3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Több ponton is tisztességtelennek nyilvánította jogerősen a Lombard Zrt. általános szerződési feltételeit (ászf) a Szegedi Ítélőtábla kedden a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület közérdekű keresete alapján.

Fogalmazzanak érthetőbben!

Szeghő Katalin tanácsvezető bíró hangsúlyozta, a tisztességtelennek minősített pontok valamennyi, a pénzintézettel szerződéses kapcsolatban álló fogyasztóra nézve érvénytelenek. A táblabíróság ugyanakkor a civil szervezet által kifogásolt szerződési pontok csaknem feléről úgy döntött, azok megfelelnek a jogszabályoknak.

A bíró indoklása során hangsúlyozta, a pénzintézet szerződési feltételei bonyolultak, nehezen értelmezhetőek, erre azonban részben magyarázatot ad, hogy a hosszú futamidő alatt sok körülmény megváltozhat. A szerződéseket meg lehetett volna fogalmazni rövidebben és közérthetően – mondta.

Hozzátette: a fogyasztótól ugyanakkor elvárható, hogy kérjen magyarázatot, szükség esetén forduljon szakértőhöz.

Miben tisztességtelen?

  • A táblabíróság döntése alapján tisztességtelen az a pont, amely a pénzintézet számára a szerződés azonnali felmondását tette lehetővé, amennyiben a fizetési késedelembe esett ügyfél a póthatáridőre sem teljesít. A póthatáridővel kapcsolatos részleteket azonban nem rögzítették az ászf-ben.
  • Az ítélőtábla szerint szintén tisztességtelen az a kikötés, amely az ügyfél bármely biztosítással kapcsolatos kötelezettségszegésére hivatkozva lehetővé tette az azonnali felmondást. A bíróság álláspontja szerint erre akkor lenne lehetőség, ha az ügyfél mulasztása a biztosítás vagy a biztosító helytállási kötelezettségének megszűnésével jár.
  • A pénzintézetnek – a törvényi feltételek megléte nélkül – a szerződések egyoldalú módosítására adott lehetőséget, hogy az aktuális hirdetmények alapján állapíthatta meg például a késedelemmel vagy az előtörlesztéssel kapcsolatos költségeket. Ezért a táblabíróság ezeket a pontokat is tisztességtelenek minősítette.
  • Az ítélőtábla érvénytelenítette azt a kikötést is, amely a szerződés megszűnése esetén lehetővé tette a pénzintézetnek, hogy önhatalmúlag birtokba vegye a gépjárművet.
  • A bíróság tisztességtelennek minősítette azokat a szerződési pontokat is, amelyek alapján a pénzintézet a jogszabályok által előírtaknál szélesebb körben adhatta át az ügyfél adatait az érdekeltségi körébe tartozó társaságnak, illetve hívhatott le információkat a fogyasztóról különböző nyilvántartásokból.

És mi nem tisztességtelen?

Az ítélőtábla ugyanakkor kimondta, szabályos, hogy a pénzintézet az ügyfél által fizetendő kamatot referenciakamathoz kötötte, a Kúria jogegységi határozata alapján az árfolyamváltozásból fakadó kockázatokat pedig a fogyasztónak kell viselnie.

A döntés értelmében nem tisztességtelen "a havi fix" konstrukció sem, amely alapján az árfolyamváltozásból eredő kötelezettségét az ügyfélnek az eredeti futamidő után kell teljesítenie. A pénzintézet azonban ettől eltérhet, ha az árfolyamváltozás mértéke meghaladja a 25 százalékot.

A pénzintézet szabályosan mondhatta föl azonnali hatállyal a szerződést, ha az ügyféllel szemben végelszámolás, csődeljárás vagy felszámolás indult.

A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületet képviselő ügyvéd, Bihari Krisztina a tárgyalást követően újságíróknak elmondta, azokban a pontokban, amelyekben a táblabíróság elutasította a civil szervezet keresetét, felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
Pénzügyi szektor Nagyot lép egy hazai kibervédelmi cég a tőzsdén – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:00
A ViVeTech Nyrt. részvényeit bevezetik a BÉT Standard szabályozott piacára.
Pénzügyi szektor Nem panaszkodhat a Waberer's
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:05
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International.
Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG