5p
A III. negyedévhez képest 11 százalékkal kevesebb, 1426 fogyasztói kérelem érkezett az immár az MNB-be olvasztott felügyeletre – adta hírül a legfrissebb statisztikákat a jegybank. A bankokra kevesebben panaszkodnak, a pénzügyi vállalkozásokra többen. A kedvenc téma a hitel; kevés ügy végződik bírsággal.

A megkeresések száma utoljára 2011. II. negyedévében volt alacsonyabb, mint a múlt év utolsó három hónapjában. A jegybank ezúttal a III. negyedévi adatokat is elemezte.

Kire panaszkodtunk a legtöbbet?

Eszerint az 1665 megkeresés 2 százalékos emelkedést mutatott az egy évvel korábbi szinthez képest. A megkeresések közül komoly figyelmeztető, hogy a 2012-es bázisadatokban még csak a megkeresek 68,6 százaléka volt a a pénzpiaci területhez köthető, addig a tavalyi III. negyedévben már több, mint 75 százalékos súlyt képvisel a felügyeletre érkezett megkeresések között az 1232 pénzpiaci felvetés.

 

 

A fogyasztóvédelmi összevetések szerint a második leggyakoribb panaszterületen, a biztosítási szektorral kapcsolatos panaszok eközben 12,2 százalékkal, 384-ről 337 darabra estek vissza, a tőkepiaci területen 16, a pénztári szektorban 11 beadványt jegyeztek fel az akkor még a PSZÁF-nál dolgozók.

A IV. negyedévben ehhez képest a pénzpiaci területen a III. negyedévi 1232-ről 1086-ra esett vissza, ami 11,9 százalékos visszaesést jelent, míg a 2012. IV. negyedévi adatokhoz képest csak kissé szerényebb, 11,6 százalékos a visszaesés. Javítani ugyanakkor számottevően nem tudott a banki terület a tavaly szeptember végi adatokhoz képest: a beadványok 74,9 százaléka továbbra is ehhez a területhez köthető.

Az év utolsó három hónapjában tavaly a 2012-es adatokhoz képest 25 százalékkal kevesebb, 301 megkeresés érkezett biztosítási témában az MNB-hez, míg a többi terület továbbra is marginális a beadványok tekintetében – 15 tőkepiaci és 12 pénztári beadványt regisztráltak.

Kevesebb a baj a bankokkal

A pénzügyi területre érkezett panaszok tekintetében ugyanakkor mind a III. negyedévhez kapcsolódóan, mind az egy évvel korábbi bázishoz képest alaposan visszaestek az év utolsó három hónapjában a bankokkal szembeni panaszok: a 3 hónap alatt befogadott 772 panasz negyedéves bázison 9,1, éves számításban ugyanakkor 14,7 százalékos visszaesést mutat.

 

 

Számottevően előretörtek ugyanakkor éves összevetésben a pénzügyi vállalkozásokkal (lízingcégekkel) kapcsolatos felügyeleti megkeresések – az MNB által regisztrált 275 beadvány 27,9 százalékkal múlja felül 2012. utolsó negyedévének adatait.

Sokan panaszkodnak a hitelek miatt

A pénzügyi területen belül természetesen a legnagyobb súlyt a hitelekkel kapcsolatos beadványok adják, az összes, a területre érkező beadvány immár 79,7 százaléka köthető a területhez. Ugyanakkor – miközben a hitelezési terület részaránya növekszik – érdekes, hogy a jelzálog-hitelekhez köthető panaszok (lakáshiteles és szabadfelhasználású jelzáloghiteles megkeresések) aránya 31,2 százalékról 30,5 százalékra csökkent.

Ezen belül ugyanakkor az elmúlt hónapok politikai történései visszaköszönnek természetesen: míg 2012. utolsó negyedévében a deviza alapú lakáshitelekkel kapcsolatban 147 megkeresés érkezett a felügyeletre, addig az idén az utolsó három hónapban 196 megkeresés volt. A legkomolyabb előretörés ugyanakkor a gépjárműhitelekkel kapcsolatos panaszokkal kapcsolatban volt: egy év alatt 125-ről 261-re nőtt a negyedéves megkeresések száma.

Nincs sok panasz az OTP-re

A panaszok arányában mind a III. negyedévben messze a piaci részesedés felett felülreprezentált az AXA Bank Europe fióktelepe és a Merkantil Bank, míg a nagyobb bankok közül mindkét vizsgált időszakban kismértékben piaci részesedése felett teljesített a panaszok terén a CIB.

A IV. negyedévben a továbbra is a Merkantil az, ami messze a piaci részesedés felett teljesít a panaszok terén, itt a már említett CIB és az Erste teljesített rosszul. Érdekes ugyanakkor, hogy még a Merkantil adatait is beszámolva az OTP csoporttal kapcsolatos észrevételek messze a bankcsoport piaci részaránya alatt vannak: a III. negyedévben a panaszok 23,4 százaléka volt köthető a 31,9 százalékos piaci résszel bíró bankcsoporthoz, míg az év utolsó három hónapjában a panaszok 21,9 százaléka volt köthető a 32 százalékos súllyal bíró bankcsoporthoz.

A legtöbbször nincs bírság

A panaszok számához képest továbbra is alacsony a bírság-szankcióval zárult vizsgálatok száma. A tavalyi év III. negyedévében 178 esetben összesen 40,6 milliárd forint bírságot szabott ki a felügyelet. Az MNB-hez átkerült fogyasztóvédelmi terület eredményeként 138 esetben ugyanakkor már 44 milliárd forint volt a kiszabott bírság összege.

A pénzpiaci bírság-szankciók száma a III. negyedévi 117-ről a IV. negyedévre 84 alkalomra csökkent, a bírság összege ugyanakkor 24 millióról 26,86 millióra emelkedett. A biztosítási területen ugyanakkor 59-ről 52-re csökkent a bírságolások száma, azok összege 16 millióról 15 millióra csökkent.

 

 

A legtöbb bírságot - 4,65 millió forintot az AXA Bank fizette az év utolsó negyedében.

Megjegyzendő, hogy a bírságolási határozatok aligha az adott negyedévben bejelentett panaszok nyomán kerültek kiszabásra. Ugyanakkor a felügyeleti adatsor továbbra is adós azzal az adattal, hogy a beadványok mekkora része az, amelyet az MNB kellő megalapozottság hiányában elutasít – a bírságolások száma erre nézve csak óvatos összehasonlítási adatot mutat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG