1p
Orbán Viktor szerint a devizahitelek ügyében az igazságszolgáltatás pont a lényeggel nem foglalkozik. A miniszterelnök szégyellte magát, amikor Szász Károly levelét olvasta.

Hibás vagy nem hibás?

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, szokásos pénteki interjújában a Kúria döntéséről azt mondta: "kerülgetjük a dolog lényegét, mint a forró kását."

A miniszterelnök szerint a bírók, jogászok elmondták: nem tehetnek semmit a devizahitelek ügyében. A kormány a végtörlesztéssel, az árfolyamgáttal, az eszközkezelővel tett a devizahitelekért, az igazságszolgáltatás azonban nem mondja ki: most akkor a devizahitelek hibás termékek voltak vagy nem?

A bíróság nem tudja eltörölni a devizahiteleketA Kúria egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyében csütörtökön kimondta: a vitatott devizahitel-szerződés érvényes, (ez a banknak kedvez), de a testület tett egy kiegészítést is, ami az adós szempontját támasztja alá. Kimondta ugyanis a Kúria, hogy az árfolyamrés költség a fogyasztó szempontjából és ilyen értelemben annak nincs jelentősége, hogy ennek csak banktechnikai okai vannak. Ennek a tételnek is benne kellett volna lennie a szerződésben. Mit jelent a Kúria ítélete? >>

Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta: a bíróság egyedi ügyekben kizárólag a jogszabályok alapján, nem pedig egyik vagy másik fél érdekeire tekintettel, azaz jelen ügyben a bankok, illetve a devizahitelesek ellen vagy mellett döntött. Tisztában vannak a devizahitelekkel kapcsolatos társadalmi problémákkal, ám ezek megoldása nem az egyedi ügyekben döntő jogalkalmazók feladata, hanem a jogalkotásé.

A szakember az utcai demonstrációkon látható transzparensekkel kapcsolatban elmondta: a bíróságoknak nincs lehetőségük a devizahitelek eltörlésére.

Szász Károly levele: "szégyelltem magam"

Szász Károly PSZÁF-elnök a Kúriának írt levelével kapcsolatban elmondta: "nagyon szégyelltem magam, amikor azt olvastam" - bár a kormánynak nem volt köze hozzá, a PSZÁF mégis egy állami szervezet, akinek az emberek mellé kellett volna állnia. Arra a kérdésre, hogy lesz-e ennek következménye, Orbán Viktor csak annyit mondott: a PSZÁF ugyan állami, de autonóm szervezet, nem a miniszterelnökség alá tartozik.

Miről írt Szász Károly?

A devizahitelekkel kapcsolatos bírói ítéletek gazdasági és társadalmi hatásaira figyelmeztetett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke a Kúria tanácselnökének írt levelében, azt közölve, hogy ezeknek a szerződéseknek az utólagos "sommás" átalakítása vagy semmissé nyilvánítása sok veszélyt rejt. Szász Károly a Kúria által feltett kérdésekre válaszolt, a bírói testület az egyre több devizahiteles per miatt kért szakmai állásfoglalást. Részletek >>

A Felügyelet szerint súlyosan téves minden olyan feltételezés, amely szerint szándékában állt volna bármilyen módon befolyásolni a bírói kart a devizahitelekkel kapcsolatos ítélkezése során. Részletek >>

Lesz pedagógus-béremelés - minden más kacsa

A pedagógusok béremelésének első lépcsője szeptemberben megindul. Minden más béremelésről szóló hír kacsa, a kormány a pedagógus-életpályamodell bevezetésén kívül más béremelésre jelenleg nem tud garanciát vállalni - mondta a miniszterelnök.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG