1p
Orosz lapértesülés szerint ciprus pénzügyi eszközöket adna át az oroszoknak a segítségért cserébe.

A Kremlben arra számítanak, hogy Ciprus az orosz pénzügyi segítségért cserébe állami tulajdonban lévő pénzügyi eszközöket kínál megvételre Moszkvának - értesült a Vedomosztyi című orosz napilap. A befolyásos üzleti-politikai újság Kremlhez közeli forrása szerint Ciprus nem csak a 2011-ben 4 és fél évre kapott 2,5 milliárd eurós orosz kölcsön átstrukturálását akarja elérni, hanem több változatot kínál fel Moszkvának pénzügyi befektetések megvételére, hogy készpénzhez jusson.

Egyre többen járulnak az ATM-ekhez Cipruson

A lapnak egy kormányzati tisztviselő név nélkül úgy nyilatkozott, hogy szerinte Ciprus már elmulasztotta az esélyt arra, hogy támogatást kapjon az állami kölcsön fejében, minthogy Oroszország háta mögött egyezkedett. Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter is kételkedik abban, hogy Oroszország belemenne a Ciprusnak adott 2,5 milliárd eurós kölcsön átütemezésébe. Arra számít, hogy az események rosszul alakulnak, mivel szerinte már nem születhet jó döntés. Úgy véli, hogy Ciprus aligha kap eszközeiért 2 milliárd eurónál többet. Kudrin úgy tudja, hogy a szigetország kormánya pénzintézeti érdekeltségeket kínál megvételre, amelyek azonban az orosz szakember szerint már senkit sem érdekelnek.

Egy név nélkül nyilatkozó orosz kormányzati tisztviselő a Vedomosztyival azt tudatta, hogy tekintélyes orosz üzletemberektől nem kaptak jelzést Cipruson beragadt eszközeikről. Ők alapvetően tranzit országként használták a szigetországot, és sokkal megbízhatóbb országokban: Svájcban, Luxemburgban, Nagy-Britanniában helyezték el pénzüket.   Alekszandr Zaharov, a Paragon Advice Group partnere is ezt erősítette, mondván, hogy a nagy vállalkozások szinte alig használták a ciprusi bankokat arra, hogy ott tartsák a pénzüket. Cipruson gyakran orosz tulajdonban lévő offshore cégeknek nyitottak számlát, mivel az ilyen számlákról naponta 8 ezer eurót is le lehetett venni, ellentétben a magánszemélyekkel, akiknek a kivét lehetőségét napi 800 euróban korlátozták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG