A nemzetközi hitelminősítő szerint ez végső soron a tulajdonosi támogatásra alapozott banki kockázati besorolások leminősítéséhez vezethet.
Büntető jellegű adók a bankoknak
A Fitch hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár a Magyarországon kiterjedt tevékenységet folytató tulajdonos bankok általában "kiporciózzák" a helyi érdekeltségeiknek szánt finanszírozást, tavaly és tavalyelőtt mindazonáltal jelentős tőkeinjekciókat biztosítottak (ez meglátszik a működőtőke-beáramlásban is), és a hitelminősítő várakozása szerint legtöbbjük fenntartja jelenlétét a magyar piacon.
A magas hitelkockázat, a gyenge gazdasági aktivitás és a "büntető jellegű" bankadó miatt a magyar bankszektor valószínűleg 2013-ban is - immár a harmadik egymást követő évben - veszteséges lesz, még az új egyszeri illeték figyelembevétele nélkül is. Az új, hozzávetőleg 75 milliárd forintnyi (250 millió eurós) adóteher a bankszektor adózás előtt számolt eredményének közel a negyedét elviheti, ugyanakkor a hatás az egyes bankok esetében jelentősen eltérhet, mivel a szektorszintű profit zömét "maroknyi" hitelintézet termeli meg - jósolta szerdai elemzésében a Fitch Ratings. Az a maroknyi, egészen pontosan három bankot jelent - ahogy arról korábban a Privátbankár beszámolt.
Nem fognak ide sok pénzt hozni
A hitelminősítő szerint valószínűtlen, hogy a bankok az egyszeri illetéket teljes mértékben át tudják hárítani az ügyfelekre, tekintettel ennek az adótehernek a visszamenőleges jellegére.
Ezért a Fitch Ratings azzal számol, hogy az adó újabb egyszeri veszteséget jelent majd a bankok számára, és potenciálisan tovább csökkentheti a külföldi bankok hajlandóságát érdekeltségeik finanszírozására.
A hitelminősítő kiemeli, hogy az új, egyszeri pénzügyi tranzakciós illeték a már 2010 óta kirótt jelentős, évente hozzávetőleg 120 milliárd forintos külön banki illetékkel együtt terheli a bankrendszert. A Fitch felidézi, hogy a magyar kormány a banki különadó idei megfelezését, majd kivezetését tervezte, ám később visszavonta e vállalását, és állandósította ezt az adófajtát.
Az olasz Intesa bankcsoport máris jelezte, hogy kész lépéseket tenni magyarországi piaci jelenlétének szűkítésére, tekintettel a nehéz működési és szabályozói környezetre - áll az elemzésben. A Fitch Ratings szerint valamivel nagyobb a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy az Intesa mennyire elkötelezett magyar érdekeltsége iránt, mint az olasz bank más közép- és kelet-európai érdekeltsége esetében; ezt tükrözi az Intesa és a CIB Bank besorolása közötti két fokozatnyi különbség. A Fitch "BBB mínusz" osztályzatot tart érvényben a CIB-re, negatív kilátással.
A magyar kormány és a bankrendszer ellentéteinek lehetséges következményeire más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.
A növekedés gátja, hogy nem egyezik ki a kormány a bankokkal
A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai, akik a múlt héten Budapesten tárgyaltak gazdaságpolitikai illetékesekkel és piaci szereplőkkel, tapasztalataikat összegző, Londonban e héten ismertetett elemzésükben közölték, hogy véleményük szerint a kormány és a bankrendszer közötti feszültség a magyar gazdaság növekedésének legnagyobb egyedi akadálya.
A ház szakértői szerint ha a bankokkal szembeni politikában nem lesz egyértelmű változás, akkor valószínűtlen, hogy befejeződik a külföldi tulajdonú bankok "extrém" ütemű mérlegkiigazítási folyamata, e folyamat közepette pedig nehéz elképzelni a gazdasági növekedés felgyorsulását.
Más citybeli értékelések szerint ugyanakkor általánosságban is kérdésessé vált a nyugati tulajdonos bankok támogatási elkötelezettsége közép- és kelet-európai érdekeltségeik iránt.
Nem éri meg kivonulni?
A Moody's Investors Service - a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja - erről összeállított, minap Londonban ismertetett elemzésében úgy fogalmazott, hogy várhatóan a korábbinál szelektívebb befektetési hozzáállásra térnek át közép- és kelet-európai érdekeltségeikkel kapcsolatban a nyugat-európai tulajdonos bankok, mivel csökken a térségi leánybankok jövedelmezősége.
A válság kibontakozása előtt a közép- és kelet-európai térség bankrendszereinek jövedelmezősége gyors ütemben nőtt; Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában 2008-ban tetőzött. Ezt a folyamat 2009-ben éles ívben visszafordult, és a térségi leánybankok jövedelmezősége majdnem az anyabankok szintjére süllyedt - állt a Moody's elemzésében.
A Moody's londoni szakelemzői ugyanakkor valószínűtlennek nevezték, hogy a nyugati tulajdonos bankok kivonnák befektetéseiket a közép- és kelet-európai bankrendszerekből, tekintettel arra, hogy ez a piac még mindig vonzó - jóllehet korlátozott - megtérülést kínál a nyugat-európai bankcsoportoknak, amelyek hazai piaci lehetőségei a pénzügyi válság utóhatásaként továbbra is szűkösek.
A magyarországi bankokat célzó, újabb "unortodox" intézkedések - köztük az idei évre szóló egyszeri pénzügyi pótlólagos adó - tovább csökkenthetik a külföldi tulajdonos bankok elkötelezettségét a magyar bankszektor iránt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett állásfoglalásában.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
4 órája
-
Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
5 órája
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
5 órája
-
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
6 órája
-
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
6 órája
-
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
7 órája
-
Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
7 órája
Mfor.hu Top24
- Szankciók: Putyinnak jókora ajándék hullott az ölébe Trump egyetlen aláírásával
- Eljött a nap: rajtol a fideszes DPK tábor
- Költségvetés: élete talán legfontosabb felszólalására készül Magyar Péter
- Mulan, azaz Áder János festő lánya szerint bárhol járt volna neki diplomata-útlevél
- Trump varázslatai sem a magyar, sem az amerikai autósoknak nem segítenek
- Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek
- Forrósodik a talaj a Tisza-kormány alatt – Ez Viszont Privát
Pénzügyi szektor
Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor
Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban.
Pénzügyi szektor
175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor
Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor
A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában.
Pénzügyi szektor
Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor
Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor
Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor
Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor
Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Vállalat
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat.
6 órája
Makro / Külgazdaság
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar?
6 órája
Közérdekű
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Évekig száguldottak a lakásárak, most váratlan fordulat jött Magyarországon
16:48
-
Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?
16:09
-
Magyar Péter fontos bejelentést tett a költségvetésről
15:36
-
Megszerették a rugalmas munkavégzést a magyar dolgozók
14:06
-
Valami nincs rendben az orosz vodkapiacon
12:51
Turizmus Online cikkei
-
Rekordnyár után ilyen téli szezonra készül a Wizz Air
08:38
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
2026. október 17. 10:39
-
Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
2026. október 17. 11:11
-
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
2026. október 17. 09:04
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
2026. október 17. 16:48
-
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
2026. október 17. 08:27




