4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bár 14 százalékos visszaeséssel zárta a múlt évet a magyarországi lízingpiac a koronavírus-járvány miatt, a 639 milliárd forintos finanszírozott összeg jóval meghaladja az előzetes becslésekben szereplő 550 -600 milliárd forintos összeget - közölte a Magyar Lízingszövetség. 

A finanszírozott összeg a 2019-ben elért évtizedes csúcsot jelentő 740 milliárd forintról 14 százalékkal 639 milliárd forintra csökkent tavaly. Ugyanakkor jóval meghaladja a lízingpiaci szereplők által várt 550 - 600 milliárd forintos összeget. (A 2020-as évre vonatkozó korábbi előrejelzések a pandémia nélkül is azt jelezték, hogy a korábbi aranyévek után, a lízingpiac teljesítménye stagnálásba fordulhat.)

„A pandémia miatt csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a visszaesés 2020-ban, ám a végeredmény a körülményekhez képest kedvezőnek mondható.  Ezzel együtt is igaz, hogy a 2017-es szintre esett vissza a hazai lízingpiac. Sajnos a megkötött ügyletek darabszámát tekintve még kedvezőtlenebb a helyzet, e szempontból már inkább a 2016-os szinthez közelítettünk” - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

A tagvállalatok teljes portfóliója, azaz a tőkekintlévőség növekedett 2020-ban, mégpedig 9,5 százalékkal 1714 milliárd forintra – bár ebben a moratórium is jelentős szerepet játszott.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

Vesztesek, és kivételek

A különböző lízingpiaci szegmensek eltérően szerepeltek a múlt évben. A retail autófinanszírozásban 10 százalékos mértékű csökkenés ment végbe, az új kihelyezések összege 245 milliárd forintra rúgott, szemben az egy évvel korábbi több mint 275 milliárd forinttal. Különösen az új autók finanszírozása csökkent, - 14 százalékkal – darabszámban pedig 23 százalékkal. Ennek oka az új személygépjármű piac szűkülése és a magánszemélyek használtautó-felé fordulása volt. A használt autók finanszírozása ugyanis jól teljesített, értékben elérte a 2019-es szintet.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

A hagyományosan „válságállóbb” flottafinanszírozás most is kiegyensúlyozottabban, az előző év 94 százalékán végzett. A nagyhaszongépjármű-finanszírozás volt az egyik legnagyobb vesztese a múlt évnek, részben a szállítmányozási szektorban látott drasztikus csökkenés eredményeként. Ebben a szegmensben a finanszírozott összeg 36 százalékkal esett vissza, így alig több mint 106 milliárd forintot tett ki. Szintén jelentős, 30 százalékos visszaesés volt a gépfinanszírozásban.

A kedvezőtlen piaci környezet ellenére voltak jól teljesítő kivételek is a piacon. A kishaszongépjárműveknél 5 százalékkal közel 60 milliárd forintra nőttek a kihelyezések. Az agrárgép-finanszírozás is növekedésben volt: a 110 milliárd forintos finanszírozott összeg 7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet. Az építőgépek 27 milliárdos kihelyezése gyakorlatilag megegyezik az előző éves értékkel. A furgonoknál és az agrárgépeknél elért a bővülésben kiemelkedő szerepe volt a jegybank Növekedési Hitelprogramjában elérhető kedvezményes lízingkonstrukcióknak. De a lízingcégek részt vesznek az Eximbank kedvezményes konstrukcióiban és a nagycsaládosokat támogató, valamint az elektromos autók beszerzését ösztönző állami programokban is.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

Moratórium és jövőkép

Az év közepéig tartó hiteltörlesztési moratóriumról Zs. Nagy István, a Szövetség alelnöke azt mondta, hogy ez a lehetőség sok magánszemély és vállalkozás pénzügyi mozgásterét bővítette a pandémia miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben. A lízingcégek felkészültek arra, hogy együttműködjenek azokkal, akik esetleg a moratórium lejárta után is fizetési nehézségekkel szembesülnek.

„Továbbra is azt javasoljuk a lízingszerződéssel rendelkezőknek, hogy akik tudják teljesíteni a havi kötelezettségeiket, azok fizessék a lízingdíjat, így nincs szükség a szerződésük módosítására, és az eredeti ütemezés szerint tudják majd lezárni az ügyleteiket. Ugyanennyire fontos, hogy azok, akik éltek a moratórium adta lehetőséggel, de előre láthatóan fizetési nehézségeik adódhatnak majd a moratórium lejárta után, azok vegyék fel a kapcsolatot a finanszírozójukkal, hogy időben tudjanak megnyugtató megoldást találni a fizetési nehézségekre. Nem érdemes kivárni a moratórium végét, majd utána kapkodni ebben az esetben" – hangsúlyozta az alelnök.

A lízingpiac idén várható teljesítményére nehéz pontos előrejelzést adni a lízingszövetség szakemberei szerint a járványhoz köthető bizonytalanság miatt. Nagy kérdés, milyen ütemben áll helyre a fogyasztói bizalom és milyen tempóban indul újra a fejlődés a gazdaságban. A lízingpiaci szereplők szerint a koronavírus kedvezőtlen hatásainak csökkenése, a gazdaság újraindulása miatt a tavalyinál valamivel jobb évet zárhat a magyar lízingpiac, ám az biztosra vehető, hogy nem lesz a 2019-es év közelében, vagyis több év kell majd a korábbi szint eléréséhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG