4p

Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.

A múlt év utolsó három hónapjában csökkent a kárérték az átutalásos kibercsalásoknál, miközben ezt megelőzően 2022 eleje óta meredek emelkedés volt látható a visszaélések számában és kárösszegeknél. A csalások mostani számai azonban még így is jóval magasabbak a közel két évvel ezelőtti bázishoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn kiadott összefoglalójából. 

Rafináltabbak a csalók, ezért indokolt az óvatosság
Rafináltabbak a csalók, ezért indokolt az óvatosság
Fotó: Shutterstock

  • A tavalyi utolsó negyedévben a pénzforgalmi szolgáltatóknál - elsősorban a bankoknál - az átutalással kapcsolatos kibercsalások volumene 36 százalékkal, 9162 milliárdról 5769 milliárd forintra csökkent. Az esetek száma pedig 34 százalékkal (5762 darabról 3737 darabra) esett vissza.

Amennyiben szeretné megismerni a kibertérben leselkedő legújabb veszélyeket, illetve elhárításuk legjobb módjait, valamint a NIS2 irányelv hazai alkalmazásához köthető gyakorlati tennivalókat, jöjjön el a Klasszis lapcsoport 2024. április 10-i rendezvényére.
A Jó, a Rossz és a NIS2 című eseményen felszólalnak a téma neves szakértői és a hatóságok képviselői is, akiktől kérdezni is lesz lehetősége a résztvevőknek. Részletes program, jelentkezés itt>>>

  • A fizetési kártyás visszaélések esetszáma és volumene azonban ezzel ellentétben tovább nőtt. Az MNB ügyfélszolgálatára érkező kibercsalásos ügyfélpanaszok száma tavaly október óta 13 százalékkal mérséklődött és hasonló a visszaesés a jegybank keretein belül működő, anyagi jogviták rendezését végző Pénzügyi Békéltető Testületnél is. Az ügyféljelzések száma azonban változatlanul jócskán meghaladja a 2022 eleji értékeket.

Az átutalásokkal kapcsolatos kedvező adatoknál közrejátszhatott, hogy több bank fejlesztette saját informatikai visszaélésszűrő rendszereit. A fogyasztók oktatásában oroszlánrészt vállal magára – az immár 10 hatóság, érdekvédelmi szerv részvételével működő – KiberPajzs együttműködés. Ennek eredménye a kiberpajzs.hu honlap; az MNB  ajánlása a kibercsalások kiszűrésére; a rendőrség és a bankok közti – a megkárosított fogyasztók vagyonának mielőbbi visszaszerzését szolgáló – „forródrót”; az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítő központja által nyújtott segítség; az NMHH koordinációjával történő közös lépések a hívószámhamisítás és a kéretlen sms-ek kiszűrésére. A további előrelépésben kulcsszerepe lehet az eddig is kiemelt tényezőknek számító: banki IT-rendszerek folyamatos fejlesztésének, az ügyfél-tudatosság további erősítésének, illetve az intenzív rendőrségi fellépésnek is.

 

Fondorlatosak a csalók

A kibercsalók ugyanis továbbra is rendkívül változatos módon támadják az ügyfeleket. Ezért folytatni kell a bűnözők elleni harcot, hiszen egyetlen sikeres bűnözői akció is túl sok. A KiberPajzs projekt résztvevői ezért 2027-ig szóló együttműködési megállapodást írtak alá. A résztvevő partnerek az intézményükhöz kapcsolódó konkrét vállalások teljesítésére kötelezték magukat, s újabb kommunikációs kampányok is indulnak a konkrét csalástípusok felismerésére, elhárítására összpontosítva.

Az MNB vezetői körlevelet adott ki, amely előírja, hogy a piaci szereplők honlapjukon külön tájékoztató banki oldalon többek között mutassák be a fogyasztóknak a főbb csalástípusokat, azok elkerülésének, megelőzésének lépéseit, továbbá azt, hogy visszaélés észlelése nyomán kit és hogyan kell keresni az adott pénzügyi intézménynél. A piaci szereplőknek a bankszámlákkal, bankkártyákkal kapcsolatos ügyféltájékoztatókban is fel kell hívni a figyelmet a kiberpajzs.hu honlapra.

Egy másik friss MNB körlevél arra szólítja fel a bankokat, pénzforgalmi szolgáltatókat, hogy május 15-ig, majd a továbbiakban folyamatosan figyelmeztessék a meghatalmazást adó számlavezető ügyfeleiket a kibercsalás kockázatára, hiszen a bűnözők a banki meghatalmazottak internet- vagy mobilbanki hozzáférésének kompromittálódásával a meghatalmazók számláihoz (is) hozzáférhetnek. Jó gyakorlat, ha a szolgáltatóknál az egyes csatornák - például a netbank - meghatalmazotti beállítása nem alapértelmezett, hanem a meghatalmazók saját döntésük alapján rendelkeznek arról, hogy mely csatornákon adnak hozzáférést számlájukhoz, illetve, ha ez - akár tranzakciós limitek beállításával is - utóbb módosítható. Szintén jó gyakorlat, ha az intézmények saját visszaélésszűrő rendszerei figyelembe veszik a meghatalmazó-meghatalmazotti kapcsolatokat is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG