3p

Májusban létrejön Magyarország második legnagyobb bankja.

A tegnapi napon a Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének záró lépését. Így a bankcsoport két tagja, az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. a terveknek megfelelően, 2023. április 30-án egyesül, és MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését. Az így létrejövő, tisztán magyar tulajdonú nagybank a mérlegfőösszeg alapján Magyarország második legnagyobb piaci szereplője lesz a maga 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszegével - közölte lapunkkal kedden a holding.

Eltűnik ez is. Fotó: Depositphotos
Eltűnik ez is. Fotó: Depositphotos

Az egyesülést követően a korábbi MKB Bank és Takarékbank fiókok arculata is fokozatosan, több lépésben megváltozik és átalakul, így az ügyfelek az év során egyre több ponton az MBH Bank arculatával találkozhatnak majd.

A Magyar Bankholding a Takarékbank csatlakozásáig a belső működést harmonizálja, emellett folyamatosan zajlik a munka a banki informatikai rendszerek fejlesztésén és egyesítésén, hogy az ügyfelek kiszolgálása a fúziót követően is még magasabb színvonalú legyen.

"Hónapokon belül lezárul a Magyar Bankholding keretében zajló, a régióban is példátlan fúzió folyamata, addig pedig gőzerővel készülünk az egyesülésre, illetve az azzal járó teendőkre. Ezek zökkenőmentes ellátásán számos kollégánk fáradozik annak érdekében, hogy májustól az ügyfelek egy olyan integrált és élvonalbeli nagybank előnyeit élvezhessék, amely egységes termékportfóliót és még modernebb országos fiókhálózatot fog kínálni, még fejlettebb technológiai háttér mellett" - mondta Egerszegi Ádám, a Magyar Bankholding transzformációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az egyesülés és az átállás pontos menetrendjének bemutatására, illetve az ügyfeleket érintő legfontosabb tudnivalók megismertetésére a bankcsoport hamarosan nagyszabású tájékoztató kampányt indít számos csatornán, így például számlakivonatokon, e-mailben, a tagbankok honlapjain, valamint a közösségi oldalakon is megtalálják ezeket az információkat.

A Magyar Bankholding Csoport tagbankjai számos területen jelenleg is piacvezetők, így a vállalati szegmensben, azon belül is a mikro-, kis- és középvállalatok hitelezésében, az agrár- és élelmiszeriparban, valamint a lízing piacon. Több mint másfél millió lakossági és 300 ezer vállalati ügyféllel, az ország legnagyobb fiókhálózatával, illetve közel 10 000 munkavállalóval rendelkezik. Összesített mérlegfőösszege meghaladja a 10 940 milliárd forintot.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG