6p

Mik a legfontosabb aktualitások az ESG és a fenntarthatóság terén?
Mit hoz az EU Omnibus csomagja?
Merre tart a szabályozás? Mik az MNB ajánlásai, elvárásai?
Hogyan birkóznak meg az ESG jelentette kihívásokkal a vállalatok a gyakorlatban?

Klasszis Talks & Wine Fenntarthatóság2025. február 26. Budapest

Részletek és jelentkezés >>

A forint továbbra is masszív hátrányban van a régiós barátaihoz képest. Amerikában jó hangulatban telt a szerdai kereskedés, ami a csütörtöki budapesti helyzetről nem mondható el. Az olaj pedig tartogathat meglepetéseket. 

A forint továbbra is hánykolódik a viszonylag gyenge szinteken, csütörtökön a nap első felében 411 forint körül mozgott az euró árfolyama. A dollár jegyzése pedig 394-395 forint körül járt.

Árfolyam

Ez a szint ötvenkét hetes, azaz éves összevetésben bő 6 százalékos hanyatlásnak felel meg. Az amerikai devizához képest jelentősebb, 11 százalékos a magyar pénz hátránya. Mindkettő nagyon kevés a régiós versenyben. A lengyel zloty az euróval szemben ugyanis ezen az időtávon közel 4 százalékos pluszt ért el. A dollárhoz képest szerény, 0,5 százalékos a csökkenés. A cseh korona az euróhoz képest 1 százalékkal gyengült éves távlatban, a dollárral szemben kevesebb mint 6 százalékos a visszaesés. Tehát messze le van maradva a forint. 

A Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója sem találja a felfelé vezető utat. A BUX nem sokkal 11 óra előtt 0,5 százalékos mínuszban járt. A vezető papírok közül az OTP 0,8 százalékkal, a Mol 1 százalékkal, a Richter 0,5 százalékkal gyengült, miközben a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékkal erősödött.  

Amerika felfelé haladt

A csütörtöki európai, ázsiai kereskedést meghatározó az amerikai tőzsdéken szerdán a politika mozgatta szerdán. Míg az USA-ban adócsökkentésben reménykednek a befektetők, Kínában a tőkealapok tőzsdére vezénylése hozott erősödést.

Az Egyesült Államokban a szerdai kereskedésben az S&P-500 index 6100,81 ponttal napközben megdöntötte korábbi rekordját. A nap végére veszített ebből majdnem 25 pontot, de így is 0,61 százalékkal erősödött a keddi szinthez képest. Az előző csúcsot decemberben érte el a mutató. A Nasdaq Composite 1,28 százalékkal, a Dow Jones Industrial Average 0,3 százalékkal nőtt.

Amerikai jól teljesített
Amerikai jól teljesített
Fotó: Depositphotos

A szerdai amerikai erősödés után az ázsiai térség országainak tőzsdéin vegyes változásokat hozott a január 23-ai kereskedés. A gazdasági makroadatok nem mutattak egyértelmű irányt a befektetőknek. A hongkongi Hang Seng 0,4 százalékkal gyengült, ám a CSI-300 erősödött a kínai kormány beavatkozása nyomán. Peking annak az elvárásának adott hangot a pénzpiaci szabályozó hatóságon keresztül, hogy az nagy állami tőkealapok és biztosítók vásároljanak részvényeket a tőkepiacok élénkítése érdekében. Dél-Koreában a gazdasági növekedési adat befolyásolta egyértelmű irányba az ország tőzsdéjét. A GDP 1,2 százalékkal nőtt 2024 utolsó negyedében az egy évvel korábbi hoz képest, ami a leglassúbb tempó volt 2023 második negyedévéhez képest. A Kospi tőzsdeindex erre reagálva bő 1 százalékkal zsugorodott.

Japánban mind a Nikkei-225, mind a Topix erősödött. Az előbbi 0,8, az utóbbi 0,5 százalékkal ment feljebb. A befektetők optimizmusát az sem vette el, hogy Bank of Japan (BoJ) kormányzója, Ueda Kazuo kommunikációja alapján a BoJ várhatóan emeli alapkamatát. Az európai tőzsdék laposan kezdték a csütörtöki kereskedést. A brit FTSE, a francia CAC, a frankfurti Dax és a páneurópai Stoxx-600 is minimális pluszban nyitott.

Drágább lehet idén a benzin a korábban vártnál

A Citi megemelte 2025-ös olajár-várakozását az orosz–ukrán háborúra és az Irán körüli geopolitikai feszültség erősödésére hivatkozva. Ezek mérsékelhetik a két ország kivitelét, amivel eltűnhet a 2024-ben kialakult túlkínálat a világpiacról. A Brentre korábban 62 dollár/hordós becslést adtak, amit 67 dollárra emeltek, a WTI ára a Citi elemzői szerint hordónként 63 dollár lehet 2025-ben  Az átlag a Brent esetén úgy jöhet ki, hogy az első negyedéves 75 dollár/hordóról a negyedikre fokozatosan 60 dollárra csökkenhet a tőzsdei jegyzés. Csütörtökön Brenttel hordónként 78, a WTI-vel 75 dollár felett kereskedtek.

A földgáz ára a hollandiai energiatőzsdén 48,5 euró/MWh körül állapodott meg, miután vegyes híreket kaptak a befektetők. Az enyhülő időjárás és a szélturbinákat hajtó erős szél az árcsökkenés irányába tolja a grafikonokat. Ugyanakkor a tavalyinál jóval alacsonyabb szinten (59 százalékon) álló tartalékok és a gyengébb LNG-importról szóló hírek felfelé hajtják a gáz árát.

Az arany árát is az USA régi-új elnökének lehetséges intézkedései mozgatják. A sárga nemesfém majdnem 0,4 százalékkal, 2755 dollár/unciára drágult, mert a befektetők nem tudják mit vegyenek komolyan azokból az fenyegetésekből, amelyek szerint az új amerikai adminisztráció növelni fogja a vámokat az USA és Mexikó, Kanada, illetve Európa kereskedelmi forgalmában.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A krtiptós piac legjelentősebb szereplői közül a bitcoinos befektetők 1 százalékos veszteséget, ethereumos társaik pedig 0,8 százalékos mínuszt voltak kénytelenek elkönyvelni csütörtökre. 

Mi történt a céges porondon?

A Procter & Gamble fogyasztásicikk-gyártó cég erős gyorsjelentését követően 2 százalékkal drágult. A Netflix átvitte a plafont 9 százalékos emelkedésével, amit annak köszönhetett, hogy előfizetőinek száma átlépte a 300 milliós határt. A médiacég negyedik negyedéves számai meghaladták a várakozásokat.

Az Oracle szoftverfejlesztő 6 százalékkal, a Nvidia, az MI-chipek első számú gyártója 4 százalékkal erősödött egy a Fehért Házból érkezett bejelentés nyomán. E szerint az OpenAI, az Orecle és a Softbank legkevesebb 500 milliárd dollár befektetésével mesterséges intelligencia infrastruktúrát épít az USA-ban. Donald Trump elnök „Stargate-nek” (csillagkapu) minősítette a hálózatot, aminek értelmezését hallgatóságára hagyta. A jó hangulatot erősíti, hogy befektetők szerint az új washingtoni adminisztráció csökkenteni fogja a cégek adóterheit, ami növelné profitjukat. 

A Puma sportruházatgyártó 19 százalékos szabadeséssel kezdte a csütörtöki napot, miután 2024-es profitja elmaradt a várakozásoktól és költségcsökkentéseket

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 24690 24590 24880 -0,44% 24680 24700 4 551 722 140 HUF 2025-02-10 13:41:16
MOL 2922 2880 2926 +1,32% 2922 2926 1 193 314 286 HUF 2025-02-10 13:41:06
MTELEKOM 1414 1400 1424 +1,14% 1414 1416 250 757 234 HUF 2025-02-10 13:38:50
RICHTER 10750 10500 10780 +2,87% 10750 10760 1 820 020 190 HUF 2025-02-10 13:40:57
OPUS 540 536 540 0,00% 537 540 88 051 255 HUF 2025-02-10 13:39:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még soha nem volt ilyen drága az arany – és még csak most jön Kína
Privátbankár.hu | 2025. február 10. 13:02
A Trump-hatás a nemesfém piacán is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Újabb áldozatok Donald Trump tábláján
Privátbankár.hu | 2025. február 10. 12:28
Lejtőre küldte az ázsiai tőzsdéket Donald Trump amerikai elnök újabb vámbejelentése, amit a héten továbbiak követhetnek. Ezek között a Magyarországnak is fontos európai autóipar is célkeresztbe kerülhet. 
Részvény / Deviza / Áru Elszorul a szíve, ha megnézi, mi történik a forinttal
Privátbankár.hu | 2025. február 10. 07:58
Hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a forint botlott meg, a parketten is kevesen örültek
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 19:46
A Budapesti Értéktőzsde látott szebb napokat is.
Részvény / Deviza / Áru Készítse a zsebkendőt: így áll most a forint
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 19:28
Rosszul.
Részvény / Deviza / Áru Bajban van a Shein
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 14:48
Donald Trump lépett oda nekik.
Részvény / Deviza / Áru Araszolgat a 400 felé az euró, drága-e most az Nvidia?
Eidenpenz József | 2025. február 7. 12:25
Fontos makroadatra várnak a tőzsdék, megpihen az OTP a csütörtöki száguldás után, a forint lassan erősödget. Az amerikai gyorsjelentésekből ítélve a kínai konkurencia sem vette el a nagy tech-cégek kedvét a mesterségesintelligencia-fejlesztésektől. Az Nvidia árazása azonban nagy kérdés. A Trump-család folyton kriptózik.
Részvény / Deviza / Áru Örömkönnyeket hullathat, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 08:16
Péntek reggelig is kitartott a forint heti erősődése.
Részvény / Deviza / Áru A forint kibújt a bőréből — az euró meg csak álmélkodott
Privátbankár.hu | 2025. február 6. 19:25
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és Richter tulajdonosai csütörtökön örülhettek
Privátbankár.hu | 2025. február 6. 18:33
A vezető bankpapír, és a gyógyszergyártó részvényei nagyot emelkedtek a pesti parketten csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG