5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Európa jókora eséssel igyekszik behozni a tegnapi lemaradást, de az USA-ban is gyenge nyitás várható. Pesten is repkednek a mínuszok, a forint a vesztesek között van, a Richter legalább tartja magát. A Teslánál baleseteket vizsgálnak, és kiteszik egy fontos indexből.

Egészen 2020 júniusa, a koronavírus-válság első hulláma óta nem látott esés volt tegnap New Yorkban, az S&P 500 index négy, a Nasdaq 100-as pedig 5,1 százalékkal zárt lejjebb. Sovány vigasz, hogy ezzel csak a múlt hét közepi állapothoz tértek vissza, nem lejjebb. (Egy másik, hogy amint a grafikonon is látható, egy év alatt végső soron nem estek sokat.)

A korábban záró Európa még olcsón megúszta, de ma igyekszik bepótolni a lemaradást, a német, francia, brit mutatók 1,7-2,0 százalékkal esnek tovább. Az USA-határidős indexei is megint pirosban vannak. A téma továbbra is az infláció, kamatemelés, a gazdaság lassulása, amire több gyorsjelentés is utalt. Több Fed-vezető is nyilatkozott, de ez sem javított a tőzsdei hangulaton.

Amerikai, német és francia vezető tőzsdeindexek egy éve. Tradingview.com
Amerikai, német és francia vezető tőzsdeindexek egy éve. Tradingview.com

Az EU-ban 300 milliárd eurós energiafüggetlenség-csomagot jelentettek be, de sok évre elosztva.

Véget is ért a BUX jó passza

A tegnapi felülteljesítés után ma a BUX index is leszálló pályára került, most 2,6 százalékkal van lejjebb. Az OTP 2,7, a Mol 2,8, a Telekom 1,3, a Richter csak 0,1 százalékkal süllyed, nyertes szinte nincs is. A magyar részvénypiacnak valószínűleg nem tett jót az sem, hogy Nagy Márton miniszter az árstopok további fenntartásáról beszélt.

Árfolyam

A forint ma ismét gyengül, az euró 386,30, több mint két forinttal van a tegnap esti érték felett. Az MNB nem változtatott ma az egyhetes kamaton, de ezt a piac nem is várta. Az olaj stagnál, a földgáz tőzsdei ára esik, a réz emelkedik. A dollár kissé gyengült. A kriptodevizák is szenvednek, a bitcoin 29 ezer, az ether 1940 dollárra esett.

Csökkentve is magas a Richter-célár

Tegnap is a Richter teljesített a legjobban, amely “egy óriási zöld gyertyát produkált”, így több fontos ellenálláson is át tudott törni – írta a KBC Equitas, amely szerint “leginkább technikai mozgás állhat” az utóbbi napok javulása mögött.

Tegnap egyébként 9200-ról 9000 forintra csökkentette a Richter-célárát a PKO, a vételi ajánlás fenntartása mellett, ez még továbbra is jelentős felértékelődési lehetőséget mutat.

Ma 7290 a részvény, ennél a 9000 forint 23,5 százalékkal magasabb.

Kidobják a Teslát egy indexből

A vezető elektromosautó-gyártó háza tájáról rossz hír jött, az amerikai hatóság egy három áldozatot követelő baleset nyomán több száz, az automata vezetőrendszerrel (autopilot) kapcsolatba hozható esetet újra vizsgál. Ráadásul a részvényt kidobhatják egy indexből is, így közel hét százalékkal esett tegnap, ma pedig a tőzsdén kívüli kereskedésben újabb kettővel.

Az indexszolgáltató S&P Dow Jones Indices állítólag kiveszi a vállalatot az S&P 500 ESG indexből. Ennek oka az, ahogyan a Tesla kezelte a járművek autopilot funkciójával kapcsolatos balesetekről szóló vizsgálatokat, de a rasszizmus vádja is felmerült – írta az N-Tv.de. Az ESG-indexek csak olyan vállalatokat tartalmazhatnak, amelyek megfelelnek bizonyos környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási kritériumoknak.

Tesla-belső. Unsplash.com
Tesla-belső. Unsplash.com

A “stagfláció kísértete”

A tegnapi és mai csúnya esés fő magyarázata, hogy egyébként is a kamatemelés, gazdasági lassulás, a stagfláció réme járja be a tőzsdéket hónapok óta. (A stagfláció a gazdaság stagnálása magas infláció mellett.) Ezt pedig súlyosbította két fontos gyorsjelentés az amerikai kiskereskedelmi szektorból, a Walmart (WMT) és a Target (TGT).

A jelentések alaposan elmaradtak a várakozásoktól. A Walmart szerint az amerikaiak főleg élelmiszert vásárolnak most, miközben a tartós fogyasztási cikkeket és egyéb, a kereskedőknek nagyobb árrést biztosító javakat kihagyják. A magas infláció miatt, amit nem követtek a bérek, kisebb a vásárlóerő.

Az XRT kiskereskedelmi ETF és az S&P 500. Tradingview.com
Az XRT kiskereskedelmi ETF és az S&P 500. Tradingview.com

Már régen alulteljesít a kiskereskedelmi szektor

A rossz hírek a többi kiskereskedőt is magukkal rántották, és az S&P Retail ETF (XRT), a szektor tőzsdén kereskedett alapja nyolc százalékkal zuhant a Yahoo Finance szerint. Amint azonban a grafikonon látszik, az XRT már régóta alulteljesítő, a hír nem volt váratlan.

Az optimista verzió a Bloombergtől

A Walmart és a Target gyenge jelentése azt vetítheti elő, hogy a lakosság a fogyasztási cikkek helyett inkább a szolgáltatásokra, például a turizmusra költené a pénzét, ami segítheti a Fed-et az infláció ellen folytatott harcban – idézi a Bloomberget az Erste Befektetési Zrt.

A 40 éves szinten lévő inflációt okozó ellátásilánc-nehézségek és egyéb költségdrágulás jobban sújtja a kiskereskedelmi szektort, nagyobb hatást gyakorolva a fogyasztók által tapasztalt árszínvonal-növekedésre.

Az említett vállalatok vártnál gyengébb teljesítménye arra utalhat, hogy csökken a lakossági költekezés. Ez arra ösztönözheti az üzletláncokat, hogy növekvő költségeiknek kisebb részét hárítsák át a fogyasztókra.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG