2p
Lenyugodtak a világ tőkepiacai, hisz jön a nyár és a briteknél sem eszik olyan forrón a kását, nem sietnek kilépni. A font viszont lenn maradt, az arany pedig az égbe megy, biztos, ami biztos. A hazai börzén az FHB esik újra és a Nyomda is gyengélkedik. Az olaj 50 dollár változatlanul, beállt az egyensúly.

A brit népszavazás jó alaposan felforgatta a világ tőkepiacait, de mostanra sikerült lecsendesülniük. Miután az esélyes brit miniszterelnök-jelöltek fél éven belül nem tervezik a kilépési folyamat megindítását, egyelőre a befektetők is félreteszik a kérdést, de azért biztos, ami biztos, az aranyból jól bezsákolnak. A nemesfém ára ismét a népszavazás utáni pánik szintjéig, 1360 dollárig szaladt fel, most 1350-en folyik vele a kereskedés.

Arany, 10 nap

Amerikában pénteken még volt egy kis emelkedés, majd most elvonultak a Függetlenség Napját ünnepelni. Ázsia is kisebb erősödést mutatott, a kínai indexek azonban egy százalék fölötti mértékben emelkedtek, a sanghaji index ezzel vissza is tért a 3000 pontos szintre.

Európában vegyes a kép: a legtöbb piac alig mozdul, de a görög, az olasz tőzsdék 1 százalékos mínuszban vannak, a lengyel WIG 20 majdnem 2 százalékot gyengül. A BUX szerényen ereszkedik, de érdemben csak a kisebb papírok közt van mozgás: az FHB újra gyengélkedik, 3,5 százalékkal van lejjebb, 526 forinton, míg a Nyomda árfolyama 1000 forint alá esett, hosszú idő óta először.

A forint továbbra is szenved, 316,70 az euróhoz képest. Azon kevés instrumentumok egyike, amely nem heverte ki a népszavazási ijedelmet. Az angol font is gyengélkedik, az euró újabb csúcsokra ér hozzá képest, 0,76-ról már 0,84-ig emelkedett, és ez teljesen jogos. A bizonytalanság fennmarad, a font jó darabig nem lesz menekülővaluta, sőt, belőle menekülnek a befektetők. Tulajdonképpen kissé felülértékelt volt, így most lényegében csak a helyére a kerül.

Euró/angol font, 10 nap

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG