3p
A tőzsdéken megint tombol az optimizmus, annak ellenére, hogy a Közel-Kelet lángba borulása fenyeget, Korea feszült és az amerikai költségvetés sincs rendben. A BUX ma kilőtt, szépen felment két nagy részvény a négyből. A forint viszont gyengélkedik.

Donald Trump amerikai elnök még szövetségeseinél is kiverte a biztosítékot az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetésének ötletével, ellenségei pedig harca buzdítanak, így a Közel-kelet lángba borulása fenyeget. Az Észak-Koreai helyzet is eléggé feszült, sokan beszélnek háborúról. Az amerikai államapparátust pedig az adósságplafon elérése miatt a működésképtelenség fenyegeti.

Ennek ellenére a tőzsdéken nagy optimizmus honol, részben a tervezett amerikai adóreform miatt. A héten fontos adatok jönnek a kínai külkereskedelemről és az amerikai munkaerő-piacról is.

A Mol és az OTP ugrott

Az európai tőzsdeindexek általában 0,3-0,4 százalékos emelkedéssel zártak, az USA-ban főleg a hagyományos iparágakat mutató S&P 500 és Dow Jones 0,4 százalékkal ment fel. A múltkor korrigáló Nasdaq technológiai piac magához tért, indexe 0,7 százalék pluszban van.

Itthon a mostanában lemaradó BUX index végre nagyon jó napot zárt, két százalékkal drágult. A Mol és az OTP 3-3 százalékkal száguldott, a Telekom 0,6 százalékkal ment fel, a Richter nem változott. Ezzel az OTP ismét lényegesen 10 ezer fölé (10 230-ra), a Mol kissé a háromezres határ fölé jutott (3017). A kisebb és közepes cégek közül az FHB három, a Konzum négy százalékkal ment fel. (További árfolyamok itt.)

Stabilan 315 körül az euró

A forint gyengélkedése tovább tart, a fizetőeszközünkből ma már 315,15-öt is kellett adni egy euróért délután. Este is csak éppen pár fillérrel 315 alatt tartózkodott az árfolyam. A nemzetközi piacokon a dollár és az angol font kissé erősödött, nagyot esett a brazil reál.

Az olaj emelkedik, de az elmúlt hetekhez képest még viszonylag alacsony szinten van. Az arany egyre inkább süllyed, úgy látszik, az általános optimizmusban nincs kereslet biztos menedékre.

A mánia folytatódik

A bitcoin-mánia folytatódott, a Coindesk átlagár-indexe szerint a “kriptodeviza” ma 16 616 dolláron tetőzött, majd visszaesett 15 103-ra. Ez is tíz százalékos drágulás egyetlen nap alatt. A többi digitális fizetőeszköz azonban esett, így valószínűleg olyanok is a bitcoinba szállnak vissza, akik korábban más digitális pénzekre váltottak.

A határidős bitcoin-kereskedés jövő heti megindulása miatt ugyanis sokan további drágulásra számítanak. Egy másik magyarázat szerint a kereskedés nagy részét, 20 százalékát Dél-Korea adja, lehet, hogy az ottani háborús félelmek miatt.

(Reggel egy kriptodevizának álcázott pilótajátékról, délután kriptodevizáért vásárolható virtuális cicákról, este a bitcoinról írtunk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG