6p

A tőzsdék reménykednek az orosz-ukrán tárgyalások sikerében, szépen mennek fel az európai indexek, köztük a BUX is. A forint a kezdeti gyengülés után szintén megerősödött. Az olaj mozgása mérsékelt. Az egyik országnak már elviselhetetlen terheket jelent a lakossági rezsiszámla csökkentése.

Jó a hangulat az európai tőzsdéken, ami mögött az orosz-ukrán tárgyalások, a felek szelídülő követelései állhatnak. A piacok reménykednek, hogy akár már ma is összejöhet egy tűzszünet, amiről néhány óra múlva bejelentés érkezhet. A német index 1,9, a francia 2,2, a brit 0,9 százalékkal megy fel.

Az USA-ban a tegnapi pluszos zárást főleg a technológiai papírok segíthették. Ma a határidős indexek további fél százalékkal mentek feljebb.

Itthon a BUX index 2,7 százalékkal emelkedik, főleg az OTP négy százalékos ugrása húzza (amely így 12 500 forint fölé ért). A Mol 3,3, a Richter 1,0, az Opus 1,8, a Telekom csak 0,2 százalékkal drágul. A forint a nap elején eléggé gyengült, 375 is volt az euró, de innét visszaerősödött, most csak 371,5 az árfolyam.

Árfolyam

Pocsék hangulatban vannak a német fogyasztók

A német GfK kutatóintézet fogyasztói hangulatindexe hét ponttal mínusz 15,5 pontra esett, ami 2021 februárja, a “második hullám” mélypontja óta nem látott rossz érték. A fogyasztók főleg elkölthető jövedelmük visszaesésétől tartanak, elsősorban az energiaár-emelkedés, az infláció miatt.

A kínai gazdaság lehetséges lassulása a koronavírus terjedése miatt, a háború gazdasági következményei és a kamatemelési ciklus egyaránt nyomasztják a befektetői hangulatot a tőzsdéken. A sok kockázat és aggodalom fényében az árfolyamok egészen jól viselkednek.

Fogy az orosz haditechnika?

A befektetők tehát reménykednek abban, hogy a ma Törökországban kezdődő tárgyalások az orosz és ukrán felek között több eredményre vezetnek, mint eddig. A részvénypiac ezen optimizmusát magyarázza az Erste Befektetési Zrt. mai kommentárja is.

Az előzetes hírek szerint sokat szelídültek az orosz követelések, és az ukránok is engedékenyebbnek tűnnek. („Nácitlanítás”, nyelvtörvény, EU-csatlakozás, NATO-ból való kimaradás stb.) Ráadásul mintha fogyna az orosz haditechnika.

Sokáig tart egy repülőt vagy egy tankot legyártani, és a szankciók miatt még ez is ellehetetlenült. Így Oroszországnak nehéz pótolnia az elvesztett harci eszközöket – írja a brókercég.

Miért szenved az olaj?

Az olaj ma egy százalékkal emelkedett ugyan, de mostanában inkább megakadni látszik a drágulása. Ebben nagy szerepet kaphatott, hogy az EU a múlt héten semmivel sem került közelebb egy orosz olajembargó bevezetéséhez. De az is, hogy a nagyszabású kínai koronavírus-lezárások – leginkább Sanghajban – kisebb keresletet vetítenek előre a közeljövőre.

Csütörtökön pedig OPEC-értekezlet lesz, és erős politikai nyomás nehezedik a szervezetre, hogy növelje kitermelését.

Elhagyott benzinkút. fotó: Pixabay.com
Elhagyott benzinkút. fotó: Pixabay.com

Oroszország ismét fizetett

Az orosz Pénzügyminisztérium szerint Oroszország az ukrajnai invázió kezdete óta a harmadik kamatfizetést is teljesítette devizakötvényei után. Egy 2035-ben lejáró sorozat tulajdonosainak 102 millió dollárt utaltak át. Néhány napja két másik devizakötvényért több mint 117 millió dollárt fizettek ki, ezzel elkerülve az államcsődöt.

Ha nem történne átutalás, az lenne az első mulasztás az 1917. októberi forradalom óta, amikor a bolsevikok megtagadták a cári birodalom adósságainak elismerését – írja a német N-Tv.de. Jelenleg 40 milliárd dollár körüli összértékű orosz devizakötvény van forgalomban.

Ezek voltak a nyerő kriptók

A kriptodevizák áremelkedése lelassult, a bitcoin és az ether mára csak 1-2 százalékkal mentek tovább. Ez heti szinten 16, illetve 18 százalék emelkedést jelent. Ám a kriptópiac már régen nem egységes, egyes “alágazatokban” jóval nagyobb (másutt kisebb) volt a heti emelkedés, ezt mutatja a grafikon.

Egyes kriptodeviza-részpiacok egy hetes teljesítménye. Forrás: Coingecko.com
Egyes kriptodeviza-részpiacok egy hetes teljesítménye. Forrás: Coingecko.com

A rezsicsökkentés viszi csődbe az országot

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) rábólintott Argentína legújabb, 44,5 milliárd dolláros hitelkeretére, amely a huszonkettedik 1955 óta – írta Vakmajom a Hold Blogon. Enélkül Argentína nem tudná törleszteni a hiteleit.

Az eltorzított, mesterségesen nyomott energiaárak miatt ugyanis a rezsitámogatás elérte a fenntarthatatlan, 11 milliárd dolláros értéket, ami a GDP 2,5 százaléka. Az elemzők 62 százalékos pénzromlást prognosztizálnak, a jegybank 44,5 százalékra emelte az alapkamatot, de így is súlyos negatív reálkamattal küzd az ország.

Így okoz a fenntarthatatlan rezsicsökkentés áttételekkel olyan inflációt, pénzromlást, aminek következményeként a lakosság végül úgyis megfizeti a valós árat, sőt, annál sokkal többet is. A nép támogatást követel, a politikusok teljesítik, de nincs rá pénz, ezért inflációs adóztatással veszik el a lakosság pénzét.

Már tíz napja tart a GameStop-őrület

Tegnap ismét hatalmasat téptek a GameStop részvényein, már tizedik napja emelkedik zsinórban, és 143 százalékos emelkedésen van túl  – írta az Equilor Befektetési Zrt. A korábbi másik kedvenc mémrészvény, az AMC is jól teljesített tegnap, 45 százalékot emelkedett.

Amennyiben a 2020 év végi árakhoz képest nézzük, azaz még a tavalyi mánia kirobbanása előttről, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek a részvények még mindig nem pukkantak ki. Ugyanis a GameStop 900 százalékos emelkedést tud felmutatni, míg az AMC 1300 százalékosat.

Full elektromos lesz a Maserati

A Maserati lesz az első olasz luxusautó-márka, amely száz százalékban elektromos járműveket gyárt. A következő három évben minden modelljük elérhető lesz környezetbarát kivitelben, 2030-tól pedig már kizárólag elektromos meghajtású luxusautókat kínálnak – írja a cég közleménye. A chiphiány és a globális kihívások ellenére is erős 2021-es pénzügyi eredményeket ért el a cég, tavaly közel 25 ezer járművet adott át ügyfeleinek.

Értékesítési mutatói 41 százalékkal nőttek éves szinten – írják.

A Stellantis, a Maserati tulajdonosának részvénye ma négy százalékos pluszban van. (Hozzá tartozik az Alfa Romeo, az Opel, a Lancia és a Peugeot márka is.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG