3p
A londoni tőzsdeindex kivételével a főbb nyugat-európai börzebarométereket egy százalék körüli mínuszig vitték le a hétfői rossz hírek: a vártnál gyengébb német és francia gazdasági adatok, a gyatra német banki stresszteszt eredményei Azok ugyanis így együttesen csak tovább erősítették a befektetőkben amúgy is már egy ideje meglévő recessziós félelmeket. A negatív hangulat alól csak a Thomas Cook csődjéből profitálni látszó idegenforgalmi cégek és légitársaságok papírjai tudták kivonni magukat.

Ritkán fordul elő, hogy egyszerre több iparág képviselői is betliznek. Márpedig ennek lehettünk szemtanúi a hét első napján, az európai autó-, bányaipari és banki részvények átlagban egyaránt több mint 2 százalékos bukóban álltak hétfő délután. Közülük a német Commerzbank (-7 százalék) és a francia Peugeot Citroen (-3,5 százalék) papírjainak a szénája állt a legrosszabbul.

Német stressz

A Commerzbank esetében részben azt a pénteki bejelentést reagálta le a piac, miszerint drasztikus leépítéseket hajt végre. A 40 ezer 700 munkavállalót alkalmazó német pénzintézet nettó 2300 munkahelyet szüntet meg (míg ugyanis 4300 alkalmazott talpára útilaput köt, addig 2000 főt felvesz), miközben fiókjai számát egyötödével, ezerről nyolcszázzal vágja vissza. Emellett a Commerzbank el akarja adni a nyereségesen működő lengyel leányvállalatában, a varsói tőzsdén jegyzett mBankban birtokolt 69,3 százalékos részesedését, amelynek értéke 2 milliárd euró körül mozog.

Ugyanakkor az is lehúzta a Commerzbank részvényeinek árfolyamát, hogy a német pénzügyi felügyelet és a Bundesbank stressz-tesztje meglehetősen rossz képet festett le az EU legerősebb gazdaságában működő bankok jövedelmezőségéről, amiben vastagon közrejátszanak a történelmi mélyponton lévő kamatok. Azzal kapcsolatban, hogy ez mennyivel taszította még lejjebb a pénzintézeti papírokat, támpontot adhat, hogy a Commerzbankéhoz hasonló cégspecifikus negatív tényezőktől mentes Deutsche Bank jegyzése több mint 3 százalékkal esett.

Németországban azonban hétfőn nemcsak a bankok miatt volt rossz a hangulat. Hanem azért, mert a germán magánszektor gazdasági teljesítménye szeptemberben hat és fél éve nem látott mélypontra esett, miután a feldolgozóipar recessziója a vártnál mélyebbnek bizonyult, miközben a szolgáltató szektor is gyengén muzsikált.

De a francia feldolgozóipari index is a vártnál alacsonyabb lett, az gyakorlatilag stagnálást tükröz. Ez húzta le egyebek mellett a Peugeot Citroen árfolyamát. Amúgy is általában az összes európai részvényt övező hangulat negatív volt, mivel a gyenge német és francia adatok már-már a recesszió rémképét vetítik előre.

Thomas Cook-hatás

Az általános letargia alól csak az idegenforgalmi cégek és a légitársaságok részvényei tudták kivonni magukat, aminek viszont specifikus oka volt, a Thomas Cook bedőlése. Ebből a brit cég utazásszervező konkurensei profitáltak, jelesül a TUI, amelynek részvénye több mint 7 százalékkal lőtt ki. Valamint az európai légitársaságok, a fapados EasyJet papírja például közel 6 százalékos pluszban is járt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG