7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A bizonytalanság tűnik biztosnak a piacokon, ez pedig főként annak köszönhető, hogy nem látszik a jövőben várható kamatpálya. 

Változatosan szerepelt a forint az elmúlt napokban. A csütörtöki kereskedés valamivel 380 forint feletti euróval indult, ez erősödést jelentett a szerda esti 382 forintos szinthez képest. Ugyanakkor forintgyengülést jelent a hétfő reggeli 379-es jegyzéshez képest. 

Szerdán a rosszabb piaci hangulat a forintnak sem tett jót, ezért ment el az euró árfolyama a 382 forintos szintig. Az esti órákban viszont már inkább megfordult az emelkedő trend, így ma reggel 380-381 környékén jár újra az árfolyam - kommentálták a csütörtök reggelig bekövetkezett piaci mozgásokat a KBC Equitas elemzői.

Szerintük fontos tényező a forint jövője szempontjából, hogy szerdán egy bécsi konferencián tartott beszédében Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke jelezte, hogy a következő időszakban akár már nagyobb, 100 bázispontos kamatvágásokat hajthat végre a jegybank, így az irányadó kamatráta 6-7 százalékra csökkenhet az év közepére.

Hogyan alakult az euró árfolyama? Fotó: Pixabay
Hogyan alakult az euró árfolyama? Fotó: Pixabay

"Látni kell, hogy a korábbi hetekben már több elemző is felvette hasonló forgatókönyv esélyét, így annyira nagy meglepetésnek az utóbbi időszak inflációs adatai után ez már nem számítana" - tették hozzá.

A forint délelőtt újabb irányváltással a negatív tartományba került. Az euró ugyanis "ebéd előtt" megint a 382 forint közelében tartózkodott. 

Árfolyam

Rosszul fest a valószínűségbarométer

Továbbra is inkább pesszimizmus látható a tőzsdei szereplők várakozásaiból. A CME FedWatch Tool mutató szerint a befektetők január 17-én már csak 57 százalékos valószínűséget adtak annak, hogy a Fed márciusban elkezdi csökkenteni az alapkamatát. Egy héttel korábban még 67, egy hónappal korábban még 71 százalékon állt a valószínűségbarométer.

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke csatlakozott amerikai kollégájához, Chris Wallerhez, a Fed kormányzótanácsának tagjához. Azt mondták, túlságosan optimisták azok a várakozások, amelyek szerint hamarosan elindulhatnak a kamatcsökkentések.

Lagarde szerint még nem mondhatjuk ki, hogy az eurózóna gazdaságai legyőzték az inflációt – idézte az Európai Központ bank (EKB) elnökét a Reuters.

Az Equilor piaci összefoglalója Christine Lagarde júniusi kamatvágásra utalt, szerinte az eurózóna kamatszintje valószínűleg elérte a csúcsot, és a nyári hónapokban szóba kerülhet a kamatvágás. Ugyanakkor hozzátette, hogy továbbra is a beérkező adatoktól teszik függővé a döntéseket, és nincs előre rögzített kamatpálya. Emellett óva intett a túlzott piaci optimizmustól, mivel akadályozhatja az inflációs letörésére tett erőfeszítéseket. Klaas Knot, a holland jegybank elnöke rátett erre egy lapáttal. Arról beszélt, hogy a befektetők túlságosan előreszaladtak a kamatcsökkentés beárazásával a várakozásaikban. Az Egyesült Királyságban a vártnál valamivel rosszabb friss inflációs adat szintén hűvös fuvallatként hatott a tőzsdéken. A font kicsit gyengült a dollárral szemben.

Keserű megjegyzéseket tesznek a szakértők

"A jegybankárok továbbra is erősítik a kétségeket a kamatcsökkentésekkel kapcsolatban” – mondta Thierry Wizman, a Macquarie bank devizapiaci stratégája. Szerinte ebben szerepet játszik, hogy az elhúzódó vörös-tengeri konfliktus felveti a lehetőségét a beszállítói láncok szakadozottá válásának, ahogy azt a koronavírus-járvány idején tapasztaltuk. Az év végén a kamatok valószínűleg alacsonyabbak lesznek, mint amekkorák jelenleg, de ez a csökkenés nem lesz egy egyenes vonalú folyamat – idézte a CNBC Thomas Martint, a Global Investment befektetési cég portfóliómenedzserét. Szerinte azok a kollégái, akik agresszíven rájátszottak a kamatok csökkentésére és ezzel párhuzamosan a tőzsdék erősödésére, módosítani fogják portfólióikban a kötvények és a részvények arányát.

Ázsia Amerika után kullogott, majd magához tért

Az ázsiai tőzsdék szerdai mélypontjaik közelében nyitottak csütörtökön, követve amerikai társaik kedvetlen hangulatú kereskedését, főként a kamatcsökkentésekkel kapcsolatos várakozások lehűlése miatt. Az amerikai tőzsdék azért kerültek lejtőre, mert a befektetők egyre pesszimistábban ítélik meg az amerikai Fed kamatcsökkentéseinek kilátásait és a kínai gazdaság lustán kezdte az évet. A Dow Jones Industrial Average szerdán 0,3, az S&P-500 és Nasdaq Composite 0,6-0,6 százalékkal gyengült.

Az eladók kerültek többségbe. Fotó: Pixabay
Az eladók kerültek többségbe. Fotó: Pixabay

A kínai blue-chipek indexe, a CSI 300 2019 óta nem látott mélypontra esett első körben, a hongkongi Hang Seng Index 14 havi mélységbe került. A szakértők nem sok okot látnak a kínai részvények vásárlására, hacsak azt nem, hogy előbb-utóbb elég olcsóvá válhatnak ahhoz, hogy érdemes legyen az erősödésükre spekulálni. Úgy tűnik, egyesek máris így láthatják a helyzetet, ugyanis a CSI300 a kereskedés végére magához térve 1,4 százalékos pluszt szedett össze. A japán Nikkei index további 0,3 százalékkal tudta megtoldani erősödését, miután részben a Kínából Japánba áramló tőkének köszönhetően szerdán 34 éves csúcsra emelkedett. A külföldi befektetők nettó vásárlókká váltak ezen a piacon az egy évvel korábbi állapothoz képest és tovább erősíthetik pozícióikat a szigetország tőkepiacán – derült ki Oliver Lee, az Eastspring Investment befektetési cég portfóliómenedzserének szavaiból.

Az európai befektetők úgy döntöttek a piacok nyitása után, hogy a pozitív hírre, nevezetesen az ázsiai tőzsdék feltámadására figyelnek. Ennek szellemében a szerdai zsugorodás után csütörtökön több piacon is emelkedéssel indult a kereskedés. Magyar idő szerint 11 óra körül ugyanakkor a londoni FTSE 0,1 százalékos mínuszban volt, ami lényegében stagnálásnak felelt meg. A párizsi CAC 0,3, a frankfurti DAX 0,4 százalékos pluszban volt.

A budapesti tőzsdén sem volt egyértelmű az irány délelőtt. A BUX stagnálást mutatott ekkor. A vezető papírok közül a Magyar Telekom 1 százalékos drágulást ért el, az OTP 0,3 százalékos pluszban volt. Ezzel szemben a Mol 0,1, a Richter 0,5 százalékos veszteséget könyvelhetett el.

Meglepően alacsony a gáz ára

Az árupiacokon belül az olaj árát rángatják a hírek. A kínai gazdaság gyengélkedése nyomást gyakorolt a keresletre, ami lefelé szorítana az árat, míg a OPEC előrejelzése, miszerint a világkereslet egésze növekedni fog, felfelé löki a tőzsdei olajjegyzéseket. Utóbbit erősíti az USA-ban, hogy a fagyos idő akadályozza az olajipar tevékenységét. A Brenttel hordónként 78,30 dolláron, 73,20 dolláron kereskedtek csütörtökön reggel.

A földgázért az európai gáztőzsdén a fagyos idő ellenére kevesebb mint 25 eurót kell adni MWh-ként. Ez 2023. augusztus eleje óta a legalacsonyabb ár. A magyarázat a gáztartalékok magas szintjében keresendő. Franciaországban, Németországban és Olaszországban 80-84 százalékban feltöltöttek a tárolók. Az arany ára az erős évkezdés után a Fed héja hangulatának köszönhetően csökken. Az azonnali piacon kevesebb, mint 2005 dolláros unciánkénti áron kereskedtek a nemesfémmel.

A kriptopiacon a legismertebb szereplők vegyesen teljesítettek.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A Bitcoin 0,1 százalékos árfolyamcsökkenésével párhuzamosan az Ethereum 0,2 százalékos többletet produkált, a Tether azonban nem mutatott változást.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG