5p
Mostanában sokan számítanak arra, hogy az alacsony magyar kamatok miatt a forint további lassú gyengülése várható. De ha a trend gyengülő is, az utóbbi években is megszakították erősödő szakaszok. Hogyan lehet ezeket kihasználni? Hogyan lehet a forint mellett, annak erősödésére spekulálni?

Nem változtatott a kondíciókon az MNB kedden, és az erről kiadott közleményben sem volt újdonság, aminek nyomán kissé erősödött a forint. Az euró 335 forint feletti, az eddigi 336,50-es rekordhoz nagyon közel álló árszintről 333-333,50-re süllyedt vissza.

Az MNB továbbra is tartja laza, sőt sokak által ultra lazának nevezett monetáris politikáját, aminek következménye sok elemző szerint a forint további gyengülése lehet. Bár nagyobb forintgyengülést sem vár senki.

Hogy miért nem, arra az egyik gyakori magyarázat, hogy a világ nagy jegybankjai – főleg a Fed, az EKB – is lazábbak lettek az idén. Így az alacsony magyar kamatszint kevésbé üt el más országokétól. Egy másik magyarázat, hogy egy hirtelen vagy nagy mértékben gyengülő forint a feltételezések szerint már az MNB-t is zavarná, és valamilyen lépést tenne a folyamat fékezésére.

Nem egyenes az út, hanem hullámos

Ha pedig nem gyengül nagyon, akkor akár erősödhet is. Ahogy erre az utóbbi években is volt példa. Amint a grafikonon látszik, az utóbbi pár évben nemcsak új és új rekordok születtek, ezek között erősödő szakaszokat is találunk. Idén márciusban kicsivel 313 alatt, 2018-ban 310 környékén is előfordult az euró. De egyébként is, a piacok természete olyan, hogy ha nagyon sokan várják ugyanazt, könnyen bekövetkezhet az ellenkezője.

Az euró/forint öt éve (Tradingview.com)

A napokban arról írtunk, mit tehet valaki, ha forintgyengülésre számít. (Más néven “a forint ellen szeretne spekulálni.”) Vehet például eurós magyar államkötvényt, különböző kockázati kategóriájú devizás befektetési jegyeket. Esetleg komplexebb, kockázatosabb termékeket is, mint a certifikátok vagy a CFD-k. (A nagy dilemma: államkötvényt vegyek, vagy inkább eurót?)

Az államkötvény most jó ötlet

De aki úgy érzi, hogy a forint erősödésében bízik, vagyis “a forint mellett” szeretne spekulálni, az mit tehet? A legegyszerűbb, természetes módja ennek persze az, ha szimplán minél több forintmegtakarítást tart. Leginkább forintban jegyzett lakossági államkötvényeket vásárol (MÁP Plusz, esetleg inflációkövető PMÁK).

Amelyek kamata most nemzetközi összehasonlításban vagy a hazai inflációhoz, más forintkamatokhoz képest is kiemelkedően magas. (Lásd: Apu, tulajdonképpen mi az az állampapír?)

Forintból forintot vegyenek

Befektetési jegyek is szóba jöhetnek, de csak egy részük alkalmas erre. Olyan kellene ugyanis, amely forintban jegyzett és egyben forintban is fektet be. Ha ugyanis valamelyik alapot forintért vásároljuk, de amerikai részvényeket vesz dollárban, akkor az már devizakockázatokat, devizakitettséget is hordoz.

A csak magyar kötvényekbe fektető alapok hozama pedig alacsony lehet, mivel a normál (az intézményi befektetőknek, nem a lakosságnak árult) állampapírok hozama is alacsony. Teljes forintkitettséget ma már kevés alap ad.

Év végi adóoptimalizálás

Néhány kötvényalapon kívül leginkább a BUX indexet követő hazai részvényalapok és az ingatlanalapok egy része ilyen. A két utóbbinál viszont részvény– és ingatlanpiaci kockázatokat is vállalni kell.

Az idei adókedvezmények, pontosabban adó-visszatérítések kihasználása érdekében ilyenkor érdemes megfontolni, akarunk-e például önkéntes nyugdíjpénztárba, egészségpénztárba fektetni. Esetleg NYESZ-számlát nyitni vagy biztosítást kötni. Bár ezek a formák általában sok éves elköteleződést jelentenek, ami nem mindig jó.

Ami igazán kockázatos

Lehet, hogy ezen “adócsökkentő” megtakarítások hozama a kötvényalapok többségéhez hasonlóan alacsony lesz. De az adó-visszatérítés miatt, nem túl hosszú távra, megérheti.

Az államkötvényeknél vagy kötvényalapoknál, de még a részvényalapoknál is sokkal kockázatosabbak a különböző származékos termékek. Opciók, certifikátok, warrantok, határidős ügyletek, CFD-k. Ezek egy része annyira rizikós, hogy a befektetett tőkénél is többet lehet rajtuk elveszíteni (határidős, CFD).

Certifikát vagy warrant?

A többin, mint a certifikát, warrant vagy az opció vétele, “csak” a teljes befizetést lehet elbukni. A kisbefektetők emiatt és a tőkeáttétel miatt gyakran warrantokat választanak, melyeket tőzsdén, brókercégen keresztül lehet megvenni.

A certifikátokat és warrantokat, melyek működése lényegében megegyezik, néha ma is keverik vagy szinonimaként használják. De egy jogszabály-változás miatt ma elvileg a certifikát a tőkeáttétel nélküli, a warrant a tőkeáttételes terméket jelenti.

Tízszeres nyereség, tízszeres veszteség

A certifikát így egy az egyben, 100 százalékban követi valaminek az árfolyamát. A warrant pedig általában az árváltozás többszörösét produkálja. Például vegyünk egy olyan warrantot, amelynek tőkeáttétele tízszeres, és euró/forintra szól, valamint long (vételi).

Certifikátok a BÉT-en (részlet)

Ennek az euró/forint árfolyam emelkedése esetén nő az értéke. Ez egy százalékos forintgyengülés – azaz euró/forint áremelkedés – esetén elvileg tíz százalékkal drágul. Ha viszont a másik irányba mozdul az ár, akkor ugyanennyit fog esni is, és veszítünk.

Budapest vagy Frankfurt?

Aki pedig a forint erősödésére szeretne játszani, annak EURHUF short típusú certifikátot kell vásárolnia. Ilyet találhat a Budapesti Értéktőzsde forintszekciójában is forintban. (Valamint dollár/forintra, angol font/forintra és euró/dollárra szóló értékpapírokat is.)

Vannak ilyenek euróban, a frankfurti Xetra rendszerben is, sőt jóval több féle, 75 euró/forint terméket találtunk a warrant kategóriában. (Német névvel Optionsscheine, azaz opciós jegyek.) Itt a long verziót call, a short termékeket put névvel illetik. A magas kockázatok, a tőkeáttétel és az értékpapírokba épített költségek miatt azonban mindenképpen csak kockázattűrő, merész befektetőknek ajánlhatók.

Certifikátok a Frankfurti Tőzsdén (részlet)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG