5p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tőzsdéken vegyes vagy pesszimista a hangulat, az amerikai elnökjelöltek vitája nem használt, mivel kiújulhat a kereskedelmi háború. A forint kissé erősebb, a BUX jól tartja magát, az olaj korrigálta a keddi zuhanást. A recesszió mellett már hitelválság is fenyeget, nagyot estek a német autóipari részvények, még nagyobbat Trump médiacége.

Az európai tőzsdék szerdán nem egységesek, Párizs és Frankfurt kissé emelkedik, de esnek a brit, az olasz, a svájci és a belga indexek. Az amerikai határidős mutatók 0,5 százalék körüli mértékben csökkennek. Pedig kedden az USA-ban még szép emelkedést értek el az indexek, főleg a technológiai papírok mentek jól. A Tesla vezette az emelkedést, az Oracle pedig történelmi csúcsot ért el. Kamala Harris alelnök esélyei javultak a Donald Trumppal vívott első vita után, de a piacok nem fogadták túl pozitívan az eseményt.

Az összecsapás ugyanis sok területre kiterjedt, és Trump erős szankciós terveket szellőztetett meg Kínával kapcsolatban. A kereskedők most a délután esedékes amerikai inflációs jelentésre várnak, amit fél háromkor tesznek közzé, és ami a kamatcsökkentés miatt fontos. Az európai befektetők pedig az Egyesült Királyságból kaptak GDP- és ipari termelési adatokat reggel, amelyek azonban elmaradtak a várttól.

Az S&P 500 és a Nassdaq 100 indexek három hónapja. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az S&P 500 és a Nassdaq 100 indexek három hónapja. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index szerény pluszban van az OTP Bank 0,3 és a Richter 0,1 százalékos emelkedése miatt, miközben a Mol stagnál. Az euró szerdán reggel is volt 397 forint felett, de azután 396,50-re esett, mintegy 50 fillérrel a kedd esti szint alá. A Magyar Nemzeti Bank szerdán publikálja az előző ülésének jegyzőkönyvét, ami kiegészítheti az elemzők számára a szervezet korábbi kijelentéseit. Az európai földgáz bő egy százalékkal drágul.

Nagyot esett az olaj

A kőolaj ára nagyot zuhant még kedden, a Brent napközben 70 dollár alatt volt, szerdán viszont 70,70 az ára, ami két százalékos emelkedés. Az Erste Befektetési Zrt. szerint a piac egyértelműen a kereslet alakulása miatt aggódik, annak ellenére, hogy az OPEC nem változtatott az idei, napi kétmillió hordós kereslet-előrejelzésén. A hírek hatására a kartell az év végére tolta el a kínálat növeléséről szóló döntését.

Árfolyamok és grafikonok

A negatív hangulatot az sem oldotta, hogy meglepetésre csökkentek az amerikai nyersolaj-tartalékok és a Francine hurrikán miatt több kitermelő egységet is le kellett zárni a Mexikói-öbölben.

Most hitelválság miatt aggódnak

A pénzügyi részvények zuhantak az Egyesült Államokban, miután felerősödtek azok a félelmek, hogy az egészséges hitelfelvevők és a vaskos hitelezési marzsok Goldilocks (ideális körülményeket biztosító) korszaka véget ér. A szektor részvényei New Yorkban a JPMorgan vezetésével csúsztak lefelé, a Goldman Sachs befektetési bank és a Capital One Financial hitelkártya-cég szintén esett – írta a Bloomberg.

A JPMorgan visszavágta a jövő évi nettó kamatbevételre vonatkozó várakozásait, a nagy autóhitelező Ally Financial pedig figyelmeztető jelzést adott a fogyasztói hitelek egyes mutatóira vonatkozóan. Az sem jó jel, hogy eközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed csökkentette a bankok bizonyos eszközeivel szembeni tőkekövetelményekre vonatkozó javaslatait.

Nagyot esett a BMW

Komolyan esett kedden a BMW árfolyama, a piaci szereplők ugyanis nem fogadták pozitívan, hogy az autógyártó vezetősége visszavágta éves profitvárakozását. Így 2024-ben 6-7 százalékos EBIT-marzsot helyezett kilátásba, szemben a korábbi 8-10 százalékkal – írta a K&H Értékpapír.

A profit-warning mögötti okok között kiemelte a gyengébb kínai keresletet, valamint a Continental által beszállított fékrendszerek meghibásodását is. A keddi kereskedést végül tíz százalék feletti mínuszban zárta a BMW részvénye, de a Continental árfolyama is hasonlóan gyengét teljesített. Szerdán is csak minimális emelkedést mutatnak a német autóipari papírok.

Ütik a Volkswagent is

Eltörli azt a megállapodást a Volkswagen, ami garantálta volna, hogy ne lehessen munkavállalókat elbocsátani 2029 előtt. Erről az IG Metall szakszervezet számolt be, miután az autógyártó értesítette. A gyár a lépést a költségek optimalizálásával indokolja, az utóbbi időszakban ugyanis jelentős versenyhátrányt tapasztalt az amerikai és kínai elektromosautó-gyártókkal szemben.

A német gyártó árfolyama kedden több mint három százalékot esett, de ez még inkább a BMW bejelentésének lehetett köszönhető, szerdán stagnál.

Trump sansza a tőzsdén is csökkent

A Trump Media (DJT) részvényei 17 százalékkal estek a szerdai nyitás előtti kereskedésben, miután a demokrata jelölt, Kamala Harris növelte előnyét a rivális Donald Trumppal szemben az elnökjelölti vitában. Harris védekezésbe kényszerítette Trumpot, ami arra késztette a volt elnököt, hogy egy sor, valótlanságokkal teli választ adjon – írta az Investing.com.

A vita után a PredictIt online fogadóoldalon hat centtel, 47 centre csökkent a Trump-győzelem esélyének árfolyama (“odds”-a), míg Harrisé 53 centről 57 centre emelkedett. Harris tétjei azután is javultak, hogy Taylor Swift popsztár közölte, a demokrata jelöltre fog szavazni.

A Trump Media & Technology Groupnak (TMTG) Donald Trump a legnagyobb részvényese, ez működteti a Truth Social közösségimédia-alkalmazást. A Trump Media értékelése több mint 900-szorosa a pénztelen cég 2023-as 4,1 millió dolláros bevételének, ami messze meghaladja a piacon jellemző értékeket.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18350 18350 18580 -0,62% 0 0 3 961 180 025 HUF 2024-10-03 17:08:05
MOL 2616 2610 2638 -0,83% 0 0 1 489 297 350 HUF 2024-10-03 17:13:24
MTELEKOM 1036 1020 1044 -0,19% 0 0 330 140 410 HUF 2024-10-03 17:05:48
RICHTER 10770 10660 10910 -0,46% 0 0 952 309 870 HUF 2024-10-03 17:07:30
OPUS 510 505 524 -1,54% 0 0 323 180 984 HUF 2024-10-03 17:05:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Padlón a forint és döngölik tovább
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 18:20
Nincs megállás a lejtőn?
Részvény / Deviza / Áru Szakadékba zuhant az Opus
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 17:57
Mintegy 409 pontot zuhanva végül 72 649,8 ponton zárt a BUX index csütörtökön, ez 0,56 százalékos esés.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak az euró lett nagyon drága, történelmi csúcsra erősödött egy régiós valuta is a forinttal szemben
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 16:44
Valamiért Lengyelországba kevésbé ért el a közel-keleti konfliktus hatása.
Részvény / Deviza / Áru Euró/forint: 402, 403, 404…?
Eidenpenz József | 2024. október 3. 12:49
A tőzsdék lefelé tartanak, a kínai részvények 13 napos emelkedő sorozata is megszakadt, a BUX is beállt a sorba. Az euró/forint csak átmenetileg tért vissza 400 alá, hogy azután a 401-et is átlépje. Ki hitte volna, hogy a közművekre kell fogadni az idén? Hogyan néz ki a semmittevés, mint fontos befektetési stratégia?
Részvény / Deviza / Áru Kivérzik a forint, botrányosan indította a napot
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 07:26
Elképesztő számok.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a hangulat Budapesten is
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 19:09
Valószínűleg a közel-keleti konfliktus erősödése tette tönkre a kedvet a hazai parketten.
Részvény / Deviza / Áru Földhöz vágták a forintot, ebben nem volt köszönet
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 18:34
Nehéz szerdát élt meg a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Wing Csoport megvenné az Akko Investet
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 16:06
A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta a vételi ajánlatot a tőzsdén jegyzett vagyonkezelőre.
Részvény / Deviza / Áru Kitörte a nyakát a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 15:40
Döbbenetes szint fölé gyengült a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Már 399 felett van az euró, minden csepp földgázt meg kell becsülni
Eidenpenz József | 2024. október 2. 12:52
Hideg tél várható, a földgáztárolók többsége tele van ugyan, de vannak kivételek is és emelkedik a gázár, de a közel-keleti háború nagyobb eszkalációja nem valószínű. Az euró/forint már megnézte a 399-et is, főleg a nemzetközi bizonytalanság miatt. Szinte lehetetlen új bányákat nyitni, amiből valamikor nagy nyersanyaghiány várható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG