7p

A rövidtávú profitcélokkal nehezen összeegyeztethető az etikus és fenntartható vállalati viselkedés, ugyanakkor hosszútávon jó befektetés és a fiatalabb ügyfelek részéről már egyértelmű követelmény is, mondta el lapunknak Szege György, a Magyar Bankholding ESG-vezetője. A szakember kiemelte, hogy az ESG-be való befektetést nem lehet kikerülni, hiszen aki ezen próbál spórolni, az hosszútávon veszít a versenyképességéből.

Mekkora kihívást jelent az ESG szempontok beemelése a működésbe, legyen szó a folyamatokról vagy akár a teljesítményértékelési (KPI) szempontokról?

Az ESG-szabályoknak való megfelelés egyre több olyan KPI bevezetését és nyilvánosságra hozatalát jelenti, amelyek alapvetően nem pénzügyi mutatók. Azokat a teljesítményértékelési adatokat, amelyek az új elvárásoknak történő megfelelést mutatják, még nem határoztuk meg, hiszen ezek rendkívül aprólékos kidolgozást igényelnek. Nyár elején publikáltuk az ESG-stratégiánkat, amelyben területenként határoztuk meg a feladatokat és felelősöket, így egyenként el tudunk indulni ezek kidolgozásával.

A tulajdonosi érdekek, legyen szó gyors növekedésről vagy profitcélokról, esetenként nincsenek harmóniában a fenntarthatósági, etikai szempontokkal. A Magyar Bankholding esetében ezeket az érdekeket hogyan tudják egy platformra hozni az ESG-elvekkel?

Ez egy folyamatosan visszatérő téma, és jogos aggodalmat vet fel, hiszen a vállalkozások számára a profittermelés kiemelten fontos. Valóban nehéz a bevételnövelési elvárást szembe állítani egy olyan törekvéssel, amely profitérdekeket sért. Ugyanakkor az ESG-irányelveknek való megfelelési törekvés nem feltétlen jelenti azt, hogy örökre le kell mondanunk a profit nagyobb részéről. Pusztán arról van szó, hogy egy átmeneti időszak során egy kicsit többet kell áldoznunk azért, hogy egy új működésre álljunk át. Figyelembe kell vennünk a környezetet és társadalmat is döntéshozatalaink során.

Mi – a meggyőződéseink mellett – azért foglalkozunk aktívan ezekkel a témákkal, mert ezzel is versenyelőnyt tudunk szerezni. Minél később vesszük észre, hogy a világ ebbe az irányba tart, annál jobban le fogunk maradni és akkor már valós profitot fogunk elveszteni, mert pár év múlva már ez fogja megalapozni az üzleti és fogyasztói döntéseket. Mindez most egy többletráfordítás, egy befektetés a jövőbeni stabil és fenntartható profit megalapozása érdekében, nem pedig profitról való lemondás. Nézhetjük úgy is, hogy bizonyos időközönként költeni kell arra, hogy felújítsuk a cégünk telephelyét vagy a gyártósorban lévő valamelyik gépet, amikre ugyanúgy el kell különíteni némi forrást az adott évi eredményből. Az ESG elvárásoknak való megfelelés is ilyen – egy-két évig költünk rá, majd meghálálja ezt a befektetés.

Mi a tapasztalatuk a hazai gyakorlatban az ESG szerepéről? Milyen igény van az ügyfeleknél arra, hogy a társaság ESG-fókuszú legyen, és milyen a támogatás a szabályzó hatóságok részéről?

Egyértelműen kezdetleges az ESG szerepe a mindennapi működésben, de nem kérdés, hogy hónapról hónapra exponenciálisan növekszik. Amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy a szabályozó hatóság, az MNB igen komoly elvárásokat támaszt a hitelintézeti szektorral szemben. Nem könnyű feladatot kaptunk a nyakunkba, és elég rövid a határidő, de azt is látjuk, hogy a piac és az ügyfelek igénye egyre erősebb a "zöldülés" iránt. A fiatalabb generációk esetében eddig sem volt kérdés, de az a sajnálatos helyzet, ami az energiaárakat miatt alakult ki, már egy igen meghatározó rétegnek is felnyitotta a szemét arra, hogy oda kell figyelni azokra a tényezőkre, amik segítik a fenntarthatóságot.

Aki nem fektet az ESG-be, az lemarad, mondja Szege György, a Magyar Bankholding ESG-vezetője.
Aki nem fektet az ESG-be, az lemarad, mondja Szege György, a Magyar Bankholding ESG-vezetője.

A Magyar Bankholding a vázolt környezetben milyen eredményeket tudott eddig felmutatni, és milyen előremutató célokkal rendelkezik?

Büszkén állíthatom, hogy elég sok mindent értünk el az elmúlt években, illetve kiemelten az idei évben is. Az első és legfontosabb, hogy megalkottunk egy ESG-stratégiát, amelyben 3-5 éves távlatban számtalan célt tűztünk ki. Ennek célja, hogy mi magunk és az ügyfeleink is elinduljanak a nettó karbonsemlegessé váláshoz vezető úton. Ehhez az elkövezendő 1-2 évben komoly lépéseket kell tennünk, illetve adatgyűjtési rendszereket felállítani, amelyek a karbonlábnyom méréshez szükségesek. Tudnunk kell, honnan indulunk, és ahhoz képest kell csökkenteni.

Ezenkívül egy nagyszabású projekt keretében a teljes hitelezési és kockázatkezelési folyamatunkat egészítjük ki ESG-szempontokkal. Jövő tavaszig már nem lesz olyan hitelügylet (lakosságtól a nagyvállalatig), ahol a munkatársak nem vizsgálnának úgynevezett ESG-kockázatokat. A kezdetekben ez még azt fogja jelenteni, hogy az adott ügyletet vagy ügyfelet fogjuk besorolni az alapján, hogy ESG-szempontok szerint kockázatos vagy sem. Mindez nem jelent tiltást egy hitelkérelemnél, mert idő kell ahhoz, hogy képbe kerüljünk a saját portfolióinkat illetően, de szeretnénk kellően felkészültek lenni ahhoz, hogy milyen módon tudjuk ügyfeleinket segíteni az átállásban.

Amit még érdemes megemlíteni, hogy idén október végén adjuk ki az MKB Bank Nyrt. első Fenntarthatósági Jelentését, ami azért lesz nagy lépés, mert a nemzetközi gyakorlatban ismert GRI-sztenderdek szerinti jelentés lesz, ami egy jelentős elköteleződés részünkről, hogy komolyan vesszük a szabályozó által elvárt fenntarthatósági elvárásokat.

A lakossági ügyfelek egy jelentős része az MNB Zöldhitel Programja kapcsán szembesült, hogy a pénzügyi szférában egyre fontosabb szerepe van a kérdésnek. A Magyar Bankholdingnál a kihelyezések során hogyan, milyen arányban érvényesülnek ezek a szempontok jelenleg, illetve előre tekintve milyen céljaik vannak?

Az elfogadott ESG-stratégiával összhangban, hónapról hónapra egyre fontosabb cél számunkra a fenntarthatóság. Az MNB Zöld Otthon programja nagyon jó kezdet volt – ugyanakkor sajnálatos módon a program végéhez közeledve a gazdasági helyzet, a COVID és az orosz-ukrán háború miatt jelentősen megváltozott, így növekvő kamatpályával kellett szembe néznünk. Ez még inkább az alacsony, kedvező hitelek irányába terelte a figyelmet. Államilag támogatott termék a lakossági oldalon jelenleg nincs fenntarthatósági témában, de dolgozunk rajta, hogy mi magunk is meg tudjunk jelenni egy saját zöld hiteltermékkel. Ehhez házon belül is komoly fejlesztéseknek kell végbe mennie. Nem beszélve arról, hogy most nem könnyű kedvező finanszírozási forráshoz jutni a piacról, ezért nincs arra lehetőség, hogy a Zöld Otthon Programhoz hasonló kamatú forrást kapjunk.

A lakossági ingatlanhitel-ügyletek a csoporton belül a Takarék Jelzálogbanknál kerülnek kihelyezésre. Ennek az egységnek, vagy más leányvállalatoknak van-e esetleg „személyre szabott” ESG stratégiája?

Lakossági ingatlanhitel-ügyletek mindhárom tagbanknál vannak, a Takarék Jelzálogbank egy plusz forrást és kihelyezési lehetőséget biztosít ehhez. Rendkívül pozitív fejlemény, hogy ők maguk is foglalkoznak a fenntarthatósággal és az ESG-vel. Idén szeptemberben jelentették be saját ESG-stratégiájukat, amely a Magyar Bankholding ESG-stratégiájával összhangban került kialakításra.

A Takarék Jelzálogbank milyen eredményeket ért el eddig az ESG és a fenntarthatóság területén?

A legfontosabbak ezek közül, hogy 2021 szeptemberében kiadta a Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét, amelynek eredményeként tavaly októberben, a piacon másodikként ötmilliárd forint összegben bocsátott ki zöld jelzáloglevelet. Ezen túlmenően, idén szeptemberben adta ki az ESG-stratégiáját, illetve első GRI-sztenderdek szerint készült Fenntarthatósági Jelentését is.

A bankcsoport tagbankjai a lakosság mellett a vállalati, önkormányzati és egyéb piacokon is meghatározó szereplők. Ezekben a szegmensekben milyen módon érvényesítik a fent ismertetett ESG-elveket?

Elsősorban zöld termékekkel kívánunk megjelenni mind aktív, mind passzív oldalon, mivel erre van a legnagyobb igény. Ezzel párhuzamosan törekedni fogunk arra, hogy a szemléletformálást, az ESG edukációt is elvigyük ügyfeleinkhez, mert ez a legfontosabb eleme a fenntarthatósági törekvések továbbvitelének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG