2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ma eddig négy bank bukta el a tisztességességi perét, az egyoldalú kamatemelésekkel, és a nem átlátható tájékoztatással volt baj.

Elutasította a K&H Bank keresetét másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A per tárgya, mint mindig, most is az általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása volt, vagyis a banknak kellett volna bizonyítani azok tisztességességét, de nem járt sikerrel.

Csak az érthetőség számít

Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy a bank akkor sem járt el tisztességesen, amikor jogszabály tiltotta azt, hogy kamatot emeljen.

Az általános szerződési feltételek átláthatóságával kapcsolatosan fontos, hogy a fogyasztó megértse az abban foglaltakat. A jogszabályi előírásra való utalás kevés, annak tartalmáról tájékoztatni kell a fogyasztót.

A szimmetria elvét pedig úgy kell értelmezni, hogy az objektív körülmények változása ugyanúgy hasson mindkét félre. A fogyasztótól nem elvárható, hogy a változásokat és annak hatásait nyomon kövesse, ezért ennél az elvnél is fontos az átláthatóság az indoklás szerint.

A pozitív változást kihagyták

A KDB Bank sem járt jobban, itt is tisztességtelenséget állapított meg a bíró. A K&H Bankhoz hasonlóan az ítéletben azt kifogásolta, hogy a feltételek nem volt eléggé láthatóak, valamint hogy a kedvező változásokat a bank nem érvényesítette a fogyasztó javára.

Egyoldalú kamatemeléssel volt a baj

A Porsche Bank esetében a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokon eljáró bíróság döntését, így ez a pénzintézet is tisztességtelen.

Az eljáró tanács elnöke indoklásában elmondta, hogy a bank az ügyleti kamatot nem a referencia kamatlábhoz, hanem a saját alapkamatához kötötte. Ezzel egyoldalú kamatemelést biztosított saját magának. A kamat kiszámítására szolgáló képlet is csak egy változót, a bank saját alapkamatát tartalmazta. Miután a saját alapkamat nem objektív, ez a szerződéses kikötés nem tisztességes. Emiatt pedig alkalmatlan arra, hogy megdöntse a törvénybe foglalt tisztességtelenség vélelmét.

Ugyanaz, mint elsőre

A Fővárosi Ítélőtábla az EVO Bank által az állam ellen, az általános szerződési feltételeinek tisztességes voltának megállapítására indított perben helyben hagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét. A másodfokon eljárt ítélőtábla csak az elsőfokú ítélet megfellebbezett részeiben mondta ki, hogy mind a döntést, mind pedig annak indoklását helyben hagyja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
Pénzügyi szektor Nagyot lép egy hazai kibervédelmi cég a tőzsdén – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:00
A ViVeTech Nyrt. részvényeit bevezetik a BÉT Standard szabályozott piacára.
Pénzügyi szektor Nem panaszkodhat a Waberer's
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:05
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International.
Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG