<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Nagyot esett csütörtökön a magyar részvénypiac, a két legnagyobb forgalmú részvény jelentősen veszített értékéből. Ez ugyanakkor nem terjedt át a forint piacára, amely stabil volt ez euróval szemben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1423,14 pontos, 3,32 százalékos csökkenéssel, 41 473,45 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével estek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön alulteljesített a Budapesti Értéktőzsde. A nemzetközi kedvezőtlen hangulat húzta le a BÉT indexét, amely szerdán még nagyon jól szerepelt.

Kiemelte, az OTP-nek osztalékvágás előtti utolsó napja volt, de ez nem indokolta a banki papír csütörtöki esését. A Mol árfolyamára pedig hatott, hogy az olaj ára nem nagyon változik. Az olajipari vállalat árfolyamát továbbra is az mozgatja, hogy mi történik az orosz embargóval kapcsolatban, mostanában nagyobbak a félelmek, és ez jelentősen lefelé vitte a jegyzést.

A Mol 154 forinttal, 5,37 százalékkal 2716 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 485 forinttal, 4,50 százalékkal 10 290 forintra esett, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 410 forint maradt, forgalma 209,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,14 százalékkal 7290 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A forint stabil volt csütörtökön az euróval szemben, délután a bankközi piacon 384,50 körül állt a keresztárfolyam, ami minimális gyengülést jelent. A nemzetközi tőzsdéken kisebb mértékben drágult az olaj, a Brent így ismét 110 dollár fölé került.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vételi ajánlat eladási ajánlat forgalom dátum idő
OTP 8400 8352 8458 +0,55% 0 0 3 767 820 818 Ft 2022-06-24 17:07:25
MOL 2926 2918 3000 -0,14% 0 0 1 901 473 080 Ft 2022-06-24 17:05:22
MTELEKOM 331 331 337 -1,19% 0 0 100 031 102 Ft 2022-06-24 17:05:08
RICHTER 6850 6850 7145 -2,21% 0 0 1 001 437 135 Ft 2022-06-24 17:05:28
OPUS 173 172 175 -2,91% 0 0 4 437 504 Ft 2022-06-24 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Részvény / Deviza / Áru Lába kelt százmillió dollár értékű kriptopénznek
Privátbankár.hu | 2022. június 25. 09:54
Ez hónapok alatt már a harmadik hasonló nagyságrendű eset.
Részvény / Deviza / Áru Miért 400 forint az euró? Messze nem csak a háború a hibás
Privátbankár.hu | 2022. június 24. 15:26
A háború előtti árfolyamhoz képesti leértékelődés feléért nem a háború és nem az EU, hanem a magyar gazdaságpolitika és a magyar gazdaság sérülékenysége a felelős Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Magyarország vezető elemzője szerint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább vergődik a forint, a Mol viszont szárnyal
Csabai Károly | 2022. június 24. 12:34
Nem tud elszakadni a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a 400-as szinttől. A vezető hazai részvényeknek azonban eddig jó napjuk van, a külföldi börzékhez hasonlóan a pozitív tartományban tartózkodnak. A kriptoeszközök is felfelé vették az irányt, s az olaj is drágul. Csupán az arany esik, ahogy az a kedvező nemzetközi hangulatban lenni szokott.
Részvény / Deviza / Áru Budapest sem menekült meg a rosszkedvű Európától
Privátbankár.hu | 2022. június 23. 18:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,72 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 39 614 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A héten csődöt jelenthet Oroszország - megint esik a forint, 400 közelében az euró
Gáspár András | 2022. június 23. 11:16
A recessziótól való félelem mozgatja a befektetők kezét a piacokon, a Fed elnökének beszédéből az szűrődik le, hogy egyelőre az infláció letörését fontosabbnak tartják, mint a gazdasági visszaesés elkerülését. Nehéz és volatilis idők járnak mostanában a tőzsdéken. Oroszországnak a héten fontos törlesztési határidejei járnak le, egyelőre kérdés, hogy képes lesz-e rendben fizetni a háborúzó állam. Az MNB ma nem nyúlt a kamathoz, a forint esik, 400 közelében jár az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Még sok évig lesznek az egekben a nyersanyagárak? - Podcast
Privátbankár.hu | 2022. június 22. 18:42
A nyersanyagpiaci áremelkedést nem az orosz-ukrán háború okozta, de még csak nem is a Covid, ezért nagyon valószínű, hogy ezek elmúlása sem fogja megszüntetni. A múltban sok éves, évtizedes ciklusokat figyelhetünk meg az árupiacon, könnyen lehetséges, hogy most egy hosszú emelkedő szakasz kezdetén járunk. A következő évek befektetési sztorija az árupiac és a bányarészvény lehet. Itt a Klasszis podcast legújabb adása.
Részvény / Deviza / Áru Szakadt az OTP és a Mol, vegyesen teljesített a forint
Privátbankár.hu | 2022. június 22. 18:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 901,05 pontos, 2,2 százalékos csökkenéssel, 40 035,72 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Zuhan az olajár, stabilizálódott a forint
Király Béla | 2022. június 22. 11:46
Szerda délelőtt erős pesszimizmust tapasztalhattunk a részvénypiacokon, jelentős eséssel kezdtek az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj ára is nagyot esett, igaz, még mindig 100 dollár felett van a Brent. A forint árfolyama minimálisan változott, 395-ön áll az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Fontos bejelentést tett a 4iG
Privátbankár.hu | 2022. június 22. 08:46
Ezúttal 27,2 millió forint összértékű papírra tett szert a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett informatikai társaság.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyalt a Mol, megugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2022. június 21. 18:27
A pozitív nemzetközi hangulat a magyar tőzsdének is segített, 3 százalékkal ugrott meg a BUX. A forint 395 alá került.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG