaléka elutasította ezt a lehetőséget.

A pénzügyi környezet megváltozásával azonban a bankok közötti mobilitás erősödésére számítanak a piaci elemzők és maguk a bankok is. Az év eleje óta hatályban lévő, és év közben megemelt pénzügyi tranzakciós illeték miatt ugyanis nemcsak jelentősen nőttek a kis-és középvállalkozások átlagos számlaköltségei, de nőtt az a díjkülönbség is, amelyet egy vállalkozó megtakaríthat egy jól választott számlánál. „Piaci elemzések bizonyítják, hogy évente több százezer forint maradhat egy átlagos teljesítményű kisvállalkozás zsebében, amennyiben az igényeinek, pénzforgalmának, pénzügyi magatartásának legjobban megfelelő számlát választja” - hangsúlyozta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A vállalkozásra szabott számlacsomag kiválasztásának jelentőségét bizonyítja az elemző online portálnak, a Bankmonitornak a közelmúltban készült számítása is, amely szerint a legjobb bankszámla kiválasztásával elérhető költségelőny akár 2 százalékkal is növelheti az éves profitot egy 10 százalékos bevételarányos nyereséggel dolgozó vállalkozónál. A testhezálló számla kiválasztásának tétje azért is nagy, mert a felmérések szerint a kis-és középvállalkozások négyötöde egyetlen bankhoz kötődik, csak 16 százalékuknak van több banknál pénzforgalmi számlája.

„A nagyobb készpénzforgalmú kisvállalkozások még ez év elején is a bankfiókok fizikai közelsége alapján választottak számlavezető bankot – mondta el Csonka Tibor. Az OTP Business vezetője emlékeztetett rá, hogy korábban a banki költségek inkább csak a jelentős számú utalást lebonyolító vállalkozásoknál játszottak elsődleges szerepet, a preferenciák azonban változóban vannak, ma már minden vállalkozási formánál egyre nagyobb hangsúlyt kap a banki szolgáltatásokért fizetett díjak leszorítása.  Az ügyvezető igazgató szerint a bankok közötti mobilitást segíti az is, hogy éppen most több, jelentős díjkedvezményt kínáló számlanyitási lehetőséget találhatnak a kis-és középvállalkozások. A vállalkozásoknak lehetőségük van például arra, hogy meghatározott ideig akár havidíj mentesség mellett próbálják ki egy új bank szolgáltatásait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG