4p

Az elmúlt napok masszív emelkedését követően csütörtökön kivárás jellemzi a nemzetközi tőzsdéket. Igaz a délutáni EKB-ülés és az amerikai munkanélküliségi adatok hozhatnak izgalmakat.

Az elmúlt napokban erőteljes emelkedés jellemezte a tőzsdéket, szerdán Európában és az Egyesült Államokban is látványos növekedés volt. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 2,06 százalékkal 26 272,27 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutatója 1,36 százalékkal emelkedett, és 3122,81 ponton zárta a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,76 százalékkal nőtt, és 9681,11 ponton zárt.

Csütörtökön viszont kivárással kezdődött a nap, a vezető európai tőzsdeindexek minimális veszteséggel kezdtek. A magyar piac ennél némileg nagyobb, de 1 százalék alatti veszteséggel indított, elsősorban az OTP 1,5 százalékos esése miatt. Igaz, a Mol is vesztett értékéből, míg a Richter minimálisan emelkedett.

Az EKB-ra figyelhetünk délután

A nap egyik fontos eseménye lesz befektetői szempontból az EKB ülése, amelyen további eszközök bevetését is bejelenthetik. Elsősorban az úgynevezett pandémiás-vészhelyzeti eszközvásárlási program (PEPP) keretein módosíthatnak, melynek keretösszegét induláskor 750 milliárd euróban határozták meg. Ezt a keretösszeget emelhetik meg 3-400 milliárd euróval, illetve strukturális változások is jöhetnek, bővíthetik a vásárolható eszközök körét. Igaz, a korábbi kereten belül is komoly mozgástér látszik, hiszen 186,6 milliárd eurót költöttek csak el. Ennek harmadát fordították olasz és spanyol kötvények vásárlására, amely segített az ottani hozam ok leszorításában.

Christine Lagarde, az EKB elnöke - újabb jó híreket vár tőle a piac (Fotó: imf.com)
Christine Lagarde, az EKB elnöke - újabb jó híreket vár tőle a piac (Fotó: imf.com)

Az amerikai munkaerőpiac is tartogathat meglepetéseket

A szerdán közzétett, és a vártnál jóval kedvezőbb ADP adat után többen is inkább pozitív meglepetésben bíznak a heti munkanélküliségi számok esetén. Igaz, az előrejelzések szerint így is 1,8 millió olyan amerikai lehet, akik a múlt héten munkanélküli ellátásért folyamodtak. Ez egyébként a járvány kirobbanása óta a legalacsonyabb érték lenne, igaz a korábbi 200 ezer körüli heti számot így is sokszorosan meghaladja. Bár a tőzsdék gyors visszapattanást áraznak, ahhoz, hogy ez valóban megtörténjen szükség lenne a munkaerőpiac normalizálódására, hiszen ez mind kínálati, mind keresleti oldalról képes lenne lendületbe hozni a gazdaságot.

Hozott is meg nem is a német élénkítő csomag

130 milliárd eurós csomaggal enyhítené a koronavírus elleni harc negatív következményeit a német kormány. Ideiglenesen csökkentenék az áfát, egyszeri gyermektámogatást adnának, valamint segítenék az önkormányzatokat és a válságnak leginkább kitett ágazatokat. Ez összességében remek hír, ám az autógyártók számára csalódást keltő, hogy a bevezetésre kerülő roncsprémium egyrészt a vártnál kisebb lehet, másrészt az elektromos járművekre jár majd.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Megy az üzengetés Washington és Peking között

Tegnap hozott új rendelet értelmében június 16-tól nem repülhet kínai légitársaság gépe az Egyesült Államokba. A lépést Donald Trump válaszul szánta a kínaiak azon lépésére, mely március óta korlátozza a külföldi légitársaságok berepülését az országba, és elutasították a nagy amerikai légitársaságok azon kérelmét, hogy júniustól járatot indíthassanak Kínába, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A kínai kormány az amerikai korlátozást követően lazított szabályozásán, így hétfőtől amerikai légitársaságok is repülhetnek heti egyszer az országba.

Megtorpant a forint erősödése

Szerda este többhónapos szintre erősödött a forint, amikor 343,5-ig kúszott, utoljára március közepén forgott ilyen szinten a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Csütörtök délelőtt viszont kismértékben gyengült a forint, hiszen 345 körül kereskednek vele. A magyar fizetőeszköz árfolyamára is hatással lehet a már említett EKB-ülés, hiszen pozitív bejelentések - a piac euróval történő ellátása - esetén növekedhet a kockázatkeresés, ami a forintot tovább erősítheti a következő napokban, és akár a lélektani 340-es szintet is megközelítheti az árfolyam.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG