2p
Hétfő délelőtt is 309 forint felett mozgott az euró, sőt még távolodott is ettől a szinttől, közel volt a 310. Az euró is nagyot esett a dollárhoz képest, főleg a görög problémák hatására. A frank csak átmenetileg tudott gyengülni, forintban 300 is volt.

Az euró reggel 309 forint körül kezdett, majdnem ugyanott, ahol pénteken este volt. Délelőtt 309,80-ra is felment az ára, majd visszaesett 309,40-re. Az euró/dollár az 1,098 körüli szintről valósággal zuhant, 1,90 alá is benézett az árfolyam, ahol csütörtök óta nem járt.

Kérész életű volt az erősödés

Az MNB újabb és nagy valószínűség szerint nem is az utolsó kamatvágása,  valamint a nem túl jó piaci hangulat mellett közel kétforintos sávban mozgott május utolsó hetében a forint árfolyama – írja a CIB reggeli hírlevele. A ma reggeli vártnál jobb beszerzési menedzserindex és külkereskedelmi forgalom adat után volt egy kérész életű erősödés, de utána ismét a gyengülésé a főszerep.

További árfolyamok>>>>>

A február közepe óta nem látott, 310-es a CIB szerint lassíthatja a mozgást, de azt áttörve akár újabb gyengülési hullám is jöhet. A külső hatásoknak lehet nagyobb szerepük. A török választás miatt az emerging régióra irányuló kiemelt figyelem okozhat nagyobb mozgásokat – írják.

Görögben a helyzet változatlan

Szerdán EKB-ülés lesz, ezen túl a tengerentúli adatok alakulása határozhatja meg az euró/dollárt. A munkaerőpiaci adatok, az infláció kiemelt jelentőséggel bírnak a Fed számára, amely a héten kedden és szerdán is a nyilvánosság elé lép elemzéseivel.

A görög helyzet is napirenden van, és még mindig nem látszik a helyzet megoldása.

Szenvednek a svájciak

A svájci jegybank elnökének hétvégi nyilatkozata szerint még továbbra sem elégedettek a frank jelenlegi árfolyamával, és készek lépéseket tenni a fizetőeszközt gyengítendő. Délelőtt gyengült is kicsit a frank, de csak kis mértékben, 1,032-ről 1,034-rre az euróval szemben. Forintban pedig a 300-at is súrolta az ára.

A már egyébként is a negatív előjelű kamatszint további vágására kicsi az esély, sokkal inkább a devizapiaci intervención keresztül érheti el célját a helvét központi bank.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG