3p
Ha Nagy-Britannia az Európai Unióból való kilépés durva változatát választja, és kiszorul az egységes európai piacról, gazdasága úgy meggyengülhet, hogy valutája, a font sterling elveszítheti tartalékvaluta szerepét. A júniusi népszavazás óta a font szakadatlanul veszít értékéből, a brit belpolitikai zűrzavar pedig egyre nagyobb.

Kiszámíthatatlanság

A font kikerülhet az IMF által meghatározott tartalékvaluta kosárból, ha az Egyesült Királyság hozzáférése megszűnik az európai egységes piachoz, figyelmeztet a Standard & Poor’s. A hitelminősítő már rögtön a júniusi, az EU tagságról szóló népszavazás után megvonta az AAA besorolást az országtól, mondván, a szavazás végeredménye rontja a brit kormányzati politika kiszámíthatóságát, stabilitását és hatékonyságát.

És milyen igazuk volt! David Cameron miniszterelnök rögtön lemondott, az ország kormány nélkül maradt. Utána a vártnál hamarabb sikerült kormányt alakítani Theresa May vezetésével, és először úgy tűnt, hogy az új kormány konszolidálja a helyzetet. Nem így lett, a kormány egyre vadabb felvetéseket tesz, különösen az EU polgárok munkavállalásával kapcsolatban, így egyre nagyobb az esélye, hogy szinte semmiben nem tud megállapodni az Unióval, és országa kiszorul az egységes piacról.

Előfeltételek

Az S&P munkatársa azt nyilatkozta a Telegraphnak, hogy a tartalékvaluta státus előfeltétele, hogy a világban széleskörű bizalom legyen az adott valutát használó ország vagy országcsoport iránt, és szívesen tartsák befektetéseiket az adott valutában, így megfelelő nagyságú szabad tőke keletkezzen benne. Ha ez a bizalom elveszik a fonttal szemben, ami nagyban zajlik, hisz a brit valuta a júniusi népszavazás óta szakadatlanul zuhan, akkor csak egy lesz a sok valuta között, minden kitüntetett szerep nélkül.

Hiába reménykednek

A szakember elmondta, hogy a brit kormány a ténylegesnél nagyobb szerepet tulajdonít a brit piac fontosságának Európa számára, és abban reménykedik, hogy emiatt majd behódolnak az uniós országok, és elfogadják a brit különutat, vagy ahogy mondják, a cseresznyézést, mazsolázást az EU szabályok közül. Ezzel szemben a szigetországba irányuló export nem akkora, hogy emiatt az Unió olyan kivételeket tegyen, ami másoknak is vonzó legyen, hisz így az Unió jelenlegi formájában működésképtelenné válna.

Ahogy Donald Tusk kifejezte: vagy kemény brit kilépés lesz, vagy lényegében ki sem lépnek. Nem lesz kivételezés az egységes piaccal vagy a vámunióval kapcsolatban, ha az emberek szabad mozgása korlátozva lesz. Mindez már századszor hangzik el európai részről, miközben May kormánya egyre durcásabban reagál, így aztán egyre több cég, főleg pénzügyi intézmény fontolgatja, hogy tevékenységét más EU országba helyezi át.

A valutakosár

Tavalyig négy valuta szerepelt az IMF tartalékvaluta kosarában: az amerikai dollár, az euró, a jen és a font sterling. Tavaly ötödikként csatlakozott a kínai jüan, ami törvényszerűen következik abból, hogy Kína a világ második legnagyobb gazdasága lett, és a valutája iránti bizalom fokozatosan növekszik. A tartalékvaluták tényleges súlya között viszont óriási különbség van, amit jól szemléltet a mögöttük álló gazdaság nagysága.

Az amerikai GDP 18 ezer milliárd dollár, az eurózónáé 11,5, Kínáé 11, Japáné 4,5, Nagy-Britanniáé pedig 2,8. Ebből jól látszik, hogy a font mögött álló gazdasági erő csak töredéke a a dollár, az euró vagy a jüan mögött állónak, és csak Japánéval összevethető, de annál is lényegesen kisebb. Így ha még a több évszázados bizalom is megszűnik a fonttal szemben, valóban nem marad helye a világvaluták között.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG