10p

Erős pluszban zártak a távol-keleti tőzsdék, Európában is jó hangulatú a kereskedés, és a már kijött gyorsjelentésekben szereplő erős amerikai vállalati nyereségek is egyik napról a másikra optimizmust hoztak a Wall Streeten.

A feltörekvő piaci devizák többsége erősödött a gyengébb dollárral szemben, a részvények pedig emelkedtek, a kockázatvállalási kedv globális növekedésével, miután a már kijött gyorsjelentésekben szereplő erős amerikai vállalati nyereségek egyik napról a másikra jó hangulatot hoztak a Wall Streeten, emellett Nagy-Britanniában fordulat következett be a pénzügyi politikában, mivel az új pénzügyminiszter, Jeremy Hunt megváltoztatta a vitatott költségvetési intézkedésekre vonatkozó irányt, lemondva a kormány költségvetési lazító lépéseinek nagy részéről. A fordulat a brit és amerikai kötvények piacát is segítette, és érezhetően csökkentette a menedékek, így a dollár iránti keresletet, megszüntetve az brit eszközhöz kapcsolódó eddigi felfordulást.

A már kijött gyorsjelentésekben szereplő erős amerikai vállalati nyereségek egyik napról a másikra jó hangulatot hoztak a Wall Streeten. Fotó: Pixabay
A már kijött gyorsjelentésekben szereplő erős amerikai vállalati nyereségek egyik napról a másikra jó hangulatot hoztak a Wall Streeten. Fotó: Pixabay

Nemzetközi tőzsde

Jelentős emelkedéssel indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, valamennyi fontosabb index mutatója erősen zöldben állt, majd dél körül az FTSE100 0,56; a DAX 1,16; a CAC40 0,6; az FTSE MIB 1,5; IBEX35 0,77; míg a Stoxx600 0,43 százalékkal emelkedik. Nagy emelkedéssel zártak tegnap a tengerentúli indexek is: a Dow Jones index 1,86 százalékot, az S&P 500 index 2,65 százalékot, míg a Nadsaq Composite 3,43 százalékot emelkedett a tegnapi kereskedés során. Az ázsiai tőzsdéken is tart a jó hangulat. A Nikkei 1,42 százalékot, a Hang Seng 1,71 százalékot emelkedett, míg a Shanghai Composite 0,13 százalékot esett zárásra.

A jó tőzsdei hangulat ellenére Marko Kolanovic, a JP Morgan optimista részvénypiaci stratégája óvatosabbá vált. A mostanáig az amerikai részvénypiacok gyors visszapattanásában bízó, tavaly az év legjobb részvénystratégájának választott Kolanovic szerint a sorozatos jegybanki szigorító lépések, és a vártnál tovább tartó geopolitikai konfliktusok miatt a befektetőknek most érdemes csökkenteniük a részvénykitettségeiket, és érdemes 2023-ig kivárniuk az új pozíciók felvételével: elismeri hogy az S&P 500 index év végére várt 4800-as célára túlságosan optimistának bizonyult – foglalta össze az Equilor.

Credit Suisse

A Credit Suisse megválhat az amerikai alapkezelőjétől. A svájci nagybank új stratégiájának október 27-ei bejelentése előtt újabb részletek derültek ki a bank vezetőinek következő lépéseiről: háttérinformációk szerint valószínűleg távoznia kell a befektetési bank első emberének, Christian Messinernek, és már elkezdték keresni a lehetséges vevőket az amerikai alapkezelői tevékenységükre. Továbbá valószínűleg Abu Dhabi és Szaúd-Arábia tőkealapjai léphetnek be pénzügyi befektetőként a befektetési banki tevékenység mögé, miután a vagyonkezeléshez nem szorosan kapcsolódó tevékenységeket leválasztották és értékesítették. A Credit Suisse részvényárfolyama 8,7 százalékot emelkedett a pénteki amerikai kereskedésben - áll az Equilor hírlevelében.

Bank of America

Gyorsjelentés után emelkedett a Bank of America részvénye. A bank árbevétele 8 százalékkal 24,6 milliárd dollárra nőtt, ezzel közel 1 milliárd dollárral megelőzte az elemzői várakozásokat. Az adózott eredményt csökkentette a vártnál enyhén magasabb céltartalékolás, így év/év alapon 9 százalék volt a visszaesés, ugyanakkor a Wall Street konszenzusát így is több mint 100 millió dollárral előzte. Az EPS 81 centen alakult, ami 4 centes felülteljesítést jelent. A részvény árfolyama 6,1 százalékot emelkedett a tegnapi kereskedés során.

Goldman Sachs

Jelentős átszervezés előtt állhat a Goldman Sachs. Az amerikai bank a Reuters értesülései szerint azt tervezi, hogy különböző üzletágait három divízióba vonja össze egy jelentős átszervezés keretében. Az egyik egységben a befektetési banki tevékenység és a kereskedés, a másikban a vagyonkezelés, a harmadikban pedig a lakossági banki tevékenység lesz. A részvény árfolyama 2,2 százalékot emelkedett a tegnapi kereskedés során.

Foxconn

A Foxconn elnöke Liu Young-way kedden azt nyilatkozta, hogy reméli, hogy egy nap autókat fog gyártani a Tesla számára. A tajvani technológiai óriás, a világ legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója, amely leginkább az Apple iPhone-ok összeszereléséről ismert, az elektromos járművek gyártását az üzleti tevékenységének diverzifikálására irányuló stratégiája keretében növelni kívánja. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk ebben a hónapban sokakat feldühített Tajvanon, amikor azt javasolta, hogy a Kína és Tajvan közötti feszültséget úgy lehetne megoldani, ha Pekingnek átadnák Tajvan bizonyos mértékű ellenőrzését. Liu elmondta, hogy a Foxconn nem a saját autómárkák értékesítésével foglalkozik, hanem azt szeretné, ha ügyfelei sok elektromos autót adnának el, amelyeket Tajvanon gyártanak majd. A Foxconn részvényei kedden 1,4 százalékos csökkenéssel zártak, alulteljesítve az irányadó TWII indexet, amely 1,2 százalékkal erősödött. Részvényei idén 0,5 százalékot estek, így piaci értéke 45,5 milliárd dollár.

BYD – Tesla

A BYD, Kína legnagyobb elektromosautó-gyártója azt közölte, hogy a harmadik negyedévben a nettó profit valószínűleg több mint négyszeresére nőtt, mivel a világ legnagyobb autópiacán tovább növelte értékesítési előnyét a Tesla-val szemben. Miután idén kivette a benzinüzemű járműveket a termékpalettájáról, a BYD minden más autógyártónál jobban ki tudta használni a kínai kormány és a helyi kormányzatok által az elektromos autókra kínált ösztönzőket. Az erőteljes eladások és a többi elektromos autóval foglalkozó versenytársnál szélesebb termékválaszték lehetővé tette, hogy a Warren Buffett, Berkshire Hathaway tulajdonában lévő vállalat jelentősen csökkentse az egy járműre jutó költségeket. A BYD részvényei megugrottak: Hongkongban jegyzett részvényei kedden 6 százalékkal emelkedtek, így az autógyártó piaci kapitalizációja mintegy 93 milliárd dollárra nőtt, ami nem sokkal marad el a General Motors és a Ford együttes piaci értékétől. Shenzhenben jegyzett részvényei 5 százalékkal emelkedtek.

Deviza

Az eurót délben 0,16 százalékkal jegyzik erősebben 0,9850 dolláron a tegnapi záráshoz képest.

Úgy tűnik, keddre kifulladt a forint hétfői erősödése, a déli órákban 413,170 forintot kértek egy euróért, 1 forinttal többet a tegnapi záróértékénél, míg a dollárért 419,4 forintot kellett fizetni, 1,4 forinttal kevesebbet a tegnap késő délutáni áránál. A forint tegnap látványos erőre kapott és 411-ig erősödött az euróval szemben a pénteki rendkívüli szigort elhozó MNB lépések után, miközben a régió oldalazott, így egyértelműen a specifikus jegybanki intervenciók pozitív irányú beárazódását lehet látni a reakciókban.

A euró/forint árfolyam alakulása. Forrás: Investing.com
A euró/forint árfolyam alakulása. Forrás: Investing.com

Olaj

A WTI nyersolaj ára 0,92 százalékkal emelkedett hordónként 86,24 dollárra, a Brent ára pedig 0,89 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben az európai kereskedés kezdetén hordónként 92,43 dolláron, amely délre 91,6 dollárra mérséklődött.

A Brent nyersolaj határidős árának alakulása. (dollár/hordó) Forrás: Tradingeconomics
A Brent nyersolaj határidős árának alakulása. (dollár/hordó) Forrás: Tradingeconomics

A Biden-kormányzat további 10-15 millió hordó olaj felszabadításának lehetőségét mérlegeli a stratégiai tartalékokból, hogy kiegyensúlyozza a piacokat és megakadályozza a benzinárak további emelkedését – közölte a Bloomberg. A stratégiai kőolajkészlet felszabadítása a tavasszal megkezdett 180 millió hordós program legújabb részlete lenne. A tél beállta előtt az Egyesült Államokban a legalacsonyabb szezonális dízelkészletekkel rendelkeznek az 1982-ig visszamenő adatok szerint. A Fehér Ház arra törekszik, hogy enyhítse az infláció egyik legnyilvánvalóbb jelét jelentő, növekvő költségeket.

Gáz

A gáz ára az Európában irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Ilyen alacsony utoljára június közepén volt a gázár.

Arany

Az arany ára kedden 0,33 emelkedik, unciánként 1655,33 dollárra, mivel a gyengébb dollár növeli az arany vonzerejét a tengerentúli vevők számára, bár az amerikai jegybank közelgő kamatemeléséből eredő kockázatok korlátozzák a további nyereséget. Az arany idén eddig közel 10 százalékot esett, mivel az agresszív amerikai kamatemelés növelte a nem hozamtermelő eszköz tartásának alternatív költségét, és növelte a dollár és a kötvényhozamok árfolyamát.

Réz

A réz ára kedden csökkent, mivel Kína eltökéltsége, hogy ragaszkodik a szigorú covid-szabályokhoz, veszélyezteti a gazdasági növekedést és csökkenti a fémek iránti keresletet. A Shanghai Futures Exchange novemberi, legtöbbet kereskedett rézkontraktusa 0,9 százalékkal alacsonyabban, tonnánként 62 650 jüanon (8714,82 dollár) zárt, míg a londoni fémtőzsdén a három hónapos réz CMCU3 ára 0,5 százalékkal, tonnánként 7527 dollárra csökkent a reggeli órákban.

Hazai tőzsdehírek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12:26 perckor 40 345 ponton, 1,23 százalékos pluszban állt a tegnapi záráshoz képest.

Masterplast

Túljegyzéssel zárult a Masterplast részvényjegyzése. A Masterplast 4100 forintos áron csaknem 2,25 millió új részvény kibocsátásáról döntött, amelynek során több mint 9,2 milliárd forint tőkét von be; az eredetileg felajánlott 2 millió részvényre mintegy 2,6 millió részvényjegyzési igényt adtak le lakossági és intézményi befektetők – közölte az építőipari anyagokat gyártó társaság kedden. A Masterplast 8-10 milliárd forint közötti összegben tervezett forrást bevonni a lakossági és az intézményi befektetőktől 2 millió, túljegyzés esetén maximum 2,3 millió új részvény értékesítésével a 4000-4400 forintos ársávban. Végül csaknem 30 százalékos túljegyzés mellett több mint 10,6 milliárd forint összegű jegyzési ajánlat érkezett a meghirdetett ársávban. A társaság igazgatótanácsa a két főtulajdonos 50 százalék + 1 szavazati arányának megtartása mellett 2 249 352 új részvény kibocsátásáról döntött. A részvények kibocsátási árát a beérkezett intézményi ajánlatok alapján, minden befektető számára egységesen 4100 forintban határozták meg. Ezek alapján a Masterplast 9,22 milliárd forint értékű tőkeemelést hajt végre, amiből a lakosság 2,27 milliárd, az intézményi befektetők mintegy 6,95 milliárd forint értékben jutnak új részvényekhez. A beérkezett ajánlatok csaknem 30 százalékkal haladták meg a felkínált mennyiséget, amelyből 12,5 százalékos túljegyzést fogadott el a társaság igazgatótanácsa. A közlemény szerint az új részvényeket várhatóan november 2-án vezetik be a Budapesti Értéktőzsdére. A Masterplast Nyrt. részvényei 4135 forinton zártak hétfőn, az elmúlt egy évben 2700 és 4580 forint között kereskedtek a vele.

4iG

Új szoftverfejlesztő céggel bővült a 4iG Nyrt. portfóliója, miután megszerezte az INNObyte Zrt. 100 százalékos tulajdonrészét. A 4iG közölte, hogy valamennyi részvénye adásvétele tárgyában 2022. év 10. hónap 14. napján megkötött részvény adásvételi szerződések zárása megtörtént, ekként a 4iG vált az INNObyte Zrt. egyedüli részvényesévé. A vétel előzménye, hogy 2020. szeptemberben a 4iG vételi ajánlatot tett az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére, amit a tulajdonosok el is fogadtak, így 2020 októberében a 4iG 70 százalékos, többségi tulajdont szerzett az INNObyte Zrt.-ben. Az akvizícióval a 4iG Nyrt. célja az volt, hogy bővítse fejlesztési erőforrásainak és kompetenciáinak szinergiáit, a fintech, az ipar 4.0, a mesterséges intelligencia-fejlesztés és blockchain területeken tovább erősítse piaci jelenlétét.

Az aktuális árfolyamokat az alábbi linken tekintheti meg:

Árfolyam

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG