4p
A Mol 2030-ig szóló, 2016-ban meghirdetett stratégiájának megfelelően fokozza az innovatív-alternatív technológiák alkalmazását: hamarosan belevágnak három napelempark építésébe, teljes mértékben saját forrásból. Kilencezer háztartás energiafogyasztását állítják majd elő, év végén meg is indulhat a termelés.

Három napelemparkot építenek

A Mol Tiszaújvárosban, Algyőn eddig is termelt áramot, persze nem annyit, amennyit felhasznál. Ezen a téren fejlesztenek most: márciusban Tiszaújvárosban a Mol Petrolkémia, Százhalombattán a Dunai Finomító, valamint Füzesgyarmaton a bányászati üzem területén épít napelemparkokat a Mol.

Összesen 37 hektáron valósul meg a beruházás, a megépült naperőművek a tervek szerint összesen 18,38 megawatt kapacitással működnek majd. Ez azt jelenti, hogy 9 ezer háztartás fogyasztását fedezi majd a megtermelt áram. A zöldenergia-termelés egyúttal 9 ezer tonna széndioxid kibocsátását váltja ki évente - mondta el a csütörtöki bejelentésen Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.

A beruházás teljes egészében saját forrásból valósul meg, barnamezős beruházásként - magyarán saját ipari területén végzi a Mol, nem pedig zöldmezős beruházásként, új iparterület megvásárlásával. A Mol teljes egészében saját forrásait használja fel a napelemparkok építéséhez - .

Fasimon Sándor azt is elmondta: a beruházást a hazai szabályozás kedvező változása tette lehetővé. A projekt a KÁT (Kötelező Átvételi Támogatás) feltételei szerint valósul meg, ennek keretében a MAVIR szabályozott áron veszi át a megtermelt energiát húsz éven keresztül.

Az építkezés márciusban megkezdődik, az év végéig pedig az áramtermelés is beindulhat. Fasimon Sándor azt is megjegyezte: az innováció, az új technológiák alkalmazása ezzel nem áll meg; a Molnak 2000 töltőállomása van a térségben, ezek tetejére is napelem kerülhet a jövőben.

Így teljesül az energiastratégiánk

A sajtótájékoztatón részt vett Aradszki András, az NFM energiaügyekért felelős államtitkára is. Aradszki elmondta: a Mol Csoport meghatározó része a magyar gazdaságnak, a költségvetés egyik legnagyobb befizetője; a társaság 2030-ig terjedő stratégiája összhangban áll az állami célokkal, a magyar energiastratégiával, a globális célokkal és trendekkel is.

Emlékeztetett: Magyarország elsőként ratifikálta a párizsi klímamegállapodást; ebben az a vállalás is szerepel, hogy 2050-re CO2-kibocsátás nélkül termelnek majd energiát a résztvevő államok. Ez megújulókkal és atomenergiával képzelhető el - mondta az államtitkár. A  célok között szerepel, hogy 2030-ig 40 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását és 27 százalékra kell növelni a megújulók részarányát a teljes energiatermelésen belül. Emellett Magyarország azt is vállalta, hogy már 2020-ig 14,65 százalékra emeli a megújuló energia részarányát - ez magasabb, mint az EU által kötelezően kiszabott 13 százalék, de a valóságban már mostanra elértük vállalásunkat, montda Aradszki András.

Magyarország minden ellenkező híreszteléssel szemben részese akar lenni a megújuló energiatermelésnek - mégpedig más országok tapasztalatait is felhasználva úgy, hogy az energiabiztonság ne sérüljön, miközben megfizethető energiával látják  el a háztartásokat. A Mollal és más hasonló gondolkodású cégekkel ez menni fog az államtitkár szerint. Emlékeztetett: a Mátrai Erőmű és az MVM részéről is történtek már hasonló beruházások, tegnap pedig Felsőzsolcán jelentették be egy hasonló méretű napelempark építését.

Mikor tiltják ki a dízelautókat?

Tarlós István főpolgármester a napokban beszélt arról, hogy nemsokára tárgyalóasztalra kerül a dízelautók Budapestről történő kitiltása. Egy ezzel kapcsolatos kérdésre Aradszki András úgy reagált: ez egy támogatható, ám igen hosszú távú terv. Nem lesz "ugrás a mélyvízbe" - a kormány Jedlik Ányos tervének része a közlekedésben az elektromos autók arányának növelése, állami és üzleti szerepvállalással. A cél az az, hogy az elektromos autók elterjedtsége a régióban Magyarországon legyen a legnagyobb - Aradszki szerint mire a dízelüzemű autók használatának korlátozását bevezetik, addigra ez már nem jelent akkora gondot, mint amilyennek most, 2018-ban látszik.

Mi lesz a Molból 2030-ra?A Mol igazgatósága 2016. októberében hagyta jóvá a vállalat új hosszú távú stratégiáját, ami a „Mol Group 2030 - Enter Tomorrow” nevet kapta. A cél az, hogy a következő évtized végére a Mol olajipai óriásból vegyipari céggé váljon - itt mutattuk be a részleteket >> Nem sokkal később a 2021-ig szóló pénzügyi és működési célkitűzéseket is közzétették, ezt a Privátbankár.hu-n is bemutattuk >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45810 45440 46000 -0,35% 0 0 13 071 525 890 HUF 2026-06-26 17:11:30
MOL 3668 3642 3716 +0,55% 0 0 1 923 481 766 HUF 2026-06-26 17:05:23
MTELEKOM 2678 2640 2706 -0,52% 0 0 1 723 872 378 HUF 2026-06-26 17:07:13
RICHTER 12260 12200 12360 +0,99% 0 0 1 888 171 720 HUF 2026-06-26 17:05:26
OPUS 353 350 364 +0,86% 0 0 18 442 781 HUF 2026-06-26 17:06:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki mást gondol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
Részvény / Deviza / Áru Nem várt fordulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,23 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. 
Részvény / Deviza / Áru Döbbenet: a kriptó elintézheti, hogy éjjel-nappal ömöljön az arany és az olaj a befektetőkre
Czwick Dávid | 2026. június 26. 10:21
A klasszikus tőzsdei világ egyik utolsó bástyáját is kikezdi a kriptopiac és a nem hagyományos piacterek, brókerek előretörése. A kiélezett helyzetben a világ legmeghatározóbb árupiacát üzemeltető Chicagói Fémtőzsde (CME) is próbál előremenekülni, de könnyedén saját ujjába haraphat. A kisbefektetők viszont izgatottan figyelnek, mert akár még több lehetőség és új termékek hullhatnak az ölükbe.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi rossz hangulatban szédeleg a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 09:24
Csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Ettől nem lesz boldog, nézze, mennyit ér most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 07:20
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG