7p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A bitcoinról beszél az egész világ, főleg az árfolyamról, pedig vannak olyan digitális pénzek, amelyek sokkal inkább használhatók, és egyszer le is taszíthatják a trónjáról. Bemutatjuk a hat legnagyobb értékű, legesélyesebb jelöltet, köztük a sötétet, a digitális ezüstöt és a “bitcoin aranyat”. Lehet, hogy a bitcoin lesz az elásott kincs, és valami más a forgó készpénz?

A bitcoin szerdán hatalmas ugrással megnézte a 11 ezer dollár feletti árfolyamot is – 2012 novemberében, öt éve ennek csak ezredrésze, 11-13 dollár volt –, majd visszaesett tízezer dollár alá. A minden korábbi elképzelést felülmúlóan gyors drágulás után, egy ilyen hektikusan ingadozó eszköz árfolyamában az ilyen visszaesés persze teljesen érthető. De a kiváltó ok lehetett a bitcoin konstrukciós hibája is.

Állítólag az után esett az árfolyam vagy ezer dollárt szinte percek alatt, hogy a nagy érdeklődés miatt fennakadások keletkeztek az egyik bitcoin-szolgáltatónál, a felhasználók egy része nem fért hozzá a számlájához. Ez felerősítette az aggályokat, hogy a bitcoin egyszerűen nincs felkészülve a tömeges felhasználásra.

Kincsképzés és fizetési forgalom

Reformkísérletek már voltak, mint a bitcoin cash bevezetése, amelyet augusztusban választottak le a fő bitcoin-nyilvántartási ágról (blockchain, fork), és sokkal gyorsabb tranzakciós sebességre képes. Ez azonban a fő bitcoin-ágat nem érintette, annak elszámolása maradt a régiben.

Más okok mellett ezért is sokan feltételezik, hogy a bitcoin helyett vagy mellett más alternatív fizetőeszközök is fényes jövő állnak. Vannak, akik szerint a bitcoin, mint afféle arany, egyfajta kincsképző, megtakarító eszköz lehet, és valami más töltheti be a mindennapi fizetési eszköz szerepét, mint ma a számlapénzek.

Több mint két Magyarország

A “kriptodevizák” (rejtjelezési eljárások segítségével nyilvántartott digitális fizetőeszközök) mezőnye ma már több száz féle nevet tartalmaz, és a piac összértéke néhány napja átlépte a 300 milliárd dollárt. Összehasonlításképpen, a magyar államadósság most 26 600 milliárd forint körül van, ez 101 milliárd dollár a jelenlegi árfolyamon. Az egy év alatt megtermelt teljes magyar nemzeti jövedelem is csak 137 milliárd dollár körül van, ezekben a kriptodevizákban tehát elvileg a magyar GDP több mint kétszerese fekszik.

A technika a lényeg, nem a méret?

Ebből a bitcoin (BTC) egy mai adat szerint 156 milliárd dollár, tehát a piacnak csak valamivel több mint a fele. (A Coinmarketcap.com adatai alapján.) De szorgosan loholnak utána mások, amelyek esetleg jobbak is, mint a nagy előd. De sokak szerint nem a bitcoin a lényeg, hanem a technológia, a blokklánc alapú elszámolás használata az üzleti életben, a fizetőeszköz maga másodlagos. Mit tudnak a legerősebbnek látszó, legnagyobb versenyzők?

1. Ethereum

Az ethereum (ETH) következik a bitcoin után másodikként, 39 milliárd dollár összértékkel. Vagy 37. Vagy 42. Az árfolyam ugyanis itt is olyan gyorsan változik, hogy mire leírunk valamit, esetleg már nem is annyi az értéke. Ez a fizetőeszköz is rekordot rekordra halmoz, egy éve még 7-8 dollár volt, most pedig nemrég átlépte az ötszázat (azután ez is visszaesett).

Az ethereum nagy jövő előtt állhat, ugyanis nemcsak fizetőeszköz, hanem sokkal több annál. Fontos szerepe van egy fejlesztés alatt levő új, internetes szerződéskötési, üzletbonyolítási rendszerben, ahol “okos szerződéseken” alapul minden. Nem lenne meglepő, ha idővel háttérbe szorítaná a többi kriptodevizát.

2. Bitcoin cash


A harmadik helyen a már említett bitcoin cash (BCH) áll, a bitcoinból kivált új bitcoin, amellyel sokkal több tranzakciót lehet adott idő alatt lebonyolítani, mint az eredetivel. Vannak, akik szerint emiatt életképesebb, az ára is sokat emelkedett az utóbbi időben. (Erről itt tudhatsz meg többet.)

Az új hírek szerint még tovább finomítanának rajta, még több tranzakcióra készítenék fel, még inkább tömegcikké téve. A jövő évben kétszer is emelnék a “blokkméretet”, ami a kapacitást befolyásolja – írta szerdán a Coindesk.com. A bitcoin cash összértéke 21 milliárd dollárhoz közelít, persze nem csak azért, mert annyira veszik, hanem mert minden korábbi bitcoin-tulajdonos kapott bitcoinja mellé egy ilyet.

3. Ripple

Az alternatívák között a Ripple (XRP) a következő, 8,9 milliárd dollár értékben, amely azonban szintén több, mint egy egyszerű fizetőeszköz. Egy olyan számítógépes pénzküldési, deviza-átváltási rendszer kapcsolódik hozzá, amelynek segítségével bármely más devizát el lehet küldeni bárkinek.

A rendszerben árukat is lehet adni-venni, és nagybankok, vállalatok is támogatják (honlapjuk szerint például American Express, UBS, Santander, RBC). Így nincs kizárva, hogy szintén komoly jövő előtt áll, mint nemzetközi átutalási, áruvásárlási rendszer.

4. Dash

A dash (DASH), eredeti nevén Xcoin nemrég 300-ról 700 dollár fölé ugrott pár hét leforgása alatt. A név jelentése állítólag a “digital cash”, digitális készpénz kifejezésből származik, de nevezték egy időben Darkcoinnak, azaz sötét érmének is.

Ebből lehet következtetni specialitására: más digitális pénzekkel ellentétben a rendszer szándékosan titkosítja a tranzakciót és az abban részt vevők adatait, mint a használt számítógépek IP-címe (internetes azonosítószáma). Ennek ellenére cáfolják, hogy törvényellenes műveletekre alkalmas leginkább.

Nemrég a zimbabwei diktatúrában vált népszerűvé, de állítólag a dél-koreaiak a legszorgosabb felhasználói. Az Investing.com szerint állítólag további előnye, hogy nagyon gyors, a hitelkártyákkal vetekszik a tranzakciók sebessége. Jelenleg 5,4 milliárd dollár lehet az összes dash összértéke.

5. Bitcoin gold

A bitcoin cash-hez hasonlóan a bitcoin gold (BTG) is a fő bitcoin-ágból vált le most ősszel, és a korábbi bitcoin-tulajdonosoknak ilyenjük is automatikusan van. Jelenleg, aki augusztus előtt vásárolt bitcoint, összesen mintegy 9400+1200+260=10 860 dollárral rendelkezik a háromféle bitcoinon keresztül. (BTC+BCH+BTG.)

A bitcoin gold is a bitcoin hiányosságait hivatott kiküszöbölni, de elsősorban a bitcoin keletkeztetése, gyártása (a “bányászat”) területén. Olyan módszert alkalmaznak, amelyet a fő bitcoin-ágnál alkalmazott speciális hardverek helyett újra a normál számítógépek is alkalmazni tudnak. Ismét “decentralizálták” a bitcoin-bányászatot – állítják. Az összérték itt 4,5 milliárd dollár, itt is inkább azért, mert a régi bitcoinok mellé automatikusan járt.

6. Litecoin

Ha a bitcoin a digitális világ aranya, akkor a litecoin (LTC, =“könnyű /lájt/ érme”) az ezüstje – tartja a mondás már évek óta. Az ára nem egészen 4 dollárról 80 dollárra ment fel egy év alatt, mintegy 2250 százalékkal, így a bitcoinnál is jobban drágult. Jelenleg 4,3 milliárd dollárt érnek ezek a “pénzek” összesen. Alapvetően a bitcoin technológiáját használják, apróbb-nagyobb fejlesztésekkel.

Egyik híve a Seekingalpha oldalon azt írja, míg a bitcoin-tranzakciók manapság 5-6 dollárba kerülnek, a litecoin-műveletek csak centekbe. A rendszer sebessége is állítólag 4-8-szorosa a bitcoin-elszámolásoknak. Ráadásul a bitcoin-tranzakciók gyakran késnek, főleg, amikor az árfolyam hirtelen sokat emelkedett. Pszichológiai előnye a litecoin-nak, hogy nem tűnik olyan drágának, nem sok ezer dollárba, csak pár tucatba kerül egyetlen darabja.

Azt még követői sem tartják valószínűnek, hogy a litecoin kiszorítaná a bitcoint, de praktikus előnyei miatt jól használható, és így ígéretes diverzifikációs eszköz lehet – állítják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30650 30410 30750 +1,06% 0 0 5 097 005 610 HUF 2025-10-20 17:06:46
MOL 2770 2750 2786 +0,95% 0 0 799 253 666 HUF 2025-10-20 17:13:17
MTELEKOM 1772 1762 1796 -0,78% 0 0 611 543 804 HUF 2025-10-20 17:05:10
RICHTER 10350 10230 10420 -0,10% 0 0 1 564 503 240 HUF 2025-10-20 17:14:32
OPUS 545 538 559 -2,50% 0 0 194 136 474 HUF 2025-10-20 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A 4iG, a Mol és az OTP részvényesei örülhettek hétfőn, de nem mindenkinek volt jó napja
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 18:47
Nagyot ralizott a 4iG, Nyugat-Európában is jó volt a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru A befektetőknek is tetszik a Trump-Putyin csúcs?
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:21
Az amerikai tőzsde jól nyitott, a budapesti jól is megy.
Részvény / Deviza / Áru Megmérte a piac a forintot, és az ütésből csak most jöttünk vissza
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 14:47
Közel két hét kellett ahhoz, hogy túltegye magát a forint Nagy Márton és Orbán Viktor nyilatkozatain, amelyek enyhe nyomást helyeztek a Varga Mihály vezette Magyar Nemzeti Bank vállára. A piac reakciója egy szempillantás alatt rámutatott arra, hogy mennyire törékeny a hazai fizetőeszköz idei szárnyalása. Emellett a 14. havi nyugdíj ötletének bedobása, és annak költségvetési megvalósíthatósága is szóba került a Trend FM hétfői műsorában, ahol ezúttal is vendégként szerepeltünk.
Részvény / Deviza / Áru „America First” a gyakorlatban
Alberti Bálint | 2025. október 20. 10:20
Az elmúlt másfél hónapban látványosan kirajzolódott az Egyesült Államok új iparpolitikájának iránya: a kormány – nemzetbiztonsági megfontolásokból – tőkerészesedést vásárol magáncégekben. A lépés nem egyedi, hanem egy új stratégia része, amelynek célja, hogy az állam visszaszerezze az ellenőrzést a kritikus ágazatok és az ellátási láncok felett. A program három kulcsterületre koncentrál: a védelmi iparra, a félvezetőszektorra és a nyersanyag-kitermelésre. Ezek együtt mutatják meg, hogyan próbálja a második Trump-kormányzat újradefiniálni Amerika gazdasági és geopolitikai mozgásterét az „America First” elv jegyében. A cikk a Concorde Értékpapír Zrt. blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Álomszerűen indult a hét a magyar részvénytulajdonosoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:31
Erősen kezdődött a hét a Budapesti Értéktőzsdén – közben az olaj és a gáz olcsóbb lett, az arany drágul.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsközelben jár az erőtől duzzadó forint
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:56
Az euró árfolyama 390 alatt, egy svájci frank pedig 420 forintot ér.
Részvény / Deviza / Áru Rekordárak röpködnek az arany-, ezüst- és platinapiacokon
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:21
A héten napról napra újabb és újabb rekordokat döntött az arany ára, de általában is elmondható, hogy a nemesfémek ára szeptember eleje óta valósággal szárnyal. Ez alatt az idő alatt az arany és az ezüst mintegy harmadával drágult, de hasonlóan gyors áremelkedés volt tapasztalható a platina esetében is.
Részvény / Deviza / Áru Szép estéje volt az amerikai tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:03
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Pityókásan szállt fel a biciklire a forint pénteken
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 18:41
A magyar forint vegyes teljesítményt nyújtott pénteken a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A Mol átadta a tőzsdei zakót az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:52
A BUX 96,84 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 102 968,67 ponton zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG