3p

A tőzsdék ma is optimisták, még 20,5 millió elveszített amerikai munkahely sem tudta a hangulatot elrontani. De nem akárki figyelmeztetett arra, hogy ez a mért szám kisebb lehet a valóságosnál. A BUX index végül a Richternek köszönhetően zárt pluszban, az euró/forint tartósan 350 alá süllyedt.

Ma az újra napirenden levő “kereskedelmi optimizmus” gondoskodott a jó hangulatról a nemzetközi tőzsdéken. Amerikai és kínai vezetők tárgyaltak ugyanis telefonon a nézeteltérésekről. Azután délután amerikai munkaerő-piaci adatok érkeztek, 20,5 millióval csökkent a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban foglalkoztatottak száma. A munkanélküliségi ráta ezzel 14,7 százalék lett, sok évtizedes rekord. (Az előző havi érték 4,4 százalék volt.)

Ez az iszonyatosan magas szám azonban a várakozásokhoz képest mégsem volt rossz. Az Investing.com 21, a Bloomberg.com pedig 22 milliós elemzői konszenzust említ, a végleges adat mindkettőnél alacsonyabb. Az amerikai tőzsde valójában alig reagált az adatra. Előtte is, utána is pluszban jártak a vezető indexek, talán kicsit tovább javult a hangulat. Mivel heti adatok is rendszeresen érkeznek, nagyjából már mindenki felkészülhetett a horrorra.

Passzívak a munkanélküliek

A munkanélküliek jelentős részét sokan a piacon átmenetinek tekintik. Valamint most pár hét is sokat számít, inkább előre próbálnak tekinteni a befektetők, mint visszafelé. Viszont a Fed Minneapolis elnöke, Neel Kashkari arra hívta fel a figyelmet, hogy sokan a karantén miatt egyszerűen otthon ülnek, és még nem indultak neki munkát keresni. Így a jelenlegi adat alulmérheti a tényleges számokat – írta a Bloomberg hírlevele.

Este hatkor a vezető amerikai indexek másfél százalék körüli emelkedést értek el. Európában egy százalék volt a jellemző plusz, a Stoxx 600 index 0,9 százalékkal ment fel. Gyengébb kezdés után fél százalékos pluszban végzett a BUX index is. Elsősorban a Richter éledt fel, amely jónak számító gyorsjelentése napján délelőtt még stagnált, de estére 2,7 százalékos pluszba jutott, 6905 forintra.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Több utas az Ubernél

Az OTP gyengébb gyorsjelentést publikált, de csak 0,6 százalékkal esett. A Mol mindössze 0,2 százalékkal csúszott lejjebb. A Telekom negyed százalékkal, egy forinttal emelkedni tudott. A forint erősödött, ma már alig volt 350 felett az euró. Este 349,30 volt az ára. (A mai gyorsjelentésekről itt írtunk részletesebben.)

Az Uber négy százalékkal emelkedett, mivel gyorsjelentése jobb lett az elemzők által vártnál. Ráadásul a cég szerint a tervezett nyereségtermelést a válság nem évekkel, csak hónapokkal tolja ki a jövőbe. A legrosszabb már mögöttük van, az utasszám növekszik. Jó hír érkezett még a Disney, a Boeing háza tájáról, esést hozott viszont a nap a Roku és a Tripadvisor számára.

Óva intenek az olajtól

Az energia-részvényekre a lassan tovább dráguló olaj lehetett jó hatással. A WTI másfél, a Brent 2,5 százalékkal ment fel, 23,90, illetve 30,30 dollárra. Ugyanakkor sok a szkeptikus hang is, amelyek szerint az utóbbi két hét olajralija nem lesz majd tartós.

Meglepetés okozott a cseh jegybank, a várt 0,5 százalék helyett 0,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. “A régiós devizák közül ezzel a forint relatív kamatelőnye növekedhet, ami akár pozitívan is hathat a hazai devizára. Közben a cseh korona minimális gyengüléssel reagált az euróval szemben” – írta a KBC Equitas.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG