1p
A pénzügyi szolgáltatók fogyasztói kölcsönszerződéseinek egyoldalú módosításával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot vizsgálta a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja.

Van értelme az egyoldalú szerződésmódosításnak

A jelentéstervezet megállapítja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége önmagában nem tisztességtelen, de a rendes üzleti kockázatokat minden félnek magának kell viselnie, és indokolatlan előnyszerzés érdekében senki nem élhet ezzel a joggal.

Az egyoldalú szerződésmódosítást indokolttá teheti a hosszabb távú, tartós jogviszonyokban a körülmények előre nem látható, a rendes üzleti kockázaton kívül eső, objektív okokból bekövetkező változása. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége racionális és indokolt, mindkét szerződő fél érdekében álló, hiszen a hosszú távú szerződés alatt a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közti egyensúly megőrzését szolgálja, a kockázatokat csökkenti - mondta Vezekényi Ursula, a Kúria tanácselnöke egy háttérbeszélgetésen.

Hozzátette, hogy ellenkező esetben a pénzügyi szolgáltató a jövőbeni esetleges költségemelkedéseit elővigyázatosságból már szerződéskötéskor a fogyasztóra terhelné, azaz ebben az esetben a kölcsön sokkal drágább lenne. Továbbá a szakember figyelmeztetett arra is: a pénzintézetek a betétesek pénzét kezelik.

Élni lehet vele, visszaélni nem

Ugyanakkor a megvitatásra váró munkaanyag tartalmazza azt is: "az egyoldalú szerződésmódosítás jogát nem lehet egyoldalú haszonszerzésre fordítani".

A pénzintézet egyoldalú, indokolatlan előnyökhöz jutna, ha a rendes üzleti kockázatba tartozó hátrányokat áthárítaná a fogyasztókra. Az egyoldalú szerződésmódosítás jogát lényegében akkor gyakorolhatja a pénzügyi szolgáltató, ha a körülmények előre nem látható változása számára lényeges érdeksérelmet okoz, és a rendes üzleti kockázaton kívül esik - fejtette ki a Kúria tanácselnöke.

A rendes - előre látható, kalkulálható - üzleti kockázatot minden szerződő félnek vállalnia kell, ebbe tartozik a szerződéskötést követő változások lehetőségének felmérése, és ebben a körben a felek általában nem hivatkozhatnak pusztán arra az egyoldalú szerződésmódosítás érdekében, hogy a változások folytán számukra a teljesítés elnehezült.

Nem csak akkor kell változtatni, ha a fogyasztó rosszul jár

A Kúria korábbi állásfoglalása az egyoldalú szerződésmódosításról >>

Az egyoldalú szerződésmódosítás kikötésekor, illetve végrehajtásakor számos elvet tiszteletben kell tartani, így például a szimmetria elvét, amely szerint a körülményeknek a fogyasztó számára kedvező változását is érvényesíteni kell. Az egyoldalú szerződésmódosítást akkor jogosult gyakorolni a pénzintézet, ha az arra okot adó körülményeket tételesen, teljes körűen és egyértelműen tartalmazza a szerződés, melyben erre az esetre felmondási jogot kell biztosítani az ügyfélnek.

Az egyértelműség megítélésekor egy átlagos fogyasztót kell figyelembe venni, ám az olyan egyértelmű szakmai fogalmakat nem kell elmagyarázni a szerződésben, mint például hogy jegybanki alapkamat vagy állampapír átlaghozama. Továbbá az egyoldalú módosítás feltételeinek objektívnek kell lenniük, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatónak nincs módja azokat befolyásolni.

A kúriai munkaanyag szerint a pénzügyi szolgáltatónak az árazás elveit is rögzítenie kell, azaz hogy milyen ügyfeleknek mennyiért, milyen árváltoztatási mechanizmusokkal értékesíti termékeit. Az árazás elveit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenőrizheti.

Semmis az a kikötés, amely a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megsértésével indokolatlanul előnyös helyzetbe hozza a pénzintézetet, és hátrányos a fogyasztó számára. A szakember szerint a hatályos szabályozás megfelelő, a 2010 előtti egyoldalú szerződésmódosítások megítélése okoz nehézséget.

A Kúrián a napokban szakmai tanácskozást tartanak a munkaanyagról, majd a legfelsőbb bírói fórum polgári kollégiuma is megvitatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG