A múlt hét hétfői és szerdai, devizahitelekkel kapcsolatos, az Európai Bíróságon meghozott döntések után egyre erőteljesebb az a vélemény, hogy a Kúria aligha lesz képes jogegységi döntést hozni az egyoldalú kamatemelés és az árfolyamrés ügyében.

Ha csak az árfolyamréssel kapcsolatos bírósági indoklást tekintjük, a luxembourgi testület arra hívta fel a magyar bíróság figyelmét, hogy a tisztességtelenséget csak a konkrét egyedi szerződéses feltételek vizsgálata alapján mondhatja ki, ha az adott hitelügylet áttekintéséből az derül ki, hogy a tájékoztatás és az ügyfél kockázatokra történő figyelmeztetése olyan gyenge volt, hogy abból az általánosan tájékozott és ésszerűen körültekintő fogyasztó se volt képes felismerni az árfolyamrés mibenlétét, illetve nem tudta értékelni az eltérő árfolyamok alkalmazásának a törlesztőrészletre és a kölcsön teljes összegére gyakorolt hatását.

Ha a Kúria általános szabályt akarna hozni, akkor csakis elutasító jogegységi döntésre nyílna alkalom, hiszen a vételi és eladási árfolyamok alkalmazása általánosan ismert és társadalmilag elfogadott gyakorlat nemcsak Magyarországon, hanem világszerte, például a pénzváltás tekintetében. Aki bárhol betéved egy bankba vagy egy pénzváltóba, óhatatlanul beleütközik az alkalmazott vételi és eladási árfolyamokat mutató táblába.

Teljesen érthető ugyanakkor, ha bíróság a jelen politikai és társadalmi környezetben ilyen lépést nem lépne meg. (Ráadásul egyes konkrét esetekben bizonyos, hogy fennáll a kirívóan gyenge ügyféltájékoztatás vélelme.) Így viszont marad az általános ügyféltájékoztatás (például a kockázatfeltáró nyilatkozatok) bankonként és termékenkénti áttekintése – ami viszont nem teszi lehetővé az egységes kezelést, amelyhez így mindenképp politikai döntés kell. Az egyedi mérlegelésnél ráadásul komoly szűrő lehet az, hogy a bíróság nem tekintheti meg nem történtnek a közjegyzői okiratba foglalást, hiszen onnantól a hatályos magyar szerződésjog jó része kerülne szemétdombra.

Megtévesztett-e a többszörös hitelfelvevő?

Az eltérő eladási és vételi árfolyamok alkalmazásának közismertségén túl külön kérdés lehet, hogy vajon az árfolyamrés tekintetében „tudattalannak” nevezhető-e az az ügyfél, aki 2007-2008-ban úgy váltotta le korábbi - szintén az eladási és vételi árfolyamok kettősségét tartalmazó - deviza alapú hitelét, hogy egyrészt a kedvezőbb árfolyamból származó előnyöket besöpörte (a svájci frank árfolyama 2008. augusztusára jutott a mélypontra), másrészt a bankok között ekkorra már kialakuló komoly versenyt kihasználva olcsóbb kamatozásúra cserélte le a hitelét. Tette mindezt úgy, hogy kétszer is szembetalálkozott az árfolyamréssel: korábbi hitelének lezárásakor az új bank által nyújtott svájci frank (jen) hitelt előbb ennél a banknál vételi árfolyamon forintra váltotta, majd az így kapott összegből fizette vissza a korábbi (euró, vagy frank alapú) kölcsönt – ahol a végső törlesztésnél a korábbi hitelnyújtó eladási árfolyamon számolt. Ám még ez a kétszeri konverzió is bőven megérte – akkor. (A hírek szerint számos ilyen „lecserélt” hitellel bíró ügyfél perli most azt a bankot, amelyik a kiváltó hitelt nyújtotta számára, köztük annak a pernek a felperese is, amelyben az Európai Bíróság szerdán döntött.)

Egyoldalú kamatemelés - szintén egyedileg

Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségének szerződési kikötésével kapcsolatban a Kúria már 2012 decemberében iránymutató döntést hozott, így ezen intézkedések tisztességtelenségének megállapítása szintén legfeljebb egyedileg vizsgálható, hiszen azt senki nem tagadhatja le, hogy 2008-at követően a banki forrásköltségek számottevően megnövekedtek, s ezeket a hitelintézeteknek érvényesíteniük kellett kamataikban. (Más kérdés, hogy az alkalmazott felárak tekintetében van ok a bankok bírálatára.) A lejárati összhangra vonatkozó jogszabályi előírás érvényben volt akkoriban is, annak betartását a felügyelet folyamatosan ellenőrizte. (Más kérdés, hogy már a korábbi jegybanki vezetés is fontosnak látta a szigorítást ezen a téren, az új MNB-vezetőség pedig a múlt héten jelentett be további intézkedéseket.) Persze, azzal is illik tisztában lenni, hogy a bankműködés alapja, hogy a hosszú lejáratú hiteleket a bankok a legtöbb esetben azoktól eltérő, rövidebb lejáratú forrásokból finanszírozzák (lejárati transzformáció), mivel 10-35 évre senki sem biztosít forrást a bank számára. (Ez nem a devizahitelezés sajátja, így van ez forinthitel esetén is.)

Miről szól az igazi vita?

A devizahiteles kérdésben a legnagyobb problémát mindezeken túl az okozza, hogy a most tárgyalt tételek egységes visszaírása sem hozná el a Kánaánt a hiteleseknek, hiszen ők elsősorban a romló árfolyam (s persze a kereseti viszonyaikban bekövetkezett változások) áldozatai. Miként arra a Magyar Nemzeti Bank új vezetésének tavaly nyári tanulmánya is felhívta a figyelmet, az – addigi árfolyamszintekkel számolt, átlagosan 70 százalékos – törlesztőrészlet-emelkedéséből kevesebb, mint 30 százalékban tehető felelőssé a bankok egyoldalú kamatemelkedése (amelyek legalább egy része mindenképp indokolt a megnövekedett banki kockázatok kapcsán), míg a rendkívüli mértékben romló forint árfolyam a törlesztőrészletek megugrásának 70 százalékáért felel. (Ennél is erőteljesebb hatása van a gyenge árfolyamnak a fennálló tőketartozásra.)

Mit hozhat az árfolyamrés-visszaírás?

A fentiek okán kérdezhetnénk, hogy akkor mit hozhat a konyhára az árfolyamrés? Nos, egy 120 ezer forintot törlesztő ügyfél esetén a deviza eladási árfolyam alkalmazása a középárfolyam helyett 1200-2500 forintos többletterhet jelentett az ügyfélnek, - az is csak 2011-ig, amíg a törvény nem írta elő kötelezően utóbbi használatát – azaz hatása a törlesztőrészletre egy ideig 1-2 százalékos volt. Mentőövet jelenthet-e egy családnak ekkora törlesztőrészlet-engedmény – még akkor is, ha öt évre visszamenőleg, kamatos kamattal kapja vissza? Aligha. (A Kúria és az Európai Bíróság egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy közérdek a szerződések érvényben tartása a hibás részletek kijavításával.)

Ennek ellenére ezen pénzek visszautalása jó eséllyel megtörténik. Lényegében ezt már a bankok is beárazták, hiszen – emlékezhetünk rá - a Bankszövetség tavaly ősszel a kormány kérésére összeállított javaslatcsomagja is tartalmazott erre vonatkozó jelzést.