2p
Ünnep miatt nem volt kereskedés az USA-ban, így az európai tőzsdék nem igazán találták az irányt. A BUX index itthon esett egy jót, a forint is gyengébb lett. Imét 50 dollár fölé kúszott a WTI olaj. Az Erste megemelte a Mol célárát, lengyel részvények helyett ez a papírt ajánlja.

Mivel az USA-ban és Nagy-Britanniában, valamint Kínában szünnap volt, az egész világon gyérebb volt az érdeklődés a tőzsdézés iránt. Európában a német DAX index kissé felfelé, a francia CAC kissé lefelé mozdult el, az olasz tőzsde esett nagyobbat. Ott a bankszektor részvényeit adták elsősorban a befektetők, az Intesa Sanpaolo-ról ugyanis elterjedt, hogy üzletágak bezárására, költségek lefaragására készül.

A BUX index 0,6 százalékos esést produkált, és nálunk is adták a bankrészvényt. Az OTP 0,9 százalékkal 8440 forintra esett, a Richter 1,5 százalékkal 6883-ra. A Mol kissé emelkedni tudott, 0,2 százalékkal 22 125-re, a Telekom egy forinttal esett 461-re. A forint gyengült, az euró mintegy 70 fillérrel került feljebb, 308-ra. (A forint árfolyamáról délután itt is írtunk.)

Az Erste Befektetési Mol-célárát a korábbi 25 900 forintról tovább emelte 27 600 forintra, és fenntartja vételi ajánlását. Az emelés oka „a javuló kilátások és az, hogy megszűnt CEZ részvények piacra kerülésének kockázata. Horvátországban egyelőre nem várunk áttörést, mivel a horvát kormány egyelőre más prioritásokkal foglalkozik, mint a MOL-INA ügy” – írták. A Mol 25%-kal olcsóbb a lengyel vetélytársakhoz, a Lotos Group-hoz és a PKN Orlenhez képest, ezért a lengyel részvények eladását és a Mol vételét javasolják.

A második félév kicsit nehezebb lesz a Molnak, mint az első volt. „Amíg az olajár 60 dollár marad, ami a várakozásunk szerint még 2-3 év, addig a finomítói és petrolkémiai nyereségráták magasak maradnak” – tették hozzá.

A nemzetközi devizapiacokon alig volt mozgás, pedig Mario Draghi, az EKB elnöke is beszélt. Az olajkutak száma az USA-ban a péntek esti adat szerint is tovább nőtt, ennek ellenére a fekete arany árfolyama ma is emelkedett, 0,6-0,7 százalékkal. Így a WTI ismét átlépte az 50 dolláros határt, 50,20 körül jár, a Brent 52,80. Az arany stagnált, az Oilprice.com arról ír, hogy Indiában új adót vetnének ki rá, de még nem tudni, mekkorát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG